Baranyi Krisztina a Fradiról: "Álságos, hogy a közpénzmilliárdokkal kitömött klub az apróért is lehajol"

Belpol

Ferencváros polgármesterének nem tetszik, hogy Kubatov Gábor számon kéri rajta a támogatást.

A csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban hosszabb interjút közlünk Baranyi Krisztinával, Ferencváros októberben megválasztott független polgármesterével. Ízelítőnek az interjúból:

Magyar Narancs: Mit szól Kubatov Gábor véleményéhez, miszerint legalább akkora támogatást szeretne az önkormányzattól, amennyit a Fradi adóként befizet a kerületnek?

Baranyi Krisztina: Furcsa, hogy a hagyományokra hivatkozik, mert utánanéztem, és a kerület 2014 előtt szinte semmilyen módon nem támogatta az egyesületet. Csak miután stadiont kellett üzemeltetniük, akkor vált fontossá a fideszes pártigazgató, klubelnök számára, nehogy elessenek attól a pár tízmilliótól, amit adó formájában kellene befizetniük. Egyébként 2015-től három évig egyetlen fillért nem fizettek, 2018-ban részletekben kezdték fizetni, és máig van ebből tartozásuk, miközben a kerülettől folyamatosan kapták az évi 50 milliós támogatást.

Álságosnak érzem, hogy ez a közpénzmilliárdokkal kitömött klub még ezért az aprópénzért is lehajol, és számon kéri a kerület polgármesterén. A Fradi támogatása nem kötelező feladata az önkormányzatnak, főleg úgy nem, hogy az eddigi támogatásokat jellemzően bérre és járulékokra költötték, ráadásul évekig nem is az utánpótlás-nevelésben dolgozók bérére. A mi feladatunk azoknak a ferencvárosi gyerekeknek a támogatása, akik nem tudják megfizetni a versenysport magas költségeit. Nem akarjuk, hogy a tehetségek elkallódjanak.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Kubatovval tárgyalt már erről?

BK: Elmentem Fradi-meccsekre, nyilvánvalóvá tettem, hogy Ferencváros nincsen Fradi nélkül, de a klub részéről semmilyen kapcsolatfelvétel nem történt.

MN: Tart attól, hogy a kormány megpróbálja ellehetetleníteni az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, így Ferencvárost is?

BK: Nem tartok ettől. Orbán Viktor pontosan látja, hogy a nagyvárosokban, ahová könnyebben eljutnak a hírek, egyre többen szavaznak a Fidesz ellen. Ha most befeszül, erőből és bosszúból politizál a nem fideszes vezetésű önkormányzatokkal szemben, akkor ez a folyamat elvezethet odáig, hogy 2022-t országos szinten is elbukja. Azt gondolom, hogy Orbán ennél okosabb, és más hozzáállással fogja kezelni a helyzetet.

A csütörtöki Magyar Narancsban olvasható teljes interjúban a polgármester arról is beszél, az előző városvezetés milyen ügyei miatt készítenek elő feljelentést, miért ment bele a kormány atlétikai beruházásába, és hogyan segítene a ferencvárosi bántalmazott nőkön. Ha előfizetne az újságra, itt megteheti.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.