Fegyvereket vár a kárpátaljai magyarok 53 százaléka

  • narancs.hu
  • 2023. július 16.

Belpol

A magyar kormány háborús álláspontjáról tartott közvélemény-kutatást az Ungvári Egyetem.

„Ukrajna már elvesztette a szuverenitását, nincsen pénze, nincsen saját hadiipara, nincsen saját katonaieszköz-gyártó képessége. Pénzt is tőlünk kap, leginkább az amerikaiaktól, hadieszközöket is az amerikaiaktól meg a nyugatiaktól kap. Ha az USA azt mondaná, hogy békét akar, állítsuk meg a háborút, legyen tűzszünet, kezdjünk tárgyalásokat, az holnap reggel bekövetkezne” – idézi az RTL Híradója Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelését, amely megmagyarázza, miért tart ki a magyar kormány a háború ügyében az eddigi álláspontja mellett. Magyarország a NATO más tagországaival ellentétben nem szállít fegyvereket Ukrajnának, hivatalosan azt sem engedélyezi, hogy ilyen szállítmányok áthaladjanak a területén. 

A magyar kormány tagjai ugyanakkor többször hivatkoznak arra, hogy az ukrajnai háború közelről érinti Magyarországot, hiszen az ukrán hadseregben magyarok is szolgálnak, és sokan elestek már a harcokban. A legutóbbi péntek reggeli interjújában pedig arról beszélt a magyar miniszterelnök, hogy ha fegyvert szállítanánk Ukrajnának, azzal a kárpátaljai magyarok biztonságát is veszélyeztetnénk.

Az RTL összeállítása arról szól, hogy a magyar kormány álláspontjáról mit gondolnak a háborúban álló ország magyar polgárai. 

Az Ungvári Egyetem erről készített felmérést. A megkérdezettek 53,6 százaléka úgy gondolja, hogy a magyar kormánynak fegyverekkel is segítenie kellene az Oroszországgal szembeni harcot, 28,8 százalék ezt ellenzi, 17,6 százalék pedig úgy nyilatkozott, nehezen tudna választ adni erre a kérdésre. 

Az RTL megkérdezte a kormányt az egyetem felméréséről, a válasz pedig az volt, hogy Magyarország érdeke továbbra is az, hogy kimaradjon a háborúból. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.