Az óriási áremelkedés a temetkezéseket sem hagyja érintetlenül

  • narancs.hu
  • 2022. október 4.

Belpol

December 1-én emelhetnek újra árat a kegyeleti szolgáltatók, ekkor hatalmas megugrás lehet a díjakban.

A magyar temetkezési szolgáltatók, krematóriumüzemeltetők is a kormány segítségét kérik - számol be az rtl.hu.

A szolgáltatók azt szeretnél, hogya nagy gázigényű krematóriumokat is vonják be az állami segítségben részesülő vállalkozások körébe, vagy tegyék lehetővé, hogy ne csak évente kétszer emelhessenek árat. UTóbbi elmondásuk szerint ugyanis azt fogja eredményezni, hogy hirtelen decemberben az egekbe szöknek majd a temetkezések költségei. 

A kegyeleti magánvállalkozásokat és önkormányzati cégeket ugyanis egyszerre több probléma is érinti. Számukra nem biztosított az ársapkás 480 forint üzemanyagár, helyettet kereskedelmi árat kell fizetniük, és a hamvasztásos temetkezés gázköltségei is aggasztóak.

Ez azért okoz súlyos gondokat a kegyeleti szolgáltatók, a temető- és főként a krematóriumüzemeltetők számára, mert az 1999-es törvény alapján évente kétszer emelhetnek árat, és a szolgáltatások díjait, a kilométerenkénti szállítási díjat, az forgalmazott hamvasztó koporsó, urna és urnabetét árait december 1-jéig és június 1-jéig kötelesek közzétenni, ezek pedig  minden temetkezési szolgáltatóra egységesen alkalmazandóak. Emiatt a szolgáltatók december 1-én tudják legkorábban az inflációhoz igazítani az áraikat, ez pedig hirtelen okoz majd drámai áremelést.

Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Egyesületének elnöke a portálnak elmondta, hogy a helyzet megoldása érdekében összeültek a temetkezési szektor vállalkozásainak képviselői és arról döntöttek, hogy segítséget kérnek a kormánytól. Ugyanis a jelenlegi támogatások csak a gyártó és termelőszektorban működő  kis- és középvállalatokra vonatkoznak, a szolgáltatókra nem. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.