Tartalom

MaNcs 35. évf. 09. sz. (2023-03-01)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Medvetalp

„Főnök, neked van igazad. Igazad van, ezt határozottan kijelentem. S nem azért jelentem ki, amit a többiek mondanak rólam, hogy én egy szervilis kis szemétláda lennék, nem, ez nekem rosszul is esik. Hanem azért van igazad, mert racionálisan igazad van, átgondoltam én. Soha nem fogok beleegyezni, hogy bántsanak téged, főnök, de nem vagyok talpnyaló. Most ugyan nem sikerült elérni, amit kértél, de nem adom fel. Legközelebb biztosan sikerülni fog, mert én szeretlek, főnök. Így szeretlek, ahogy vagy” – nyilatkozta Magyarország külügyminisztere hevenyészett fordításban egy orosz hírügynökségnek (RIA, RIA Novosztyi) – nem, nem az ötvenes években, de még csak nem is Kádár is alatt, hanem pár nappal ezelőtt, alig harmincpár évvel az országunk demokratizálása, a rendszerváltás után.

A szerk.

A szerk.

Velem vagy ellenem

Néhány napja kiszivárogtatták a lehetőségét, hétfőn bejelentették, kedden az Országgyűlésben a mamelukokkal (s némi szélsőjobbos rásegítéssel) elfogadtatták, és mire lapunk megjelenik, valószínűleg már hatályba is léptetik a kötelező orvosi kamarai tagság eltörlését.

A szerk.

A szerk.

A világ közepe

„Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig” – Orbán Viktor 2015-ös mondása azóta szállóigévé lett. Akkoriban a legkézenfekvőbb magyarázatnak a miniszterelnök aránytévesztése látszott; mintha a kertvégi stadionnal, a kisvasúttal, a szülőfalujára öntött milliárdokkal Orbán a gyermekkori nehézségeit próbálná feledtetni.

Egotrip

Egotrip

Egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Kínálat, kereslet

Dr. Temesváry Rezső szakmunkája rendkívüli alapossággal járja körül a női mellet. Foglalkozik az emberi emlő fejlődéstanával, anatómiájával, szövettanával és fejlődési rendellenességeivel. Rendkívüli figyelmet szentel a tej mennyiségének, színének, szagának, ízének, vegyhatásának, fajsúlyának, zsírtartalmának, fehérjetartalmának és „czukortartalmának”. 

Publicisztika

Vig Dávid

Publicisztika

Mintha meg sem hallották volna

Hogyan áll az igazságügyi „szupermérföldkövek” teljesítésével a kormány?

Varga Judit igazságügyi miniszter 2019 novemberében egy nyilvános vitán arra tett ígéretet Hollandiában, hogy magyar civilekkel, köztük az Amnesty International Magyarországgal is személyesen fog egyeztetni a bíróságokkal kapcsolatos jogállamisági kérdésekről, „csak vegyék fel a kapcsolatot a titkársággal”. Azóta több tucat elemzést írtunk, kutatásokat végeztünk, dokumentáltuk a bíróságok függetlensége elleni támadásokat. 

Belpol

Interjú

Belpol

„Naiv nem vagyok, idealista igen”

Jámbor András, a Szikra Mozgalom elnöke, a Párbeszéd országgyűlési képviselője

Kiengedték az előzetesből a Szikra aktivistáját, akit erőszakos bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség. A mozgalom reméli, hamarosan megdől a gyanúsítás is, kérdés, mit lehet kezdeni az ügyet kezelő propagandasajtóval. És mit lehet tenni ellenzéki mozgalmárként az utcán? És a parlamentben?

Embercsempészet a vád a Bundás Taxi ellen

Belpol

Hasra kellett feküdni

Három év alatt mintegy ötszáz mentett kutyát, macskát, sündisznót, madarat utaztatott szabadidejében, üzemanyagáron egy budapesti taxis. Aztán a rendőrök megállították öt szírrel a kocsijában. Embercsempészettel vádolják, ő ártatlannak vallja magát. Ha bűnösnek találják, hét év börtön is várhat rá.

Megdönthetetlen rekordot állított fel a veresegyházi polgármester

Belpol

Béla bácsi elköszön

Ötvennyolc év után távozik Veresegyház éléről Pásztor Béla polgármester. A város az ellenzéknek és a kormánypártoknak is fontos, hiszen a dinamikusan fejlődő település komoly bevételekkel rendelkezik. Az időközi választást májusban tartják.

Talányok a geszti Tisza-kastély felújítása körül

Belpol

Ahol a papok táncolnak

Miért csúszik újra meg újra a geszti Tisza-kastély felújítása, és az eredeti tervhez képest miért szánnak rá milliárdokkal többet? Miért adja át az állam a református egyháznak? És miért nem tud erről a területileg illetékes egyházkerület?

