Elmarasztalták a mentésirányítót a Gálvölgyi-ügyben
Lezárult a mentőszolgálat belső vizsgálata.
Lezárult a mentőszolgálat belső vizsgálata.
70 riasztás érkezett a megyében.
A miniszter szerint sok fejlesztést nem valósítanak meg, de az utasbiztonságból nem engednek.
A köztársasági elnök az állami tulajdonú, de nem kormánygépnek számító Airbus A319-es repülővel utazott.
Nem nyaralhatnak az akadálymentes agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert nincsen számukra hely.
Ezúttal az M2-est és M3-ast összekötú út, valamint egy Mogyoród és Fót között tervezett lekötőút borzolja a kedélyeket Pest megyében. A beruházás Natura 2000-es területet, lakóövezetet, tanyákat és vadgazdálkodási területet is érint, miközben nagy szükség lenne a forgalom csillapítására a környéken.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese egy ítéletet bírált, azzal az indokkal, hogy a magyar jogban nem létezik társadalmi nem, csak biológiai.
Pedig jót tett volna abban a hőségben egy árnyékkormány.
Mivel kötelező, Fábiánsebestyén is szerződött az egységes orvosi ügyeletre, ám a kétezer lelkes község az országos átszervezés után is működteti önerőből a saját mentési központját 24 órás készenléttel, orvossal, mentőápolóval, tűzoltókkal. Ha baj van, ők öt percen belül biztosan odaérnek.
Az önkormányzati választások rendjét módosító jogszabályt tartja alaptörvény-ellenesnek az ellenzéki párt.
A magyar kormány háborús álláspontjáról tartott közvélemény-kutatást az Ungvári Egyetem.