A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis lefeküdt a pénzért. Hogy ne mondjuk: utcalány lett.
De haladjunk szép sorjában.
Miből lesz a szélhámos?
Azt a polgárt, aki az Akadémiát gerincre vágta, Vörös Győzőnek hívják.
Vöröst (saját bevallása szerint) gyermekkorában, ministrálás közben érte a megvilágosodás, hogy híres egyiptológusnak kell lennie. Később, kora ifjúkorában legott Budapestre is hágott, s beszámolt e misztikus élményéről Kákosy Lászlónak, az ELTE egyiptológiai tanszékvezető professzorának. Kákosy annyira megkönnyezte a történetet, hogy "az alacsonyabb rendű növényeknél csupán egy ponttal magasabb IQ-jú" Vörös (a jellemzés ásatási munkásoktól származik) simán ki is járta az egyiptológiát. (Szakdolgozata - Jézus és Egyiptom - ha csupán egy hajszállal is, de kívül esik az egyiptológia kompetenciájának Kr. előtt 30-ig tartó korszakán.)
A fordulópontot Vörös pályáján az 1994-es esztendő hozta el. Az általa következetesen csak szeretett mesteremnek szólított Kákosy ekkor ajánlja fel, hogy egyiptomi kapcsolatai révén neki szerzi meg a szükséges engedélyeket a Thot-hegyi templomocska ásatásához, amennyiben ő megszerzi az ehhez szükséges anyagiakat. Ez nem jelentett komoly gondot Vörösnek. Juhász Ernő, hazánk kairói nagykövete összeismerteti Fitos Zoltánnal, az egyiptomi vasútbizniszbe beszálló Ganz Gépgyár Holding elnök-vezérigazgatójával. Kapóra jönnek egymásnak. Vörösnek pénzre van szüksége ásatásához, a Ganznak pedig ásatásra van szüksége, hiszen Egyiptomban gyakorlatilag sikertelenül pályázik állami beruházásokra olyan cég, amelyik nem támogat ottani ásatást. Fantáziát lát Vörösben Turmezey Tibor, a Komplex Kereskedelmi Rt. vezérigazgatója is. Csatlakozik hozzájuk Eisler Péter, a HungaroCom Híradástechnikai Kft. vezérigazgatója, ő lesz a Vörös pénzelését megkönnyítő fedőszervezet, az Egyiptomi Magyar Ásatások Baráti Köre elnöke. Azt, hogy Vörös az elmúlt években mennyi pénzt kapott az ásatásaira, nem tudjuk. 1997 őszén e sorok írójának avval dicsekedett, hogy "40 millióra vágtam meg őket". Arról pedig, hogy a fent említett alakulat csak fedőszervezet, maga Fitos Zoltán rántotta le mérgében a leplet a 168 "rában, már a botrány kirobbanása után: "Nem az ásatást kezdtük támogatni, hanem magát V.-t és munkáját."
