Donáth Anna lett a kormány új közellensége

  • narancs.hu
  • 2020. október 10.

Belpol

A Hír Tv szerint rendszeresen egyeztet Věra Jourovával. A Fidesz narratívája szerint ez főbenjáró bűn, ezek szerint együttműködik azokkal, akik "Soros szövetségesei".

A Hír Tv péntek esti Informátor című műsorában azt az információt tette széles körben közbeszéd tárgyává, hogy egy bemutatott videófelvétel szerint Donáth Anna rendszeres egyeztet Věra Jourovával, az Európai Bizottság jogállamiságért felelős alelnökével.

A felvétel a Momentum egy videokonferenciáján készült, a kormánypárti csatorna szerint a következő hangzik el rajta: "Engem rengetegen keresnek. Hát a jogállamisági kérdések hozzám tartoznának. Vera Jourovával háromnaponta beszéltem telefonon. Informálisan. Ugye, mert hogy nem tudom, akik néznek minket, ti tudjátok-e, de Vera Jourová egyrészt a bizottság egyik alelnöke, másrészt pedig az ő portfóliójába tartoznak a jogállamisági kérdések."

Věra Jourová mint ismert, azzal vált első számú közellenséggé a Fideszben, hogy az Európai Bizottság bemutatta a jogállamiságról szóló értékelését, amelyben éles kritikákat fogalmaz meg a testület Magyarországgal szemben. A cseh politikus ugyanakkor emellett egy interjúban többek között arról beszélt, hogy az orbáni rendszer nem illiberális, hanem szerint Orbán beteg demokráciát épít.

A kormány ezen teljesen kiakadt, minden kommunikációs csatornáján azt hangoztatta, hogy mindez megengedhetetlen, ez a kijelentés teljesen összegyeztethetetlen Jourová pozíciójával, ezért le kellene mondania. Majd természetesen az aduász Soros-kártyát is kijátszotta a apárt, mert narratívájuk szerint az Európai Bizottság alelnöke egyébként is Soros György embere...

Egyébként a jogállamiságról szóló jelentés természetesen nem az alelnök személyes műve, azért nem is csak ő, hanem Didier Reynders belga biztos is felel.

A Hír TV riportját követően Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon írt arról, hogy Donáth Anna a televíziós vitájukon tagadta, hogy sűrűn egyeztetne Jourovával, majd azzal vádolta meg, hogy "ilyen az, amikor valaki Brüsszelben és Budapesten is a brüsszeli érdekeket képviseli".

Ennél konkrétabban beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki egyenesen azt mondta a Hír TV-nek, hogy a kiszivárgott felvétel "az egész ellenzék újabb őszödi beszéde", "főbenjáró bűn", "árulás".

Majd a központi kommunikáció terjesztésébe beszállt Hollik István is, aki sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, a Hír TV által Donáth Anna momentumos európai parlamenti (EP-) képviselőről közölt exkluzív felvétel bizonyítja, hogy "a Soros által pénzelt baloldali ifjúsági szervezet" szorosan együttműködik azokkal, akik "Soros szövetségesei", és az elmúlt hetekben támadták Magyarországot.

Hollik azt találta mondani, hogy Donáth Anna beismerte, hogy az "új Sargentinivel" is forródróton van, mert már készítik elő a következő támadást Magyarország ellen.

Donáth Anna a Facebookon vázolva a Hír TV lejárató akcióját úgy fogalmazott: "Ahogy azt a Tranzit-vitán is elmondtam, Věra Jourovával egy pártcsaládhoz tartozunk, és mindketten egy igazságos, emberséges és biztonságos jogállamért dolgozunk. Márciusban, amikor a kormány éppen a felhatalmazási törvény elfogadtatásával küzdött a hazai és nemzetközi porondon, Věra Jourová többször kikérte a véleményemet, mint Magyarország egyik megválasztott EP-képviselője. Európában ez így néz ki, az európai politikában a biztosok nem elérhetetlenek mint a magyar kormánytagok, és nem kell könyörögni, hogy vitázhassunk vagy beszélgethessünk."

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.