A magyar kormányzat külpolitikája: Világfiúk

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Orbán-kormány színrelépésével a magyar külpolitikában, de leginkább a magyar külpolitikáról való beszédben eltolódtak a hang-súlyok. Az Európai Unióhoz való csatlakozás nem került veszélybe, ám a középhatalmi aspirációk, a hirtelen feldobott ötletek miatt némi idegesség lett úrrá szomszédainkon és a nagyhatalmakon is.

Nyugaton kezdetben élénk érdeklődéssel figyelték Orbánt, de az energikus, határozott fiatalemberből lassan tiszteletlen, a politikai kultúra szabályait felrúgó focista lett. Különösen a német politikai körökben és sajtóban van rossz híre (mind Antall József, mind Horn Gyula hagyományosan német orientáltságú volt). Többször kritizálta Orbánékat a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung, de a svájci Neue Zürcher Zeitung is. Legutóbb az október közepén megjelentetett EU-országjelentés kapcsán - mely ugyan a legfelkészültebb tagjelöltek közé sorolta az országot, de a bajokat is számba vette (romák helyzete, korrupció, egészségügy, környezetvédelem, PHARE-pénzek felhasználása) - a brit The Financial Times azt állapította meg, hogy a pozitív értékelés ellenére Magyarország már nem az EU kedvence, mert ki kívánja terjeszteni Horvátországgal fenntartott gazdasági kapcsolatait, Szlovákiával és Romániával szemben pedig élesedő retorikát használ. Szakértők szerint azonban a nyugati sajtó ma leginkább úgy reagál a magyar kormányra, hogy nem reagál: az ország érdektelenné vált, kis, közép-európai akármivé, amivel jobb nem törődni, mert túl sok a kavarás. Emlékezzünk: Csehország is nagy kedvencből lett lesajnálttá.

1 klaus = 0,8 orbán

Csapody Miklós MDF-es külügyes nem hiszi, hogy ez a kép rossz lenne, mi több: Orbán dinamikus, az idősebb nyugat-európai politikusoknak tán nyers politikus, de ebben célszerűség van. A miniszterelnök sokarcú, aki tud alkalmazkodni is, néha bűbájos és aranyos. Személyén keresztül sem érzékelhető semmiféle leértékelés - állítja Csapody. Ez utóbbival az ellenzék is egyetért, másutt sem Orbánnal azonosítják az országot, bár fennáll a veszély, hogy népszerűtlensége felhőzi az országról kialakult kedvező képet. Ellenzéki körökben a kedvenc sztori erre az, hogy amíg korábban az arrogancia mértékegysége a (cseh) klaus volt, ma már az egy orbán az (1 klaus = 0,8 orbán). A szocialisták Nemzetközi Kapcsolatok Titkárságának vezetője, Szabó Vilmos arra hívta fel a figyelmünket, hogy Orbán, Áder és a többiek nem tudtak kialakítani bizalmi viszonyt a külföldi partnerekkel: amíg Antall és Horn is simán felvehette a telefont, és szinte barátilag tudott egy-két fontosabb ügyet elintézni, addig a mai kormánynak csak hivatalos diplomáciai érintkezései vannak. Szabó szerint a külügy a politikai kultúra hiányáról tesz tanúbizonyságot akkor, amikor az ide látogató küldöttségek valahogyan - és akaratuk ellenére - mégsem tudnak találkozni az ellenzéki vezetőkkel: a szervezők mintha direkt szabotálnák el e találkozókat, és ezt a vendégek sem veszik jó néven. Amikor Orbán fél órát késik egy közös sajtótájékoztatóról, akkor nemcsak a modortalanságáról állít ki bizonyítványt, de a program is csúszik - emiatt már többször hiúsult meg a vendégek és az ellenzék találkája. Nyilvános botrány ilyen ügyből csak egyszer lett: augusztus elején, amikor tévedésből több parlamenti bizottság ellenzéki alelnöke nem kapott meghívót egy nagyköveti értekezletre - ami után Martonyi bocsánatot kért, és kijelentette: az elmúlt két-három hónap a magyar diplomáciatörténet egyik legsikeresebb fejezetének tekinthető.