Vörös Győző 1995. november 1-jén repül el Egyiptomba, Pudleiner Rezső régészhallgató társaságában, ásatásai megkezdésére. Bő egyéves könyvtári kutatásai ellenére sincsen fogalma arról, hogy mi az, amit ásni fog. Elutazása előtt ugyanis a Képes 7 nevezetű hetilapnak adott interjújában egy középbirodalmi csillagászati obszervatórium ásatásáról beszél, és megemlíti azon meggyőződését, hogy az ókori egyiptomiak ismerték a távcsövet, melynek lencséjét ő meg szándékozik találni a romok alatt. (Mindazok, akik érettségiztek történelemből, felmérhetik, micsoda butaságot mondott.) Alig kezdődik meg az ásatás, a komoly szponzorok támogatását élvező Vörös máris a Magyar Televízió képernyőjére repül. Előbb Vitray jóvoltából, főműsoridőben használhatja pontatlanul a régészeti szakszavakat, majd Kepesnél láthatjuk viszont az Indiana Jones-jelmezbe öltözött pojácát. Vörös maga sem volt rest, hogy a média kegyeibe férkőzzön. Az MTI kairói tudósítóját, Keresztes Imrét kinevezte régészasszisztensének, aki azóta sokszorosan meg is hálálta a thébai szép napokat. Az egyházzal is közeli maradt a kapcsolata. Ez utóbbi csúcspontjaként Ladocsi Gáspár róm. kat. püspök beszentelte a Thot-hegyi templomot. Csakhogy
Vörös többre vágyik
Még tart második ásatási szezonja, amikor barátnőjével a Thot-hegyen megtalálja azt a középkori sziklaüreget, amelyről előtte már többen is hírt adtak. Ha csak egy kicsit is utánanézett a Thot-hegy egyébként elég soványka szakirodalmának, olvasnia kellett Kent R. Weeks cikkét az egyik közismert szakmai folyóirat, a Newsletter of the American Research Center in Egypt 1983. évi számában, melyben a szerző nemcsak ír, de mérnöki pontosságú axonometrikus rajzot is közöl az említett üregről. Mindenesetre Vörös mélyen hallgat eme olvasmányélményéről, ehelyett kinevezi a királysírokra távolról sem hasonlító üreget Montuhotep Szanhkaré fáraó sírjának, a benne található kopt freskót pedig Kr. u. 4. századinak. Ez utóbbi azért fontos, hogy - a freskót egyébként teljesen alaptalanul Remete Szt. Pálhoz kötve, kinek bizonytalan hitelű ereklyéit a Gellért-hegyi kápolnában őrzik - kifejezhesse hódolatát a róm. kat. egyház és annak esztergomi bíboros érseke előtt. Azóta a Gellért-hegyi sziklakápolnában felavatták a kopt freskó másolatát - lelkük rajta.
Vörös majdnem másfél évet vár a bejelentéssel: hogy miért, nem tudjuk. Talán Weeks véleménye zavarja, aki a sziklaüreget jóval a fáraók kora utánra datálta? Talán Christian Décobert bizonytalanítja el, aki több alkalommal szóban és írásban is megpróbálja lebeszélni arról, hogy a Kr. u. 12. századi freskót ezer évvel korábbinak adja el?
Mindenesetre - talán szponzorainak engedve - bátorságra kap, és 1998. május 29-ére kibérli a Magyar Tudományos Akadémia nagytermét. Ebben Maróth Miklós akadémikus van a segítségére, aki beprotezsálja Vizi E. Szilveszterhez, az Akadémia alelnökéhez. (A nagyterem bérleti díja értesüléseink szerint 400 000 forintot kóstált, ami meghaladja a legtöbb kiemelten fontos magyarországi ásatás éves költségvetését.)
Csak a botrány, a botrány az egészséges
Vörös mindent jól előkészített. Készen állnak már az újságírók, hogy tanúbizonyságot tegyenek. (A Népszabadságnál Hovanyecz László, a Magyar Nemzetnél Lőcsei Gabriella, a Napi Magyarországnál Jenik Péter, az MTV 1 híradójánál Siklósi Beatrix az, akire mindig számíthat.) Nem meri azonban meghívni az eseményre sem az egyiptológus, sem a régész szakmát. Fél, hogy szakemberek jelenlétében a bejelentés botrányba fulladhat. Ott van azonban a pénzvilág és a politika több jeles személyisége, köztük Pokorni Zoltán kijelölt oktatási miniszter is. Jelzésként arra, kik a fontosak. Miután felolvassák Vizi üdvözlő levelét, Kákosy, az egyetlen meghívott szakember, a jelenlévők figyelmébe ajánlja egykori tanítványát és könyvét. Ezután Vörös következik. Hetet-havat összehord. A díszes társaság műveltebb része, köztük Pokorni Zoltán, kínosan feszeng, de nincs menekvés. Az első sorok közepéről lehetetlenség távozni. Számukra Kákosy szerepvállalása és Maróth Miklós ajánlása volt a garancia, különben el sem jöttek volna. Már ott tudják, ezt soha nem fogják megbocsátani. Legalábbis Kákosynak nem. De mind Vizi E., mind Pokorni azóta is cinkosan hallgat.
