Az ENSZ-hez fordultak az Illatos úti telep felszámolásának ügyében

Belpol

A magyar hatóságok már több mint hét éve tudják, hogy a Budapesti Vegyiművek Zrt. volt telephelyéről folyamatosan szivároghatnak ki világszerte betiltott mérgek. De még mindig nem tettek semmit.

A budapesti Illatos úti illegális méregraktár miatt a Greenpeace az Európai Bizottsághoz és az ENSZ-hez fordult, ezzel egyidejűleg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester levélben kérte a mérgek elszállítását magyar hatóságoktól.

A környezetvédő szervezet kedden közölte, azt szeretnék elérni, hogy az ENSZ égisze alatt működő Stockholmi Egyezmény titkársága, valamint az egyezmény uniós végrehajtásáért felelős Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatósága gyakoroljon nyomást a magyar kormányra, hogy tartsa be a nemzetközi egyezményeket, és tisztítsa meg az Illatos út egyik pincéjét 100 tonnányi rákkeltő vegyszertől.

Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője a közleményben kiemelte, a magyar környezetvédelmi hatóságnak több mint hét éve van tudomása arról, hogy a Budapesti Vegyiművek Zrt. volt telephelyén, az Illatos úton egy romos pincehelyiségben olyan veszélyes anyagot tárolnak, amelyből folyamatosan szivároghatnak ki világszerte betiltott mérgek.

A ferencvárosi önkormányzat ugyanakkor közleményben tájékoztatott arról, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester levélben kérte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségétől, hogy haladéktalanul szállíttassák el és semmisíttessék meg az Illatos úti - becslések szerint - 100 tonnányi rovarirtószer-alapanyagot.

Az önkormányzat tájékoztatása szerint egy másik levélben Baranyi Krisztina hat illetékes hatóság számára tette fel a kérdést, hogy a 2022. augusztus 24-i helyszíni szemléjük óta intézkedtek-e a veszély megszüntetése és felszámolása érdekében.

A polgármester emellett törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a korábban állami hatáskörbe tartozó tevékenységek okozta szennyezések felszámolása legyen állami feladat, amennyiben a tulajdonos ezt nem képes végrehajtani .

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.