Az Európai Bizottság jóváhagyta a Samsung SDI-nek nyújtott 89,6 millió eurós magyar állami támogatást

  • narancs.hu
  • 2023. február 28.

Belpol

Az indoklás szerint a fejlesztés pozitív hatásai meghaladják az állami támogatás által előidézett versenytorzulás hatásait.

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Samsung SDI elektromosjármű-hajtóakkumulátorokat gyártó létesítménye számára nyújtott 89,6 millió euró összegű magyar állami beruházási támogatást – írja az MTI.

A jóváhagyás indoklásában az Európai Bizottság közölte: a Magyarország által a Samsung SDI számára nyújtott támogatás összhangban áll az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal.

A regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatásai egyértelműen meghaladják az állami támogatás által előidézett versenytorzulás hatásait.

A beruházási támogatás a Samsung SDI gödi, elektromosjármű-hajtóakkumulátorokat gyártó létesítményének bővítését fogja szolgálni, hozzájárul a régió fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez, miközben megőrzi a versenyt – olvasható az indoklásban.

A Samsung SDI 2017 decemberében döntött úgy, hogy 1,2 milliárd eurót ruház be a Göd térségében található, elektromosjármű-hajtóakkumulátorokat gyártó létesítménye termelési kapacitásának bővítésére. A gyár, mely 2022 januárjában érte el teljes termelési kapacitását, havonta több mint 6 millió darab akkumulátorcellát szállít elsősorban az Európai Gazdasági Térségbeli fogyasztóknak, és 1200 új közvetlen munkahelyet teremtett.

Magyarország 2018-ban jelentette be az Európai Bizottságnak, hogy 108 millió eurós állami támogatást kíván nyújtani a projekthez. 2019 októberében a brüsszeli testület részletes vizsgálatot indított annak értékelésére, hogy az intézkedés összeegyeztethető-e a 2014–2021 közötti időszakra vonatkozó regionális állami támogatásokról szóló iránymutatással.

A testület értékelésében megállapította, hogy a közfinanszírozás nélkül a projektet nem Magyarországon vagy más uniós országban valósították volna meg, hanem egy unión kívüli országban,

egyben hozzájárul a munkahelyteremtéshez, egy hátrányos helyzetű régió gazdasági fejlődéséhez és versenyképességéhez.

A vizsgálat eredményeként az Európai Bizottság megállapította, hogy az eredetileg bejelentett 108 millió euró összegű támogatás meghaladta a beruházások ösztönzéséhez szükséges minimumot. A 89,6 milliós összeg elegendő ahhoz, hogy a Samsung SDI vállalatot a beruházás magyarországi megvalósítására ösztönözze.

Az utóbbi időben lapunk is sokat foglalkozott Samsung SDI-vel, mivel a dél-koreai vállalat gödi terjeszkedése országos üggyé nőtte ki magát, arról nem beszélve, hogy rengeteg bosszúságot okoz a helyieknek és a környékbelieknek. A társaság működése finoman szólva sem problémamentes: szivárgott az elektrolit a gyár területéről, oldószert találtak a gödi kutak vizébentöbbször is tűz ütött ki az üzemben és történt egy haláleset is, ami után megbírságolták a vállalatot. A gödi Samsung működése azért is érdekes, mert a kormány 2020-ban itt hozta létre az első ún. különleges gazdasági övezetet, ami azt jelenti, hogy a vállalat által termelt adóbevételek nem Gödhöz, hanem a fideszes irányítású megyei önkormányzathoz folynak be.

A témában írt valamennyi cikkünket itt találja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.