Figyelmeztettek három tanárt, diákok álltak sorfalat értük

  • narancs.hu
  • 2022. október 4.

Belpol

A tankerület képviselőit kockás inges diákok fogadták a budapesti Szent István Gimnázium aulájában.

Figyelmeztető levelet kapott a budapesti Szent István Gimnázium három tanára a tankerülettől, mert polgári engedetlenségben vettek részt. Valóban: hétfőn így tiltakoztak amiatt, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátották a kollégáikat.

Az „utolsó figyelmeztetést” személyesen kézbesítette kedden a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, Házlinger György és egy munkatársa. A tisztviselőket a 444 és a Telex tudósítása szerint kockás inges diákok fogadták az intézmény aulájában.

A diákok sorfalat álltak. Tanáraik nem engedték meg nekik, hogy elállják a bejáratot. Néhány szülő is megjelent a gimnázium bejárata előtt, tiltakozva a tankerület intézkedése ellen.

Az érintett pedagógusok átvették a levelet, az iskolában azóta a megszokott módon zajlik a tanítás.

A 444 arról ír, Házlinger György tankerületi igazgató korábban ebbe az iskolába járt, bár a megkérdezett pedagógusok nem emlékeztek rá. 

Hétfőn a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok melletti szolidaritásukat polgári engedetlenséggel fejezték ki a Szent István Gimnázium és a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tanárai. A Kölcsey gimnázium igazgatója, Fazekas Csaba a Facebookon állt ki elbocsátott kollégái mellett. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.