Kisebb csörte van kialakulóban Gyurcsány és az MSZP elnöke között

  • narancs.hu
  • 2020. február 21.

Belpol

Tóth Bertalan azt mondta, senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t.

Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.

Tóth Bertalan sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t.

A közös ellenzéki politikát nem segíti az, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját - mondta a politikus arra utalva, hogy az MSZP két fővárosi kerületi polgármestere, Kiss László és Szaniszló Sándor bejelentette, átlép a DK-ba.

Két MSZP-s polgármester is elhagyja pártját

Szaniszló Sándor és Kiss László a DK-hoz csatlakozik. Óbuda és Pestszentlőrinc MSZP-s polgármesterei úgy döntöttek, hogy kilépnek pártjukból és a DK-hoz csatlakoznak - tudta meg az A két politikus mindezt megerősítette a portálnak. „A polgármesteri programunk végrehajtásához a DK politikai közösségétől kaptunk megfelelő garanciákat és politikai támogatást.

Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjában azt írta, "a két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára. De nem lehet olyan csalódás, amely megkérdőjelezi egymás tisztességét és közös hitét, hogy egymásra vagyunk ítélve egy új Magyarország megteremtésében. És valójában ez tesz minket közösen hazafivá."

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.