Belpol
A rendőrök öt szírrel a kocsijában állítoták meg a budapesti taxist, akinek elmondása szerint fogalma sem volt arról, hogy kiket szállít. Ha bűnösnek találják, hét év börtön is várhat rá.
„Naiv nem vagyok, idealista igen”
Kiengedték az előzetesből a Szikra aktivistáját, akit erőszakos bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség. A mozgalom reméli, hamarosan megdől a gyanúsítás is, kérdés, mit lehet kezdeni az ügyet kezelő propagandasajtóval. És mit lehet tenni ellenzéki mozgalmárként az utcán? És a parlamentben? Interjú Jámbor Andrással, a Szikra elnökével.
Szijjártó László, a MOK Győr megyei elnöke: Ezért írtam, hogy ne adják el a jövőjüket egy tál lencséért
Elsősorban a fiatal orvosok érdeke, hogy az ellátásban kevesebb legyen a kiszolgáltatotság - nyilatkozta lapunknak a gyermekszógyász.
A mentődolgozók szövetsége szolidaritást vállal a Magyar Orvosi Kamarával
Tartanak attól, hogy a kormány további érdekvédelmi szervezeteket is ellehetetlenít a jövőben.
Eljárást indítanak a Momentum politikusa ellen, mert leláncolta az ombudsman épületét
Lőcsei Lajos az eljárásban lemond mentelmi jogáról.
Nem kaptak előzetes tájékoztatást a leépítésről a postai dolgozók
A Magyar Posta ugyanakkor tájékoztatta a szakszervezeteket, amikor a médiát is.
Csak hétköznap 8-tól 4-ig lehet szülni a mosonmagyaróvári kórházban
Ha valaki ezután kezd vajúdni, ez menjen a 40 kilométerrel távolabbi Győrbe.
Közölte a kormány, hogy honnan kerültek ki idő előtt a KSH-adatok
"Nyilvánvaló tévedésből" egy kormányközeli intézethez.
Ügyészként dolgozik az a volt BM-munkatárs, akit Völnerék nyomtak be szakvizsgára
Völner Pál külön azért csináltatott soron kívüli időpontot végrehajtói szakvizsgára, hogy Bodnár Bence le tudja tenni.
Az energiaügyi miniszter szerint nem is lesz olyan nagy a debreceni akkugyár vízfogyasztása
Lantos Csaba a tervezett I. ütem fogyasztását hasonlította össze egy nagy papírgyáréval.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást
A regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatásoknak köszönhetően.
Megszavazta az Országgyűlés: megszűnik az orvosok kötelező kamarai tagsága
Az orvosok a hatályba lépést követő harmincadik napig nyilatkozhatnak, megtartják-e kamarai tagságukat.
Republikon: a Fidesz-szavazók negyede egyetért a szankciókkal
Tehát nem igaz az állítás, miszerint a magyarok 97 százaléka ellenzi őket.