Magyar Narancs: Milyen döntésekre vezeti vissza a magyarországi orosz gázfüggőség kialakulását?
Németh Zsolt: Nem szeretnék ennek a történetével foglalkozni. Már csak ezért sem, mert úgy gondolom, hogy a rendszerváltozás utáni politikai elitet - és most hagyjuk a 90 előttit - kollektív felelősség terheli abban, hogy kialakult egy ilyen mérvű gázfüggőség. Az biztos, hogy 2006 kulcsmozzanat volt abból a szempontból, hogy az orosz-ukrán gázvitát követően Magyarországon egyáltalán elindult a gondolkodás az energiabiztonságról, és a fókuszába a gázfüggőség csökkentése került. Természetesen nagy jelentősége van minden megoldásnak, ami a gáznak alternatívát teremthet. De bármit teszünk, az energiamixben a földgáznak mindenképp nagy szerepe lesz. Épp ezért a gázfüggőség csökkentésének a legfontosabb módja, hogy a beszerzési forrásokat és szállítási útvonalakat bővítsük. Az elmúlt néhány hét európai és magyarországi vitája is véleményem szerint ebből kiindulva vezethető csak le.
MN: A vita alapja a miniszterelnök International Herald Tribune-ben megjelent nyilatkozata volt, amelyből az tetszett ki, hogy a közép-ázsiai gázt a kontinensre szállító európai gázvezeték tervében nincs annyi realitás, mint az oroszok déli gázvezetékének meghosszabbításában. Lehet, hogy diplomáciailag béna nyilatkozat volt. De attól még nincs így?
NZS: A gyurcsányi megközelítés nélkülözte a szükséges mértékű objektivitást. Azt próbálta eladni, hogy a Nabucco-vezeték egy álom, míg a Kék Áramlat már itt van, Szegednél. Ez az értékelés leginkább azért téves, mert indokolatlan mértékben leértékeli a közvélemény előtt a Nabucco-projektet, és érdemei fölött kezeli a Kék Áramlatot. Az elmúlt héten átadták a Baku-Azerbajdzsán-Grúzia gázvezeték immár Törökországot elérő első szakaszát. Ez a nyáron eléri azt a törökországi pontot, ahonnan rákapcsolódhat a belső ellátásra, és még idén beindulhat a török-görög próbaüzem. A Kaszpi-térségben van a világ gázkitermelésének öt százaléka, ami önmagában több, mint az USA, Kanada és Mexikó gáztermelése együttvéve. Az EBRD felajánlotta a finanszírozás hetven százalékát, az EU pedig kiemelt projektjeként kezeli.
MN: Viszont még mindig hiányzik az a befektető, aki összefogja az érintett országok olajvállalatainak a projektcégét, és finanszírozza a vállalkozást; továbbá a politikai helyzet instabil, és az oroszok is rátennék a kezüket a közép-ázsiai gázvagyonra.
NZS: Természetesen, de úgy látom, hogy Azerbajdzsán rendkívül eltökélt. Jól tükrözi ezt az egyetértési memorandum, amit nemrég írt alá Azerbajdzsán és az USA külügyminisztere. Nyilvánvaló az is, hogy a Kaszpi-térség előbb-utóbb végigmegy azon az úton, ami a szuverenitás felé vezet, és a stabilitás megteremtésében a Nabuccónak nagy szerepe lehet. De visszatérve az előző kérdésre: miközben Gyurcsány leértékeli a Nabuccót, úgy csinál, mintha lenne közvetlen orosz-magyar határ. A Kék Áramlat mégiscsak Törökországon keresztül menne. Azt pedig jó okkal remélhetjük, hogy a franciaországi elnökválasztás után Ankara egyértelműen elkötelezi magát az európai projekt mellett. Ezenkívül az oroszoknak komoly tőkeproblémáik vannak, melyek gátolják a hatékony kitermelést, és már most közép-ázsiai importból fedezik exportkötelezettségeik egy részét. A nemzetközi visszhang és az ellenzéki kritika hatására Gyurcsány Ferenc előadta ugyan, hogy virágozzék sok virág, valósuljon meg mind a két elgondolás. De túl azon, hogy ennek kevés a realitása, a miniszterelnöki félfordulat hitelességét megkérdőjelezi, hogy azt az országgyűlési határozati tervezetet, amit a héten utasítottak el a kormánypárti képviselők a gazdasági bizottságban, szemmel láthatóan a plenáris ülésen sem fogják másképp megítélni. Pedig a javaslat oly mértékben visszafogott, hogy kifejezetten a közös európai energiapolitika és a Nabucco-projekt támogatását tűzi ki célul, más projektet negatív összefüggésben vagy elutasító módon meg sem említ.
MN: A Fidesz Gyurcsány szemére veti, hogy különalkut köt az oroszokkal. Nem ugyanez a helyzet a többi európai államnál is?
