Kiszorították az iváncsai vendégmunkások a beteg gyerekeket egy agárdi hotelből

  • narancs.hu
  • 2023. július 17.

Belpol

Nem nyaralhatnak az akadálymentes agárdi Tóparti Sport Hotelben a mozgássérült gyerekek, mert nincsen számukra hely.

A szállodában az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai költöztek be – írja a hvg.hu.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye 2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg 2015-ben, többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik itt, ahol egyébként a hotel is van, amit teljeskörűen akadálymentesítettek. Itt évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik. Az ingatlant a Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti, amely 2021-ig állami cég volt, azóta a Máltai Szeretetszolgálaté.

A hvg.hu-nak többen is megerősítették, hogy az SK On Hungary dél-koreai akkugyár vendégmunkásai lakják a pazar vízparti hotelt, az interneten már év eleje óta nem lehet foglalni a hotelben szobát, és még két évig ez így is lesz.

Deák Csaba, a VVSI épületeit fenntartó cég ügyvezetője a lapnak azt mondta, a koronavírus miatti visszaesés után szükségük van a bevételre. A Társaság „a turisztikai jellegű szálláshely nyújtás tevékenységét kénytelen volt felfüggeszteni.” A jövőben a Gyógyító Jószándék Alapítványnak „piaci keretek között, de a piaci ár alatt” tudtak szállást biztosítani.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”