Tartalom

MaNcs, XI. évf. 21. szám, (1999.05.27.) (1999-05-27)

Egotrip

Egotrip

Seres László: Dekóder

Mivel ez az utolsó Dekóder (a MaNcs és a szerző útjai kettéválnak immár), az olvasó talán megbocsátja nekem, ha végül, utolsósorban önmagamat dekódolom. Boldog vagyok, hogy a MaNcs szerkesztőségi vonalával konform módon lehettem bombázáspárti, de azon kapom magam, hogy akut magyarázkodási kényszerem van, úgyhogy pacifisták, harmadszor. Azt hittem, evidens, miért tartom morális imperatívusznak a NATO akcióját és mélyen amorálisnak a "béke" hazai híveit (kivéve az egyetlen árnyaltan gondolkodó Csapody Tamást), de kiderült, hogy nem, nem vagyok érthető, felszínesen érveltem, nyilván.

Egotrip

Sajó László: öt és feles (Hamburg [Hungary])

(felvezetés) Nyolckor kezdődik, nézem a műsorban, kb. tizenegykor már Nyikita jön, a bérgyilkosnő - mit fognak addig csinálni?! Emlékszem Kokó első profimeccsére, már az elején kiütés, aztán ültek a szakértők a stúdióban, töltötték a műsoridőt. Ilyen most nem lesz, se kiütés, se üres duma - esztrád, kabaré, a ringben és a ring körül, szörnyű, na. A dobszai kultúrház se vállalná, s nem azért, mert nincs kultúrház. Van ízlés. Nincs. Az egyesen angol kupadöntő, kapcsolgatok, jön-e Kokó. De csak az ismert ismeretlen popénekes, vagy mi, nesze neked, Európa, s a többi földrész, Kovács István 13. profi mérkőzése az Interkontinentális bajnoki címért, vagy mi, kisvilágbajnoki rang. Majd mi megmutatjuk. Jut eszembe az első és utolsó magyar űrhajós felmenetele, adásszüneti napon szupermozi, ti kértétek, a végén megkaptuk Farkas Bercit is, felvételről. Kokó sehol, előboksz, egy németet ver egy dominikai, győz a német, füttykoncert, ezt talán nem kéne, csalni. Rossz előjel, a Burkina Fasó-i is fekete, ló. A bevonulási induló, Kokóé, a Carmina Burana karmája majd segít, kezdődik, a műsorújság szerint Nikita, a bérgyilkosnő, tizenegy múlt.

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság (Látszás)

Nemcsak nagyon lusta vagyok, de elfoglalt is (egy fontos ember, mit mondjak), meg itt a depi (most a nyári, de lehet, hogy még a tavaszit taposom): tehát most megvonom magam a kedves olvasótól, beszéljen helyettem, tudomisén, a pénzügyminiszter vagy akárki, addig is pihenek.

Publicisztika

Publicisztika

Eörsi István: A hatalom határai

A szabadulásomat követő hónapban, 1960 szeptemberében filmszatírába kezdtem. Egy ország teljhatalmú kormányzója különvonatán külföldre utazik. Fülkéjében róla készült fotók és képek. Az állomásokon zászlókat lengető tömeg köszönti a tovarobogót, sőt mi több a sínek mentén is felsorakoznak az ünneplőruhás parasztok. De alig gördül át a határon a vonat, belép a külföldi kalauz. Jegy persze nincs, a kalauz le akarja szállítani utasát, ez felháborodottan tiltakozik, a képekre és a fotókra mutogat. A kalauzt azonban nem érdekli ez, hívja a határőröket, ezek köszönés helyett rögvest megdádázzák a kormányzót, majd letaszigálják a vonatról. A kis diktátorok korlátlan hatalma érvényét veszti a határon túl.

Publicisztika

Játszd el nekem a halál dalát

Valami eszi a rendőröket Békés megyében, ami természetesen roppant szomorú és visszás helyzetként értelmezhető. Emberek halnak meg, árvákat és generációkon átívelő sebeket hagyva maguk után - ráadásul, akár hiszünk a hátramaradottak vádjainak, akár nem, valami, úgy tűnik, kevéssé stimmel a Békés megyei rendőrkapitányságon.

