Hónapokra bezár a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a rezsiárak miatt
Sem a kutatók, sem a technikai személyzet nem léphet be az intézet területére.
Sem a kutatók, sem a technikai személyzet nem léphet be az intézet területére.
Karácsony Gergely szövetséget ajánlott a dolgozóknak: szerinte az a fővárosnak és az FKF dolgozóinak közösen az állami kukaholdingtól kell visszakövetelniük azt a 15 milliárd forintot, amivel az Budapestnek tartozik.
Novembertől fél évig zárva lesz még a Tűztorony is.
December 1-én emelhetnek újra árat a kegyeleti szolgáltatók, ekkor hatalmas megugrás lehet a díjakban.
Bérrendezést szeretnének, az eddigi emelést ugyanis felemésztette az infláció és a rezsiárak növekedése.
Négy jogszabályváltoztatásra is igent mondott a kormány, hogy eleget tegyen az Európai Bizottság feltételeinek.
A magyar hatóságok már több mint hét éve tudják, hogy a Budapesti Vegyiművek Zrt. volt telephelyéről folyamatosan szivároghatnak ki világszerte betiltott mérgek. De még mindig nem tettek semmit.
Egy évre keresnek partnert arra, hogy elvégezze a teljes körű kommunikációs feladatokat.
Az Országgyűlés elnöke a pedagógusbér, az oktatás színvonala és a tisztesség összefüggéseiről beszélt a HírTV-ben.
Elhalasztják az avatást, amely ellen korábban tiltakozott a Mazsihisz és Botka László polgármester is.
A tankerület képviselőit kockás inges diákok fogadták a budapesti Szent István Gimnázium aulájában.
Fazekas Csaba nyilvános Facebook-posztban állt ki rendkívüli felmodással elbocsátott kollégái mellett.
A Blikk újságírója bekopogott hozzá a nyergesújfalui irodába, de nem nyilatkozott, az ajtót is bezárta.