Bérlakásprogrammal oldaná meg az ellenzék a lakhatási válságot

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Belpol

30 ezer fiatal lakhatását szeretnék így hosszútávon megoldani.

Magyarországon főleg a fiatalok körében elképesztő kilátástalanság. Ennek egyik jele a „kivándorlási spirál felpörgése” az utóbbi évtizedben – értékelte a jelenlegi lakhatási helyzetet az Egységben Magyarországért hétfői sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel. 

„Mindennek szimbóluma, hogy a 160 ezres fővárosi albérletárakkal szemben a kormány a 133 ezres minimálbér ígéretével kampányol.” – tette hozzá a Jobbik alelnöke,

Az összellenzék lakhatást érintő programfejezetének felelőseként Z. Kárpát úgy értékelt: „A kormány elvette, felzabálta a fiatalok, és nem csak a fiatalok jövőjét, életlehetőségeit. Ezzel szemben az összellenzék megpróbálja mindezt visszaadni, úgy, hogy a lakhatási programot, a családtámogatások rendszerével együtt megtartanánk, bővítennék, igazságosabbá tennénk. A lebontásáról szó sincs, nem is volt.” Kárpát Dániel arról is beszélt, hogy az Orbán-kormányok eddig több mint 18 ezer család kilakoltatásához asszisztáltak, a legnehezebb helyzetben lévőknek ez „szőnyegbombázással” ért fel. Mint fogalmazott, egy átfogó bérlakásépítési programmal, kollégiumi férőhelyek bővítésével, az üresen álló ingatlanvagyon egy részének hasznosításával éves szinten több ezer a piaci bérleti díj alatt bérlehető lakást hozhatnak vissza a rendszerbe. 

„A Fidesz 3 milliós tandíjjal akar kínai egyetemet importálni Magyarországra az adófizetők pénzéből, míg az ellenzék hosszú távon 30 ezer fiatal lakhatását szeretné megoldani.

Ezért vissza kell állítani a lakáscélú előtakarékosság rendszerét és a lakhatási támogatás szisztémáját” – jelentette ki.

A sajtótájékoztató másik felszólalója, Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselő kifejtette, hogy a bérből, a fizetésből élők mára olyan helyzetbe kerültek, hogy számukra a lakbérek éppúgy megfizethetetlenek, mint az új lakások árai. A Fidesz hiába próbálkozott akciókkal, ezek a  nagy többség számára elérhetetlenek voltak, százezrek keresik eddig hiába, hogyan tudnának javítani az életkörülményeiken, lakhatási viszonyaikon. Erre az ellenzéknek megvan a megoldása: a bérlakásépítés. – foglalta össze programjukat. Majd kitért arra is, hogy az elmúlt 15 évben nem épült egy darab állami bérlakás sem. Ellenpéldaként hozta fel a XIII. kerületet, ahol ő a képviselő, és ahol az önkormányzat saját forrásaiból folyamatosan bérlakásokat épít, a múlt héten is átadtak egy 35 lakásos társasházat.

Harmadik felszólalóként Bakos Bernadett, az LMP budapesti elnökségi tagja elmondta, hogy szerinte az elmúlt években magasra szökött lakhatási árak kiemelten sújtják a fiatalokat, a pályakezdőket, az egyetemistákat, a családalapítókat is. Mint fogalmazott, nekik az „szja-mentesség és a csok csak szépségtapasz”. A családtámogatást szociálisan igazságosabbá bővítenék. Olyan szabályokat dolgoznának ki, amelyek egyaránt védenék a bérlőket és a bérbeadókat.  Az ellenzéki politikus szerint a mai fiataloknak csak álom a saját tulajdonú lakás, ma Budapesten egy átlagos pályakezdői fizetésből nem lehet egy albérletet sem fenntartani. Mint hozzátette, a rezsicsökkentés mai rendszere igazságtalan, amit megszüntetés helyett átalakítanának, ez a már említett energetikai korszerűsítéssel, „zöld” megoldásokkal, az „energiaszegénység” felszámolásával.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.