Vadai Ágnes a „Háborúpártiak”-kampányról kérdezte a legfőbb ügyészt, feljelentés lett a vége
A NAV-nak kell elbírálnia a listaáron több mint egymilliárd forintból megvalósított plakátkampány ügyét.
A NAV-nak kell elbírálnia a listaáron több mint egymilliárd forintból megvalósított plakátkampány ügyét.
Szabó Tímea szerint éppen Orbán „jawohlozott” a német autóiparnak, Gyurcsány Ferenc pedig arról beszélt, rosszabbul élünk, mint egy éve.
Durva brüsszelezés és migránsozás, kemény hangú üzenet Ukrajnának. A kamatstop marad, Magyarország nem „jawohl ország” – ezek voltak a miniszterelnöki beszéd legfontosabb elemei.
1 évre 8,3 millió forint.
65 ezres catering mellett tartanak 160 ezer forintos képzést. Online a tananyag, de személyes részvétel kötelező.
Nem volt elég rá két és fél év. De Zolnai Sándor meg tudja magyarázni.
Kijelölték a heresimogatás pontos helyét.
Helyreigazításra kötelezték a Riposztot.
Ma kilenc éve, hogy esküt tett a külügyminiszter.
És emelik az egészségügyi szakdolgozók bérét az új törvény tervezete szerint.
A tavasszal megválasztott gödi polgármester, Kammerer Zoltán nem szeret újságírók kérdésére válaszolni, ha a téma az akkugyár. Inkább eloldalog.
Összesen négy új hajója lesz a Bahartnak a Balatonon, közülük kettő már vízre került.