Belpol
Mit vesztett Vác és mit nyert Nagymaros azzal, hogy helyszínt változtatott a VéNégy Fesztivál?
Öt éve Vácról Nagymarosra tette át a székhelyét a térség egyik legszínvonalasabbnak tartott fesztiválja. Vácot ez nem zavarja, Nagymaros viszont jóval kevesebbet profitál, mint amennyit profitálhatna. A rendezvény a jelentős állami támogatásokhoz képest minimális jegybevételt termel.
Kirúgják a Főkert igazgatóját
Pedig a méhlegelőktől a komposztálásig egy sor jó intézkedés fűzödik a nevéhez.
Már a buszsávokban is közlekedhetnek a politikuskonvojok
Lázár János minisztériuma ott segít, ahol tud.
Újabb országjárást jelentett be Magyar Péter
Az első, kétszáz állomásos turné csak a kezdet volt.
Átadták a zebrát az Örs vezér terénél
Gyorsabban lehet majd átkelni a két kerületet összekötő Kerepesi úton.
Adorján Béla a Jobbik új elnöke
A párt megerősödését „a radikálisan őszinte” politizálásban látja.
Gyurcsány Ferenc: a 444.hu az ellenfelünk
Úgy tűnik, divat lett az ellenzéki politikusok körében a független médiát hibáztatni.
Kineveztek hét miniszteri biztost
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergelynek három új biztosa lett.
Lázár betiltotta az otthoni munkavégzést a MÁV-nál
Költözés miatt rendeltek el home office-t, de ennek vége.
Megint nem indít pert Zugló a Bayer-beruházás ügyében
A kerület képviselő-testülete 2022 óta kéri Horváth Csaba polgármestert, állítsa össze a beruházóval szemben indítandó eljárás iratait.
Pert nyert egy iraki férfi a magyar állammal szemben
Nyolc napig nem adtak neki enni a tranzitzónában, öt év után kapott elégtételt.
Elbocsátásba kezdett az Opera, sztrájkolót is kirúgtak
A szakszervezetek szerint az elbocsátások célja a megfélemlítés, az Opera vezetése bosszút áll olyan kollégákon, akik részt vettek a béremelést kiharcoló tavaszi sztrájkban. Hétfőn egyeztetésre várják Ókovács Szilveszter főigazgatót, és a felmondások visszavonására szólítják fel.