Szent-Iványi István (SZDSZ), a külügyi bizottság elnöke úgy véli, hogy Orbán ad hoc kijelentései a kormány külpolitikai stratégiájának hiányáról árulkodnak. A veszélyt nem a kisgazda Lányi Zsolt ötletei jelentik, melyeket mindenhol megmosolyognak, hanem Orbánéi: "A mai magyar külpolitikában újból érzékelhetővé vált a nacionalista retorika. Az EU-ban és a NATO-ban a régió bajainak fő okát a nacionalizmusban látják, két nacionalista kormányzat vitájakor egyiknek sem adnak igazat, noha elvileg az egyiknek igaza lehet. A szlovák-magyar viszonyban 1994 után éppen emiatt történt változás a javunkra: látták, hogy mi nem vagyunk nacionalisták, és ez álláspontunknak nagyobb hitelt kölcsönzött. Ma ez már nincs így, Orbánra is szkepszissel néznek. Pedig az is igaz, hogy Orbánék főleg csak a retorika szintjén nacionalistáskodnak, konkrét lépésekben nem."

Hol van Martonyi?

Martonyi a kormány egyik legnépszerűbb tagja, szakmai és ellenzéki körökben is elismerik képességeit. Mégis az egyik véleménykör szerint a mai magyar külpolitika koncepciótlannak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy a szomszédsági politikát Orbán mellett most a Fidesz-maghoz tartozó külügyi államtitkár, Németh Zsolt kreálja - Martonyi ebbe, illetve a határon túli magyar ügyekbe bele sem szól. ´ leginkább és csupán az EU-csatlakozás terén működik, ám a vonalvezetés helyett gyakran kényszerül arra, hogy Orbánt mentegesse. Névtelenséget kérő nyilatkozóink valószínűnek tartják, hogy Martonyi simulékonysága összefügghet azzal a ténnyel, hogy az általa társtulajdonolt Baker & McKenzie ügyvédi iroda a tévés frekvenciák kiosztásakor, 1997-ben több mint százötvenmillió forintért szakértői véleményt nyújtott be az ORTT-nek a kereskedelmi tévék pályázatairól. Mint ismeretes, a vesztes fellebbezett, az ügy a bíróság előtt van, és az biztos, hogy ha az ORTT bukik, az RTL Klub milliárdos kártérítést fog kérni - az ORTT pedig megpróbálhatja a kárt tovább hárítani a szakértőkre.

A külügyről azonban ma kevésbé állítható, hogy valami fene nagy sikerágazat lenne, mint volt Kovács László minisztersége alatt. EU- és NATO-kérdésekben nagy az összhang a parlamenti pártok között 1990 óta (leszámítva a MIÉP-et), a külügyi bizottság (de az EU-bizottság is) egyenesen a béke oázisának számít a többi bizottsághoz képest. Az elnök Szent-Iványi szerint egyes kérdésekben, mint például a nagyköveti kinevezések vagy épp Jeszenszky ügyében, támadnak heves viták, de személyeskedés nincs, a szakmai kérdéseket érvekkel tisztázzák.

Osztják az észt

A külügy eddigi egyetlenegy kidolgozott stratégiai dokumentuma a Balkánra irányult. A koncepcióról édeskeveset lehet tudni (még az sem biztos, hogy teljesen elkészült), csak annyit, hogy Lőrincz Csaba koordinálta. Az azonban a koncepció nélkül is bizonyos, hogy Szerbiában Orbánt folyamatosan támadják a vajdasági magyarok NATO-kisebbséggé való kinevezése miatt, még a szerb demokratikus ellenzék és értelmiségiek is azt olvassák ki Orbán megnyilatkozásaiból, hogy fel akarja daraboltatni Szerbiát (ami persze nem igaz). A hírek szerint dolgoznak a külügyben már a FÁK-országokkal kapcsolatos magyar külpolitikai koncepción - ezt üdvözli az ellenzék is, hiszen gazdasági szempontok miatt elengedhetetlen, hogy a volt szovjet tagköztársaságokhoz való viszonyulás programszerű legyen.