NZS: Tagadhatatlan, hogy a különalkus megközelítés Európában meglehetősen elterjedt gyakorlat. Egyik oka valóban az, hogy nincs igazán közös energiapolitika. Ugyanakkor látni kell, hogy idén nem volt olyan európai tanácsi (ET) ülés, ahol ne került volna nagyon hangsúlyosan napirendre az energiabiztonsági kérdés. Megszületett az Európai Bizottság ún. zöld könyve és március 8-9-én az ET első döntése a közös energiabiztonságról, melyet várhatóan újabbak követnek még a német elnökség ideje alatt. A közös energiapolitika állapota azonban mindenféleképp ad némi mentséget Gyurcsánynak is. A magyar helyzetet mégis megkülönböztetném a némettől vagy az olasztól. Az ottani energiapiacok jóval diverzifikáltabbak a magyarországinál, és az orosz gáz adott esetben a norvég vagy az észak-afrikai gázzal szemben a versenyt erősítheti. A nyugat-európai különalkuk nem mennek szembe az EU közös energetikapolitikájának a lefektetett részével, illetve kinyilvánított prioritásokkal, melyek között volumenében a legfontosabb beruházás a Nabucco. A magyar különalku ellenben frontálisan ütközik az európai energiapolitikai elvekkel, mivel elzárja az energiaellátás diverzifikációjának perspektíváját, ami önmagában óriási biztonságpolitikai kockázatvállalás.
MN: Említette a kiemelt projekteket. A Nabuccón kívül, ami tranzitvezeték, és alapvetően Nyugat-Európa növekvő energiaszükségletét szolgálja, egyetlen kiemelt beruházás sem az új tagországokat érinti. A prioritást élvező folyékony földgáz (LNG) terminálok, a szállítóhálózati rekonstrukciók és egymással való összekötésük sem a térségben valósulnának meg, miközben a hálózat itt sokkal fejletlenebb. Vagyis az EU nem siet megoldani a térségi problémákat.
NZS: Itt én is látok különbségeket. Nyugat-Európa gázellátása diverzifikáltabb, vezetékrendszereit már összekötötte, tehát adott esetben bármikor több irányból tudja pótolni a kieső gázellátást. Közép-Európának a gázkérdésben az a legnagyobb problémája, hogy nem integrálódott oly módon a nyugat-európai ellátórendszerbe, mint ahogyan - a Magyar Villamos Művek erőfeszítéseinek köszönhetően - a nyugat-európai áramellátó rendszerekre már a 90-es évek első felében rákapcsolódtunk. A közös energiapolitika legnagyobb hozzájárulása a térség problémáinak megoldásához az lehet, ha kiépít egy olyan infrastruktúrát, amely behálózza a térséget. Nyugat-Európának be kell látnia, hogy ez meghatározó az egész kontinens energiabiztonsága szempontjából, és erre áldoznia kell.
MN: Az oroszok viszont a piac biztosítása érdekében mindent megtesznek. Nemcsak Magyarország köt velük különalkut, hanem a nemzeti olajvállalatokkal közösen Romániában vagy Szerbiában is gáztározók építését tervezik.
NZS: Ez így van. Addig, amíg Nyugat-Európa hezitál, Oroszország a térségben nagyon komoly elosztási pozíciókat szerez különféle beruházásokon keresztül. A rövid távú gondolkodás extrém példájának tartom, ahogy a német nagy monopóliumok a németországi piacukat "védik", és oda nem engedik be az orosz tőkét, viszont közép- és kelet-európai eszközeiket odaadják oroszországi beruházások reményében. Úgy vélem, hogy az EU gondolkodásának a német példa az alapja. Az, ahogyan az E.ON Ruhrgas átadta a Mol tulajdonrészét, vagy ahogyan most a Deutsche Telekom a Matáv tulajdonrészeit átadhatja. Ez a nemzetállami gondolkodás továbbélése, amely a közös, európai, hosszú távú energiabiztonságot szem előtt tartó politika megvalósulását veszélyezteti. Ami Oroszország és Európa stratégiai viszonyát illeti: itt az az igazi dilemma, hogy Oroszországot lehet-e pusztán gazdasági szereplőként kezelni, vagy ez önámítás. Én azt állítom, hogy ez a mai körülmények között önámítás, egy nagyon rövidlátó gondolkodásmód. Ne felejtsük: Európa, Oroszország és az Egyesült Államok viszonyának a kérdésében a gazdasági szempontokat mindig megelőzték a biztonságpolitikai szempontok. Változatlanul ebből kell kiindulni, amikor Oroszország és Európa kialakítja a maga kapcsolatrendszerét.
MN: A biztonságpolitikai megközelítésnek ugyanakkor nem túl szerencsés értelmezése az európai és orosz észjárás közötti antropológiai különbségtétel. Visszaköszön benne a Fideszre már többször rásütött russzofóbia.