Publicisztika

Ja k vam pisu

Van itt ez a levélügy, az ő számos politikatechnológiai, pszichoszociológiai, korrupto- és kretenokratológiai, továbbá lingvisztikai, valamint turisztikai vetületével. Ezek mind szerfölött érdekesek, bár a belőlük levonható következtetések száma korlátozott, és nagyjából annyiban foglalhatók össze, hogy lám, a magyar politikai elit nem csekély hányada analfabéta, legjobb esetben is csak magyarul bégető birkákból áll, akik a gazda vagy a gazdához közel állónak vélt személyek parancsára, esetleg egy ingyennyaralás vagy bárminő apró ellentételezés fejében, bárkinek, bármikor lábon eladják a nevüket. (Ezeket a neveket ilyenkor egyébként sokszor még túl is fizetik a vásárlók.)

Belpol

Belpol

Politikai hírek és

Czeizel cáfol A vádbeszédben elhangzott állítások többségét valótlannak nevezte Czeizel Endre orvos-genetikus büntetőpere első napján. A vádirat szerint a Czeizel vezette Családtervezési Központ az Amerikában élő Gáti Mariannhoz irányította az abortusz, illetve örökbefogadás ügyében hozzájuk forduló nőket. Czeizel ellen emberkereskedelemmel foglalkozó szervezet keretében, bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatása a vád. Az orvos elmondta: segíteni akart a hozzá forduló terhes nőknek, és ha nem sikerült rábeszélni az anyát arra, hogy mégis ő vagy családjából valaki nevelje föl a gyermeket, akkor a magyarországi örökbefogadást ajánlotta, és csak néhányszor adoptálták külföldiek a csecsemőket. A genetikus vallomása szerint soha nem említette a hozzá fordulóknak, hogy a külföldi örökbeadásért pénz járna.

Belpol

A közoktatási törvény módosítása: Tanuló vezetők

Mi sem bizonyítja jobban az oktatás stratégiai ágazat voltáról szóló közhely mélységes igazát, mint az, hogy a demokratikusan választott kormányok mindegyike megcsinálta az előzőével szembemenő közoktatási törvényét - ezt teszi a jelenlegi is, ütemesen haladva a kormányprogramban jelzett változások megvalósításának útján.

Belpol

A CW Bank hetvenmilliárdja: Bécsi szelet

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megszabadul a költségvetésnek 70 milliárd forintnyi kárt okozó bécsi leánybankjától, a Central Wechsel- und Creditbank AG-tól (CW Bank). Lapértesülések szerint a CW Bankot a Magyar Fejlesztési Bankhoz lapátolják át, míg a rossz hitelportfóliót az állami tulajdonú cégek romjainak eltakarításában és az állami garanciával védett banki hitelek értékesítésében járatos Reorg Rt. gondjaira bíznák.

Belpol

A Jones-levél: Hazugságözön

Három fideszes politikai államtitkár és 31 fideszes és kisgazda "szenátor" a Lockheed Martin (LM) cég egyik középvezetőjét ajánlotta az USA következő budapesti nagykövetének. Az iromány mindenkit meglepett, különösen Peter Tufo jelenlegi nagykövetet, akivel mindenki meg van elégedve, állítólag maguk az aláírók is. A levélnek magának nem sok értelme volt, hiszen Steven M. Jones nagykövetként nem képviselhetné az LM érdekeit. A botrány immár nemcsak maga a levél ténye, hanem az is, amit az érintettek és a kormány első ijedtségükben nyilatkozgattak róla.

Belpol

A Vörös Győző-ügy és az MTA: A múmiák bosszúja

Múlt év decemberében a Magyar Tudományos Akadémia egyik - valami kideríthetetlen okból az etika főnévről elnevezett bizottsága - megalapozatlannak találta a vádakat az ellen a nyárspolgár ellen, aki áltudományos csalás nyilvánvaló szándékával kiáltott egyiptomi királysírt tavaly májusban, éppen az Akadémia sok pénzért kibérelt nagytermében. Sőt a bizottság elnöke, Gáti István nőgyógyász az Akadémia hivatalos lapjában a tudomány lejáratásával vádolta meg a királysír-szélhámos ellen fellépő kutatókat. Az azóta eltelt fél év alatt sem az Akadémia mint testület, sem az akadémikusok nem határolták el magukat a döntéstől. Azt kell hinnünk, egyetértenek vele. Márpedig ez a minőségi változás jele lenne.