Azt pedig megint nem tudja senki - Martonyi ez ügyben sem nyilatkozott meg -, mit takar pontosan az orbáni középhatalmi irányultság. Csapody szerint az ellenzék csak azért kritizálja a kormánypártiakat, mert rossz történelmi asszociációkat ébreszt bennük a fogalom, hisz különben Magyarországot földrajzi helyzete, NATO-tagként megszerzett stabilitása és nem utolsósorban gazdasági ereje is predesztinálja arra, hogy a régió zászlóshajója legyen. Azt ellenzéki beszélgetőtársaink is elismerték, hogy Magyarország, illetve Budapest jó eséllyel pályázik arra, hogy a térség üzleti, pénzügyi, befektetési stb. központja legyen (ha részben már nem az is), de egységes külpolitikai elgondolások híján a szomszédok minden másra is gondol(hat)nak. Főleg a szlovákok akadtak ki, midőn meghallották: a Szent Korona másolatával ajándékozzák meg őket. Szintúgy nem lehet mire vélni a románokhoz fűződő viszonyt: Kovács László ironikus módon fejtette ki a parlamentben, hogy Orbánék negyedévente hirdetik meg a román-magyar kapcsolatok megújulását. Amelyek amúgy tényleg megújulás elé néznek: ha jövőre bukik a jelenlegi kormánykoalíció, s Iliescuék jönnek vissza (a közvélemény-kutatások ma igen jelentős előnyt mutatnak ki Iliescuék részére), úgy borulni fog a bili, mely már így sem száraz - itt is rosszabbodást vár mindenki.

Martonyi eljelentéktelenedése mellett egyesek arra tippelnek, hogy Orbán külpolitikai szerepvállalása is háttérbe fog szorulni a már említett okok miatt. Orbánt a határon túli magyarok is csak addig érdeklik, amíg a belpolitikai életben ebből poént lehet csinálni. A kormányra lépéskor kettős könyvelést kezdtek el vezetni az új prioritások bejelentésével: az egyik a belföldnek szólt, hogy igenis változnak a dolgok, a másik meg a Nyugatnak, hogy semmi sem változik.

Házi meccsek

De a poénszerzés korántsem könnyű: amíg a magyar-román és magyar-szlovák alapszerződések megkötésekor a jelenlegi kormánypártok leárulózták az akkori kormánypártokat, addig mára már elfelejtették ezt az ügyet, s eszük ágában sincs felrúgni e szerződéseket (kapnának is érte az EU-tól). Szintúgy vétójogot ígértek a magyar kisebbségeknek az őket érintő kérdésekben - ezzel szemben Jugoszlávia NATO-bombázásakor Orbánt hevesen kritizálta Kasza József, a legerősebb vajdasági magyar párt elnöke, mert - mint mondták - érdekeik ellenében cselekszik a kormányfő. A jelenlegi rágógumi, a romániai magyar egyetem ügye is tovább nyúlik: az ottani magyar politikai elit és nyilvánosság is igen megosztott a kérdésben, és tényleg: mit ér a kétmilliárd, ha az egészet Tőkés kapja, aki a magyar kormánybátorításokból erőt merítve, egyre radikalizálódik.

A másik markáns véleményáramlat szerint a külügy semmit se csinál, sóhivatallá vált, mindenki kivár - főleg arra, hogy a várható nagyköveti kinevezésekkel mi lesz. Megint csak más információk szerint a több mint ezer munkatárs java Martonyi keze alá dolgozik, a Fidesz meg éppen sehol sincs (most még a külügyes Rockenbauer is átnyargalt a kultúrpolitikába), alig pár embert tudtak magukkal bevinni a külügybe, akiket a Határon Túli Magyarok Hivatalából kölcsönöztek. (Ugyanezen forrás szerint maga Németh Zsolt terjeszti azt, hogy Németh Zsolt csinálja a külpolt, Martonyi pedig sehol sincs.)

Az EU illetékesei ettől - a belpolitika szokásos házi meccseinek egyikétől - még nem nyúlnak magukhoz. Ahogyan korábban említettük, a csatlakozás nincs veszélyben. Ez jó. A "nagy vonalak" mellett azért nem árt figyelni azokra a "kisebb" ügyekre (határon túli magyarok szelektív támogatása, überkedés a szomszédokkal), amiknek a rossz kezelésével akár már középtávon is komoly károkat lehet okozni Magyarországnak.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
1999/50. (02. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra