Vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem a Völner-ügyben kibukott lezsírozott vizsgák miatt

  • narancs.hu
  • 2022. január 17.

Belpol

Azt ígérik, az eredményről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem azokkal az egyetemi vizsgákkal kapcsolatban, amelyek tisztaságát a Völner-ügy során született telefonlehallgatási jegyzőkönyvek megkérdőjelezik, mert hivatalos etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel – közölte a hvg.hu-val az egyetem részéről Kottász Gergely, az intézmény sajtóreferense. Az egyetem azt ígéri, a vizsgálat lezárulta után annak eredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt.

Mint ismert, hétfőn írta meg a 444.hu, hogy Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének is elintézhetett egyetemi vizsgát a Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke, Schadl György. A lap megszerezte a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagát, melynek részét képezik azok a feljegyzések is, amiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai készítettek Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnökének telefonbeszélgetéseiről. Ezekből derült ki, hogy Schadl a kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati emberek rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon.

(hvg.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.