Külpol

Külpol

Vajdasági autonómia: Fel, újvidékre!

1996. november negyedikén elbaktattam a kishegyesi (Mali Idjos) tűzoltóotthonba szavazni. Egyszerre négy szinten is! Képzelhetik, hogy meglepődtem, mikor láttam, hogy apám is indult a vajdasági tartományi választásokon. Rá szavaztam, noha a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) színeiben versenyzett. Otthon aztán mondtam is a faternak - még javában az ágyban rádiózgatott -, hogy nem volt valami fényes a kampányuk, ha a saját fia se tudott a jelöltségéről.

Külpol

Háború Kosovóért: Balkáni geller

Az embernek néha az az érzése támad, minél többen szállnak be a kosovói válság rendezését célzó diplomáciai csatározások ringjébe (Jevgenyij Primakov, Viktor Csernomirgyin, Igor Ivanov, Eduard Kukan, a G-8, az ENSZ, Marti Ahtisaari, Carl Bildt, az unokahúgom sógora), annál összébb gabalyodik a kosovói csomó. Mindeközben Slobodan Milosevic - aki (ha ez így megy tovább) néhány napon belül akár befejezettnek is nyilváníthatja a kosovói etnikai tisztogatást - jót röhög a markába. Persze nem biztos, hogy ő nevet majd utoljára.

Külpol

Korzika: Nádfedél és jogállam

Ha igaznak bizonyulnak a vádak és a május eleje óta egyre szaporodó vallomások, börtönbüntetés vár Korzika prefektusára és csendőrparancsnokára, mert gyújtogatásra adtak utasítást egy terrorizmusellenes különleges alakulat tagjainak. A francia állam kétszáz-egynéhány év alatt sem volt képes teljes mértékben magába tagolni Korzikát, és a történtek után ez nem is fog egyhamar sikerülni.

Könyv

Könyv

T´DOOR: E High-Teke, e Nagyon Nyomorú Föld

Lementem újságért május 1-jén, zászlók sehol, ez eddig jó, csak mire. Az elmúlt négy hónapot munkával... nem ünnepeltem, nem is töltöttem..., de hagyjuk, más káposzta (ahogy N. N. Á. mondotta volt). Lementem, az újságosok zárva voltak, újabban távolodom a Holdtól, egy másik irányban indultam, nem volt türelmem a villamost megvárni, bérletem nincs, ritkán utazom bármivel, kutyánk gyűjtőjegyét használom ilyenkor, lilás, ezüst csíkkal (nem a kutyánk). Ennél több szórakoztató itt nem lesz.

Zene

Zene

Film: Rövidnadrágos bűnözés (A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső)

A britek jól állnak: minden évre jut náluk legalább egy igényes, hazai gyártású blockbuster mozi. Kritikust és (nagyobb) közönséget egyszerre vonzó. Ez derék, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az itteni sikerekre az amerikai filmipar azonnal felfigyel, s az új tehetségeket (mint Danny Boyle-t vagy az Alul semmit jegyző Peter Cattaneót) rendre magukhoz csalogatják a hollywoodi cukrosbácsik. De feneketlen a zsák alja, a nagy-brit film -egyelőre - bírja utánpótlással.

Zene

Színház: Lóból is megárt (Közellenség a Kamrában)

Schilling Árpád avagy Süsü feltűnően tehetséges fiatalember. Évek óta rendez, nagyon jó előadásokat hoz létre, és csinált már néhány pompásat is. Mind közül a legjobb lazán szervezett társulatával, a Krétakörrel előadott, Cocteau-ból átírt A nagy játék volt, de hát ez csak ízlés dolga. Süsü egyszerre tud játékos maradni és mélyre menni, miközben színészeit vásott rögtönzésekbe hajszolja. A mindenféle színházakat kedvelők szűk körében Süsü sztár. Dolgozik is rogyásig, váltott társakkal, változatlan intenzitással, miközben azért a biztonság kedvéért elvégezte a rendező szakot. Lehet, hogy túl sokat is dolgozik.