Az előre megszervezett reklámhadjáratot azonban semmi sem állíthatta meg. "Egy később kopt szentéllyé lett királysírt fedeztünk fel" - hangzik Vörös diadalittas nyilatkozata a május 30-i Népszabadságban. Könyve 74. oldalán, az üregben talált befejezetlen kőláda képaláírásaként az szerepel: "A királyi szarkofág, melyet már az ókorban feltörtek." A szakemberek az esti tévéhíradókból értesülnek a bejelentésről. Égnek a telefonvonalak, mindenki egyetért abban, hogy áltudományos szélhámosságról van szó. Még aznap aláírásgyűjtést indítunk: a fogalmazvány arról szól, hogy Vörös munkássága kívül esik a tudomány határain, és óvjuk a közvéleményt, hogy bedőljön ennek a hisztinek. Mikor azonban még a Vörös által egykor kifúrt kutató is csak szarkavarásnak (sic!) titulálja a kezdeményezést, elmegy tőle a kedvünk. A végül öt nevet tartalmazó ívet sehol sem publikálják. Közben Gaboda Péter egyiptológus megtöri a hallgatás csendjét, és a rádióban "tudományos blöffnek" nevezi a szenzációt.
A döntő fordulatot Orbán Viktor kijelölt miniszterelnöknek Vörösnél tett látogatása hozza, de főként az a fotó, amelyen Vörös Orbánnal cseveg az egyiptológia és a régészet jövőjéről. Orbán egyik tanácsadója, Maróth Gáspár (a találgatások elkerülése végett: Maróth Miklós fia) javaslatára fogadja el a meghívást, kitűnő PR-ötletnek tartva azt. (Később, már a botrány kirobbanása után, Maróth Gáspárnak ezért távoznia kell a Fidesznek még a környékéről is. Kormányszinten Vörös állítólag az év júniusának végén a szemétkosárba kerül.)
Kákosy ekkor még azon háborodik fel, hogy méltánytalanul háttérbe van szorítva a szenzáció gyümölcseinek learatásakor. Egy expedíciós beszámolója után kijelenti, hogy szerinte Vörös valóban királysírt talált Egyiptomban, és megtiltja a többi egyiptológusnak a vita folytatását. (Igaz, azóta Kákosy már teljesen szembefordult kreatúrájával.)
Segítsd a lebukottat!
Ekkor rémül meg mindenki igazán. Attól lehetett tartani, ha az addig látomásos kóklernek tartott Vörös magas kormányzati támogatást kap, akkor szétrombolhat mindent, amit tudósnemzedékek évtizedek alatt felépítettek. Maga a szakma kerülhet veszélybe. Az egyiptológia és a régészet neves művelői ülnek össze a Ludas sörözőben. Kalla Gábor régész egy háromoldalas szakmai állásfoglalás piszkozatával érkezik, amit végül a záróra előtti pillanatokban mindenki aláír, olyan emberek, akik sem addig, sem azóta nem ültek le egy asztalhoz sörözni. Aláírta az ívet az összes aktív magyar egyiptológus, két ember kivételével. (Egyikük Kákosy, akit az akadémiai szemfényvesztésben játszott szerepe miatt nem is kérnek fel az aláírásra.)
Az ívet e sorok szerzője is aláírta (néhány nappal később, minthogy a sörözés idején vidéken volt ásatáson), pedig kifogása volt Pudleiner Rezső szerecsenmosdatásával kapcsolatban. Pudleinert ugyanis Kalla szövege régésznek nevezi, tehát olyan személynek, aki a magyar törvények értelmében régészeti ásatást vezethet. Az igazság ezzel szemben az, hogy Pudleiner a Thot-hegyi ásatások ideje alatt még csak régészhallgató volt, tehát ugyanúgy nem lehetett semmiféle ásatás felelős vezetője, mint ahogyan Vörös sem. Ettől eltekintve az aláírt szakmai állásfoglalás csupa világos tényt tartalmaz, annak ellenére, hogy az ásatásra vonatkozó törvények hangsúlyozása azt a benyomást kelthette a felületes olvasóban, hogy az a baj, hogy Vörös nem régész. Pedig a baj az, hogy Vörös notórius hazudozó. Vörös ürege akkor sem lenne királysír, ha régész lenne.
