Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd

  • narancs.hu
  • 2023. július 16.

Belpol

Az önkormányzati választások rendjét módosító jogszabályt tartja alaptörvény-ellenesnek az ellenzéki párt.

Összegyűjtött 50 képviselői aláírást, az Alkotmánybírósághoz fordul a Párbeszéd-Zöldek, arra számítva, hogy a testület megállapítja, alaptörvény-ellenesek az önkormányzati választások rendjét átíró kormánypárti törvénymódosítások.

Erről Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője tartott tájékoztatót vasárnap.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett, a Fidesz által nemrég benyújtott módosítások szerint már nem tartható időközi önkormányzati választás, és a tízezer lakosúnál nagyobb településeken az egyéni körzetek kétharmadában jelöltet kell állítania annak a szervezetnek, amely listát is szeretne állítani.

Szabó elmondta, ezek a módosítások sértik az alaptörvényt. Az egyik aggályos pont szerinte az, hogy ha egy egyéni képviselő mandátuma megszűnik, időközi választás nélkül, közvetlenül a kompenzációs listáról pótolható a személye.  Ez sérti azt az alaptörvényben rögzített elvet az ellenzéki politikus szerint, hogy az emberek közvetlenül választott képviselőik útján gyakorolják a hatalmat. Hiszen a listáról bejuttatott ember nem pótolhatja azt, akit közvetlenül választottak.

Szabó emlékeztet, a Fidesz abszurd módon azzal indokolta ezt a változtatást, hogy így nem változik a képviselő-testület összetétele. A Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője szerint ugyanakkor azt is elérte ezzel a módosítással a kormánypárt, hogy ha az adott településen az embereknek esetleg elegük van a kormánypártból, akkor sem tudnak a megszűnt mandátumú fideszes helyébe ellenzékit választani. 

Szabó hivatkozik a nemzeti választási iroda közleményére, amely szerint a változások hatályba lépése óta tíznél is több időközi választás maradt el, önkormányzati képviselők, polgármesterek posztja marad betöltetlen az önkormányzati  választásokig, és ez sérti a népképviseleti jogot. Az ellenzéki párt úgy látja, a Fidesz minden eszközt megragad arra, hogy torzítsa a választási eljárást, a későbbiekben, a választásokig hátralévő időszakban is ilyen hozzáállásra számít. Szabó reméli, az Alkotmánybíróság nekik ad igazat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.