Zene

Színház: Tompor és Tünde (Két Csongor, egy eset Veszprémben)

Vörösmarty Mihály tizenhat drámájából egyetlen igazán kiemelkedő alkotás a Csongor és Tünde, melynek irodalmi alapját a História egy Árgirus stb. tündér szűzleányról elnevezésű klasszikus adta. A téma persze az örök és nyughatatlan szerelem, amelybe nem holmi konkurens családdal való viszálykodás, hanem mondjuk néhány ármányos manó meg egy boszorka avatkozik. Még megannyi meseszerű elemet sorakoztat fel a költő, tündérfa, varázserős hajszerkezet, miegymás. Ahhoz képest, hogy a sztori csupán egy délutáni óvodamatiné szintjén tudna telt házas lenni, a maradi szerző, túl a többrétegű szimbólumrendszeren, művét olyan nyelvezettel és verselési móddal spékeli, hogy még Kölcsey is csak harmadik olvasatra fogta fel. Na-már-most. Tudat alatt építsük át mindezt Veszprémbe. Ifjúsági bérlettel a ház fele kong, másik fele recseg. Kong, mert sem a szerző, sem a rendező (Vándorfi László) neve nem vonzotta a diákokat a Petőfibe verses mese-rímdrámát látni. Recseg, mert a helyszíni közreműködők (Blaskó Péter, Gazdag Tibor és tsai.) nem szögezik a bevándorlottak tekintetét sehova. Az ütemes és huzamos széknyúzást pedig rendkívüli nyekergéssel bosszulják meg a kiszáradt sorok. Ennél idegölőbbnek már csak a jegyszedő nénik feltehetően spontán, de legalábbis önfeledt tapsviharai bizonyulnak.

Zene

Film: Glamtől szembe (Bálvány[r]ock - Velvet Goldmine)

Ezen a héten mutatják be Todd Haynes Bálványrock - Velvet Goldmine című filmjét. A rendező egy régóta halott és ma már karikatúrának tűnő irányzatnak, a glam-rocknak - ami a hetvenes évek elejét ragyogta be flitteres kosztümjeivel, kifestett sztárjaival - állított emléket huszonöt év távolságból.

Képzőművészet

Képzőművészet

Narancs-ásatás: Jethro Tull

Lassacskán maga a Narancs is ásatásra szorul, de ezen most emelkedjünk felül, hiszen a Jethro Tull már harminc éve..., s most 27-én a Körcsarnokban.

Tudomány

Tudomány

Róka fogta túzok: Veszettek

Veszettség (hydrophobia): Állatoknak, kül. kutyának, rókának marással emberre is átterjedő heveny, gyógyíthatatlan betegsége. Két alfaja létezik, a sylvanikus (erdei), mely nem gyógyítható és az urbánus, melynek kezelése megoldott. Az erdei veszettség problémája - ennek fő hordozói a rókák - mára szintén megoldódni látszik, a Nyugat-Európában 1986 óta folytatott rókaimmunizáció segítségével. A program jelenleg az EU-csatlakozásra váró három ország területének felét érinti (bár nincs leírva, de az immunitás a csatlakozás előfeltétele). Az immunizáció hazánkban 1992 októberében kezdődött. Ekkor dobták le az első vakcinákat egy körülbelül 5OOO négyzetkilométer nagyságú területen, Északnyugat-Magyarországon. Mostanra elméletileg a Duna vonaláig immunisak a rókák. A vakcinázás egyelőre - pénz hiányában - leállt.

Sport

Sport

Kokó újra győzött: Veszélyes övezet

Nem emlékszem ennyire jól rendezett sport- vagy kultúreseményre, már az gyanús volt, hogy a sajtóakkreditációért nem kellett könyörögni, önéletrajzot beküldeni és a meccseket valami lehetetlenül távoli szektorban végigszorongani.

Tranzit