Vörös híveit azonban nem lehetett tényekkel megtéveszteni. A Napi Magyarország június 24-i számában egy exrégész, Szabó Béla István teszi tönkre önnön szakmai hitelét. Csatlakozik hozzá Tamás Ervin a Népszabadság hasábjain. A Magyar Demokrata július 30-i számában Práczki István biztosítja csodálatáról Vöröst, aki felfedezésével úgymond kimutatta a magyar nép ősi, sumer-egyiptomi (sic!) eredetét - amivel persze a Szittyakürtön nevelkedett, savanykásan ostoba szélsőjobboldal mindig is tisztában volt. Június 26-án Tóth Klára filmkritikus (!) felszólít minket, kérjünk bocsánatot Vörös Győzőtől. A hócipősök a Vöröst bíráló kutatókat kiröhögtető vicceket jelentetnek meg. Ilyen közhangulat közepette jelenik meg az egyik legnagyobb tekintélyű magyar régész, Makkay János akadémikus cikke a Kis Újságban (főszerkesztő: Torgyán József). Kitűnő írás, amely nemcsak szatirikus hangon teszi nevetségessé a pózőr Vöröst, hanem kétségeit fejezi ki a templomásatás szakmai értékével kapcsolatban is.
Közben a szakmai állásfoglalás hatására az MTA Régészeti Bizottsága komoly vizsgálatot helyez kilátásba. A helyzet pofonegyszerű. Mint ahogyan azt mindenki olvashatja az útlevele 2. oldalán: "a külföldön tartózkodó magyar állampolgár köteles mind a fogadó állam, mind a Magyar Köztársaság jogszabályait tiszteletben tartani." Nem vagy-vagy, hanem is-is. Vörös köteles tehát Egyiptomban is betartani azt a magyar törvényt, hogy régészeti ásatást csak régész vezethet. Sőt érvényes lenne ez Kákosy Lászlóra is, aki szintén úgy vezet ásatást, hogy nincsen régészdiplomája. A bizottság azonban nem vállalhatja Kákosy egyiptomi ásatásának lehetetlenné tételét. Kiad tehát egy rövid közleményt, miszerint nem érzi magát illetékesnek az ügyben. (Ez pontosan olyan, mintha egy szabálytalankodó autóst megállító rendőr azért nem intézkedne, mert kiderülne, hogy a vezetőnek nincsen jogosítványa, és így nem érezné magát illetékesnek.) A bizottság elnöke, Szabó Miklós régész nem magyarázza meg a határozat hátterét, arra az arisztokratikus álláspontra helyezkedik, hogy a régész sas nem fogdos Thot-hegyi legyeket. Igaza van. A nagy baj nem Vörös végzettsége, hanem becsületessége körül van. Jöjjön az etikai eljárás.
Etikai tisztogatás
A szponzorok kitartanak. Van mit veszíteniük. Szeretnének majd egyszer aratni is. Ennek hogyanját éppen Vörös világítja meg a Magyar Hírlap június 29-i számában: "Az Egyesült Államokból egy filmkészítő cégtől már jelzést kaptam arra, hogy a forgatókönyv jogát szeretnék megszerezni, egy olyan amerikai sikertörténet megfilmesítéséhez, amely Montuhotep Szanhkaré sírjának megtalálásáról szól. A megfilmesítésben szerepelne, hogy a (D. Arnold által felállított) amerikai hipotézis egy szerencsétlen sorsú kelet-európai kutató munkája révén megerősítést nyert." (Képzeljük csak el Leonardo DiCapriót Vörös szerepében vagy Sean Conneryt mint Kákosy Lászlót!) De happy end nélkül nincsen hollywoodi film.