NZS: A Fidesz nem orosz-, hanem monopóliumellenes. Megbízható partneri viszonyt szeretnénk Oroszországgal, szabályozott, átlátható keretek között. Amit Orbán Viktor az európai és az orosz észjárás közötti különbségként fogalmazott meg, az valójában fogalomhasználati, illetőleg politikai törekvések közötti különbségekről szól. Egy ország óriási energiavagyona mint természetes monopólium már önmagában nagyon komoly kihívás biztonságpolitikai értelemben. Ha ehhez társul az is, hogy az adott ország az állami monopóliumoknak központi szerepet szán, és 2006 tavaszán deklaratíve a doktrínája részévé teszi, hogy az energiát a nemzetközi kapcsolatokban nyomásgyakorlásra fel kell használni: akkor ezzel ellentétesen megítélni az adott országot véleményem szerint kész öngyilkosság. A Gazpromról nem igaz, hogy olyan állami befolyástól mentes, független piaci szereplő lenne, amely elfogadja magára nézve a piaci normákat.
MN: Mégis, milyen piackonform eszközöket képzel el védekezésül egy olyan gazdasági térben, amely a szabad versenyre épül?
NZS: Ez a probléma alapvetően a versenyszabályozásnak és a gazdasági hírszerzésnek jelent kihívást. Mi abból indulunk ki, hogy Európa (azon belül Magyarország) oroszországi energiafüggőségét nagyon jelentős mértékben csökkenti, ha sikerül az ún. déli korridort - ami nemcsak a Nabucco, hanem a térségben több párhuzamosan futó vezeték együttese - megvalósítani. Nem hiszem, hogy az energiaszállítás ilyen irányú diverzifikációjának mint biztonságpolitikai axiómának a megkérdőjelezése bármivel is alátámasztható. Európa és Oroszország hosszú távon egymásra utalt, de az együttműködést szigorú, ellenőrzött körülmények között kell tartani, s határozottan a kölcsönös előnyökön és a játékszabályok betartásán kell nyugodnia. Ha Oroszország például aláírja az Energia Chartát, és lehetővé teszi harmadik fél részére a gázvezeték-hozzáférést - ami alapvető normája az EU működésének -, akkor ilyen értelemben kiterjed az európai gazdasági jog Oroszországra. Más a helyzet, ha ezt nem fogadja el. Ebben az esetben a belső piacon korlátozni kell az orosz szerepvállalás lehetőségét a diverzifikációs elképzeléseken túlmenően is.
MN: Ez elég durva piaci beavatkozás, ami nem vall az EU-ra. Kellően eltökéltnek érzi erre Európát?
NZS: Az EU és Oroszország közötti együttműködési megállapodás körüli vitában a lengyelek határozottan azt az álláspontot képviselték, hogy feltétellé kell tenni az Energia Charta elfogadását. Az EU erről az álláspontról végül lehátrált, ugyanakkor a charta alapvető elemeit megpróbálja érvényesíteni. A német elnökség idején az egyik fő kérdés, hogy sikerül-e ebben előrelépni.
Nem precedens
Magyar Narancs: Hosszas rákészülés után az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt van a Kosovo jövőbeli státusáról szóló rendezési terv, melyet a szerbek elfogadhatatlannak tartanak. Ön szerint működhet?
Németh Zsolt: Az Ahtisaari-terv a hosszú távú stabilitás megteremtésének lehetőségét hordozza magában. Sajnálatosnak tartom, hogy nem sikerült egy olyan megállapodást elérni, ami mindkét fél tetszését elnyerte volna, de valljuk be, ennek a realitása meglehetősen csekély volt. Ezért én elkerülhetetlennek tartom, hogy egyfajta kikényszerített megoldás szülessen, amit az ENSZ Biztonsági Tanácsában megkezdett vita immáron egyértelművé tesz.
MN: Az oroszok vétóval fenyegetnek.
NZS: Bízom abban, hogy orosz vétóval végül nem kell számolni. Bizonyos politikai érdekek ugyanis inkább csökkentik a vétó valószínűségét: itt elsősorban az abháziai, dél-oszétiai és transznisztriai befagyott konfliktusokra gondolok, melyeknél a kosovói rendezés precedensértékénél fogva felhasználhatóvá válik az orosz diplomácia számára is.
MN: Precedensnek tartja Kosovót a területi alapú önrendelkezés kivívásában?
NZS: Szerintem nem tekinthető annak. Ez a fajta szuverenitáselnyerés egészen egyedi, sajátos körülmények között valósulhat meg, mert olyan népirtással, humanitárius katasztrófával kísért politika váltotta ki, amire kontinensünkön nem volt példa az utóbbi időkben az általam ismert hasonló, vitás státusú térségek esetében.
MN: Hathat a magyar kisebbségek autonómiatörekvéseire?
NZS: Amennyiben az autonómiamegközelítés domináns szerepet tölt majd be, mint az elmúlt másfél évtizedben, akkor óhatatlanul hatni fog rá. De egyelőre ezt ne előlegezzük meg.
MN: Kosovo ügyében milyen magyar külpolitikai magatartást lát indokoltnak?
NZS: Magyarországnak kifejezetten elővigyázatosan kell kommentálnia a kosovói rendezést, és visszafogottan kell jelen lennie diplomáciai szinten, mert a vajdasági magyaroknak már most is nagyon súlyos gondokat okoz a belső menekültek megugró aránya a magyar településeken.
