Harkány polgármestere havi nettó 915 ezer forintot vihet haza

  • narancs.hu
  • 2020. január 15.

Belpol

Ő lett a település gyógyfürdőjének felügyelő bizottsági elnöke is, amiért 644 ezer forintot kap.

Igazán jól megy Harkány fideszes polgármesterének: az 550 ezer forintos illetménye mellett havi 640 ezret kap a település gyógyfürdőjétől és még 82 ezret polgármesteri költségtérítésként, írja a Szabad Pécs.

A portál kiszámolta, így Baksai Tamás Harkány polgármestereként minden hónapban összesen nettó 915 ezer forintot vihet haza.

Ez úgy jön ki, hogy a 4500 lelkes dél-baranyai fürdőváros polgármestere a lap értesülése szerint nemcsak a polgármesteri tisztséget látja el, hanem a harkányi önkormányzat többségi tulajdonában álló Harkányi Gyógyfürdő Zrt.-nél is dolgozik, még hozzá a fürdő működését és törvényességét is ellenőrző felügyelő bizottságnál (fb), aminek nem egyszerűen a tagja, hanem egyenesen az elnöke lett. Az fb-elnöki juttatást éppen Baksai megválasztása előtt duplázták meg.

Minderről a laphoz eljutottak a testületi jegyzőkönyvek, majd a harkányi önkormányzat jegyzőjének küldött kérdésekre válaszolva az önkormányzat megerősítette az értesüléseket.

A gyógyfürdő fb-elnöki tiszteletdíja már korábban is a minimálbér kétszerese volt, a duplázással most négyszerese, 644 ezer forint lett.

A lap megpróbálta elérni Baksai Tamást is, de ő nem vette fel a telefont.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.