Ha menteni akarják a pénzüket, nem hagyhatják, hogy Vörös vesztesen kerüljön ki az ügyből. Milliókról is szó lehet most, dollárban. Ezért hát Maróth Miklós akadémikus, a szenzációs bejelentés csendestársa, recenziót közöl Vörös könyvéről. Ha Maróth még mindig tudós lenne, mint volt valaha, tudhatná, mekkora blöff királysírnak titulálni a nyamvadt üreget. Ezzel szemben így ír: "Bizonyos körülmények inkább valószínűsítik a (királysír) föltételezését, ellene egyetlen körülmény sem látszik szólni." (Ekkortájt igazolt át Vörös Maróth Miklós szárnyai alá a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, ahová nem vitte magával az ELTE professzori korhatárát messze túlszárnyalt Kákosyt. Jelenleg egyiptológiából Vörös tart órákat a Pázmányon, reklámozva eközben saját ásatását a hallgatóknak.)
A szponzorok szerencséjére az etikai vizsgálat nem került ki az Akadémia falai közül, hiszen azt a Régészeti Bizottság házon belül tette át a könnyen befolyásolható Tudományetikai Bizottsághoz. Ennek az elnöke Gáti István, aki a bölcsészettudományok terén még laikusnak sem nevezhető. Korábban Vörös többször kijelentette, nem megy el a bizottság ülésére. Inkább távol maradna saját meghirdetett akasztásáról. Ám Vörös végül mégis tiszteletét teszi az öt hónappal később megtartott ülésen. Ahol, mit tesz isten, felmentik! Honnan tudhatta ezt előre? Csak nem magától Gátitól hallotta, amikor az ülés előtt látogatást tett nála?
Magát az ülést december 14-én, különös módon, szinte titokban tartják meg. Vörös bírálói nem is tudnak róla. Hovanyecz persze résen van, és már másnap egész oldalas cikk jelenik meg a Népszabadságban. Ebben Gáti István, a bizottság elnöke azt bizonygatja, hogy Vörös felfedezéséről Vörös saját beszámolója az egyetlen információ. Pedig a téli BUKSZ-ban Liptay Éva és Mayer Andrea le is közli azt a mérnöki rajzot, amelyet még Weeks publikált 1983-ban. A szerzők - akik szintén aláírták a szakmai állásfoglalást - ezt szóban is elmondták volna, ha tudnak a sebtiben megtartott ülésről. Gáti kijelenti továbbá: Vörös soha nem állította a felfedezéséről, hogy királysír lenne. Ez nyilvánvaló hazugság. Vörös több ízben, többek között az akadémiai szeánszon, az azt követő Népszabadság-interjúban, valamint könyve 74. oldalán egyértelműen és kérdőjel nélkül királysírnak minősítette állítólagos felfedezését. Gáti az Akadémia hivatalos lapjában hazudozik tovább, az ellenvéleményeknek senki nem ad teret. Az Akadémia elnöke, Glatz Ferenc azt üzeni, hogy mindenki fogja be. Vörös eközben, fittyet hányva a hatályos magyar jogszabályoknak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Maróth Miklós és a támogatására szakosodott szponzorai jóvoltából újabb törvénysértő ásatást vezet, ezúttal Alexandriában. (Újabb tízmilliók fognak elszállni a szélben.)
Bizonyára a májusi tisztújítás is kevés lesz ahhoz, hogy az Akadémia tisztázza szerepét Vörös áltudományos csalási kísérletében. Különösen, hogy Glatz maradt az intézmény elnöke, egyik alelnöke pedig Vizi E. Szilveszter. Pedig továbbra is választ várunk arra, hogy miként történhetett meg az, hogy azok a vének, akik egész életükben ott nyesték-vágták, ütötték, irtották a náluknál tehetségesebb fiatal kutatókat, ahol érték, tágra nyitják a kapukat egy kölyökképű szélhámos előtt, aki vigyorogva a zsebére csap, és azt mondja: "Az én nevem 40 millió forint."
Szalay Tamás
A szerző régész, a székesfehérvári Szt. István Király Múzeum munkatársa (1998. augusztus 30-ig az ELTE Régészettudományi Intézetének doktori ösztöndíjasa).