Vonatgázolásos balesetek Magyarországon

Belpol

Körültekintés nélkül

A vasúti balesetek továbbra is sok áldozatot követelnek: újra meg újra előfordulnak a KRESZ be nem tartása miatti végzetes kimenetelű ütközések, és változatlanul gyakori formája az öngyilkosságnak a vonat elé ugrás. Az egyik vasutas-szakszervezet elnöke szerint az elmúlt nyolc-tíz évben nem történt kormányzati intézkedés mindezek megelőzéséért.

Külpol

Oroszország rossz szelleme: a Wagner-csoport

Külpol

A jeltelen sereg

Kivégzések, váltságdíjszedés, kínzás: az orosz Wagner-csoport kulcsszerepet játszik az ukrajnai háborúban, bár hivatalosan nem is létezhetne. A kormánypropaganda nemzeti hősként beszél róluk, vezetőjük, Jevgenyij Prigozsin az orosz katonai vezetéssel verseng a forrásokért és Putyin kegyeiért.

Zene

Interjú

Zene

„A hibát kell arannyá változtatni”

Palojtay János zongoraművész

A harmincas éveiben járó zongoraművész fél lábával az underground színtéren, a másikkal a koncerttermek színpadán áll, és szívesen venné, ha bátrabban megszólítanák a koncert után. Akkor is, ha aznap este nem elégedett.

Kritika

Könyv

Kritika

Örömdoboz

Jhumpa Lahiri: Amerre járok

A regényben egy negyvenes éveiben járó nő életének nagyjából egy esztendejét követhetjük végig. A nő gyermekkora óta ugyanabban az olasz nagyvárosban él, és először készül huzamosabb időre elhagyni otthonát. Az apró gondolatfoszlányokra, rögzített benyomásokra emlékeztető rövid szövegeket, ha úgy tetszik, fejezeteket, az elbeszélő személyén kívül valójában ez az egyetlen, elsőre akár elhanyagolhatónak is vélhető szál fűzi össze.

Kiállítás

Kritika

Betűszövetek

Kristóf Gábor: Untitleist

A tárlat címe egyszerre utal a leginkább az absztrakt művekre jellemző címnélküliségre (untitled), és a „címíró” golfmárka nevére, amelyet Philip E. Young fejlesztett ki a harmincas években, miután elrontott egy biztosnak látszó ütést. A hiba okait keresve Young egy orvos barátjával megröntgeneztette a labdát, és így kiderült, hogy jól érezte: a belső mag nem pont a középpontban volt. Válaszul megalkotta a tökéletes holtpontú labdát, amelyet Titleist néven 1935-ben piacra is dobott.

Film

Kritika

Mint a mágnes

Todd Field: Tár

Külön lehet-e választani a művet a művésztől? – az ezeréves kérdés az elmúlt évek társadalmi mozgalmai, twitteres hashtaghadjáratai, az eltörléskultúra széles körű ismertté válása óta olyannyira előtérbe került, hogy már-már elcsépeltnek számít. Todd Field nem igyekszik univerzális választ kínálni rá, hiszen azt nem is lehet.

Lemez

Kritika

Négy húron pendül

Kézdy Luca: Home; Santa Diver: Coasts

Az utóbbi évtizedek magyar improviza­tív/jazz univerzumának egyik legtudatosabban építkező, élőben és lemezeken is maradandó produkciókat megvalósító művésze Kézdy Luca hegedűs.

Színház

ZSINÓRPADLÁS - Interjú

Színház

„Mindent szétromboltak”

Polgár Csaba színész, rendező

Az Örkény Színház meghatározó színészével aktuális szerepeiről, a rendezésről, a független színházi munkájáról beszélgettünk, de szó esett társadalmi elnyomásról, közéleti eseményekről és színházvezetői ambícióiról is.

ZSINÓRPADLÁS

Színház

Félúton élet és halál között

Szaturnusz Gyűrűje

Az Örkény Stúdiója már a kezdetek óta színházi laborként is működik, ahol az alkotók teljes szabadságban hozhatnak létre az Örkény nagyszínpadi repertoárjától egészen eltérő produkciókat. Ilyen Kárpáti Péter új rendezése is, és felteszem, ilyen lesz majd áprilisban a Hat medúza egy tepsiben, Fekete Ádám rendezésében. Kockázatos vállalás e két rendezőt meghívni: színházi nyelvüket tanulni kell, egyiküké sem könnyen adja meg magát.

ZSINÓRPADLÁS - Színház a színházban

Színház

Trükkös tükrözés

Sűrűn alkalmazott formai megoldás, de minduntalan felveti a kérdést, hogy mégis mire jó, ha színház van a színházban. A választ közelmúltbéli előadások felidézésével keressük.

