Belpol

Káosz a felvételi körül: Palkovicsék reformja miatt törvénysértésben az iskolák

A reformok miatt nemcsak a művészeti képzéseket tartó szakgimnáziumok léte került veszélybe, de a középiskolai felvételit is botrány fenyegeti, ugyanis az eddig ezekre a szakokra beérkezett felvételi jelentkezéseket a szakgimnáziumoknak vissza kellene utasítania. De nem teszik, a kormány sem szerez érvényt az általa módosított törvényeknek, inkább hallgat és félrenéz.

Így nyomul Orbán a Vajdaságban

Az elmúlt években az Orbán-kormány jelentős pénzeket költött a szomszédos országokban élő magyarokra. Riportsorozatunkban annak jártunk utána, hogyan hasznosulnak ezek a hatalmas összegek a határon túl, és a segítségükkel hogyan növeli befolyását a magyar kormány. Két hete Szlovéniáról írtunk, most Szerbia következik, és rövidesen sorra kerül Románia.
  • Keller-Alánt Ákos
  • 2020. február 20.