ZSINÓRPADLÁS

Színház

Őrült szenvedéllyel

Jean Cocteau: Rettenetes szülők

A szerelmi háromszög intézményére a szerző rátesz két lapáttal: kedélyünket szerelmi ötszöggel borzolja. A fiú beleszeret a bájos könyvkötőbe, akivel korábban már az apja is összeszűrte a levet. Az apukába hosszú évek óta szerelmes a felesége testvére, míg a feleség megszállottan odavan a saját fiáért. A sztereotípiát, miszerint a franciák a petite liaisonok rajongói, a darab remekül igazolja.

ZSINÓRPADLÁS – Könyv

Színház

A császár és a sátán képe

Karaffa – drámák

Néha egy könyv előtörténete legalább annyira regényes, mint a benne szereplő művek születése: kétségtelenül ez a helyzet a Karaffa című kortárs drámagyűjteménnyel, amelynek valamennyi darabja ugyanattól a kályhától indul. Az ősforrás az idén 200 éve született Petőfi Sándor rövidre szabott életének utolsó heteiben készült Caraffa című drámatöredéke.

ZSINÓRPADLÁS - Interjú

Színház

„Mint a Beatles”

Schnábel Zita díszlettervező

A fiatal színházi generáció egyik legkeresettebb díszlettervezője. Munkái jelenleg az Örkényben (Kertész utcai Shakespeare-mosó, A nemzet özvegye, 33 változat Haydn-koponyára, Miért lett R. Úr ámokfutó?) és a Vígszínházban (A kastély) láthatjuk. Dolgozik függetlenekkel is, a Narratíva Társulat Kurázsi és gyerekei című előadásának díszlete szintén az ő keze munkáját dicséri. A pályájáról beszélgettünk.

ZSINÓRPADLÁS

Színház

Ragaszkodni a háborúhoz

Kurázsi és gyerekei

Zsótér Sándor negyedik alkalommal állítja színpadra a darabot – legutóbb 2012-ben tette ezt a Radnótiban. Az az előadás egyfajta kortalan érzéki utazássá formálta Bertolt Brecht drámáját. Most a decemberi olvasópróbák kezdetekor bevallotta, hogy komoly teherként nehezedik rá a szomszédunkban zajló háború, hiszen a színházaktól elvárják, hogy állást foglaljanak aktuálpolitikai kérdésekben, de szerinte ez a szöveg jóval absztraktabb üzenetet kínál a háború természetéről és a benne élőkről. Az előadás végül reagál az orosz agresszióra, bár csupán vizuális gesztusok formájában.

Film

Interjú

Film

„Én voltam az egér”

Will Merrick filmrendező, vágó

A Keresés című, 2018-as thriller kizárólag egy számítógép képernyőjén játszódik. A rendhagyó koncepciójú film Eltűnt címmel kapott folytatást, amelyben egy kamasz lány igyekszik felkutatni a dél-amerikai nyaraláson eltűnt édesanyját – mindezt ugyancsak képernyőképeken keresztül követhetjük. Az Eltűntet a Keresés vágói, Will Merrick és Nick Johnson rendezték – az előbbivel beszélgettünk.

tévésmaci

Film

Kacsalánc

Amikor Sztupa és Troché látták, hogy leesik az első hó, nem reagáltak teljesen egyformán.

Visszhang

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Együttműködés

Vannak kém­thrillerek, amelyek furfangos meseszövésükkel mindig egy lépéssel a lassú észjárású néző előtt járnak (Utolsó befutók), mások viszont túlbonyolított, zavaros cselekményükkel csak imitálni tudják ezt.

Visszhang: e-színház

Visszhang

1984

Horgas Ádám látványos, összművészeti erőket megmozgató előadását 2020-ban mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház.

Visszhang: film

Visszhang

Sam és Kate

„De jó, hogy visszahívtál, Dustin. Olyan régen hallottam a hangodat.”

Visszhang: film

Visszhang

Nálad vagy nálam?

A menő nagyvárosi nőfaló, aki a szíve mélyén érzelmes férfi, illetve a túlaggódó kertvárosi anyuka, aki nem tudja magáról, hogy valójában szex­ideál, régóta barátok.

Visszhang: könyv

Visszhang

Camilla de la Bédoyère és Anne Rooney

Tudomány – Kérdések és válaszok kíváncsi gyerekeknek

A tavalyi adatok alapján a hazai felsőfokú tanintézményekben minimális létszámmal indult el a fizika- és kémiatanár-képzés.

Visszhang: film

Visszhang

A Hangya és a Darázs: Kvantumánia

Miután a Vasembertől Amerika kapitányig minden népszerű hősét vászonra vitte, a Marvel a kevésbé ismert szereplői felé fordult: így érkeztek a mozikba a galaxis őrzői és így született a Hangya is.

Interaktív

Interaktív

Szüret 2023/9.

Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi. 

Gasztro
Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Esplanade

Az 1910-es évek elején új szálloda nyílt Budán, a Lukács fürdővel szemben.