Vajon meddig mennek el? Bármeddig. Ameddig engedik nekik

Publicisztika

Tévúton járnak, vagy csak a szokásos köldöknéző csőlátásuk van azoknak, akik a sajtót és a civil szervezeteket látják veszélyben forogni az ún. átláthatósági törvényjavaslat beterjesztése után.

Nem értem, sokakban honnan a remény még mindig, hogy „ezt úgyse merik/lehet megcsinálni”. De. Akarják, merik is. Megpróbálni biztosan, az már csak rajtunk múlik, sikeresen-e. A kérdés egyre inkább csak az, hogy milyen drámai fordulatok fogják tovább élezni a helyzetet, kell-e elmenniük a végső eszköz igénybe vételéig, netán a vörös khmer, a fekete ezredesek (az 1967-től 1974-ig tartó katonai diktatúra vezetői Görögországban – a szerk.) vagy Galtieri (Leopoldo Galtieri argentin tábornok, diktátor, bukását az angolok ellen vívott vesztes Falkland-szigeteki háború hozta el 1982-ben – a szerk.) módjára külső kalandban próbálnak elmenekülni az elkerülhetetlennek látszó vég elől.

Papírtigris. Még most is ezt ismétli a jól ismert és tisztelt ügyvéd, ez ellenzéki próbálkozások jogi szervezési machere, sőt, bő évtizede főpolgármester-jelöltje. Szóval tényleg sokat látott (no, nem Deák Dánielként) és komolyan vett emberként azzal érvel, hogy ezt a törvényt – ha így lesz belőle norma – nem lehet végrehajtani, alkalmazni. Aztán azt is hallani, hogy ez csak amolyan súlyos fenyegetés, a reakciókat látva (netán a „nagy terv” részeként eleve így kigondolva) jócskán visszanyesnek belőle, végképp „csupán” riogatástorzónak farigcsálva, a gyakorlatban használhatatlanná kicsontozva (mintha ez nem volna önmagában elfogadhatatlan). Nem kedvelem az olcsó publicistafordulatot, hogy „én megmondtam”. Pedig de. Sokan figyelmeztettünk, legutóbb több hónapja, még híre-hamva (legalábbis tudhatóan) nem volt a terítéken lévő kezdemény, hogy tessék komolyan venni, és következő lépésben a valóban fogatlan oroszlánnak látszó szuvenírvédelmi hivatal kap immár éles eszközt. Mert már az is bűnös önáltatás volt, hogy ez csak úgy lebeg ottan, mint Mohamed koporsója. Dehogy, dehogy. Az első kötcsei beszédben minden „el lett mondva” 15-20 évig uralkodó nagy kormányzó párttal, centrális erőtérrel, viták helyett „a maga természetességével” képviselt „nemzeti ügyekkel”. Minden ebből következik másfél évtizede.

A változás annyi, hogy a csehovi színpadi puskát felváltotta az állítólag Pap János, valamikori Veszprém megyei pártitkár által egy vitát lezáró érvként az asztalra kivágott stukker. Ahogyan a helyzet megváltozott, és képes beszédből csontig hatoló fenyegetés lett. Nem mese ez(,) gyermek, még ha nem éppen Arany János-i értelemben is.

Tévúton járnak, vagy csak a szokásos köldöknéző csőlátásuk van azoknak, akik a sajtót és a civil szervezeteket látják veszélyben forogni.

Nem, ez mindenkire lesújtani kész pöröly. Mindenkire, aki mer más véleményt hangoztatni,

ahogyan ezt mondatról mondatra végig vettük szakértő segítségével. A tudományban is, bárhol. Ami történik tizenöt éve, annak nem csak harminc éve kerültek a falra első kontúrjai, hanem minden esetlegességével együtt jól látható íve van. És a vége se lesz más, mint amit az elmúlt száz év kitermelt: ez háború. Belső (végtelenségig fokozott verbális) polgárháború vagy a ’79-es kambodzsai, a pár évvel korábbi görög, a ’82-es (falklandi) argentin végjátékkal, ezt nem tudjuk; a most felfedhetetlenül kusza (ukrán) kém-kavarás egészében mindenesetre dermesztő érzést kelt a „háború nulladik fázisával” és a „békementalitással” szakítással. Mindezeket egymás mellé állítva vág szemünkbe a vallatólámpa fényével annak butasága, hogy: „Vajon meddig mennek el?” Bármeddig. Ameddig engedik nekik.

Félrevezet sokakat az is, hogy a késznek tálalt szöveg rossz, slendrián, úgynevezett gumiszabály. Persze, az ilyen rezsimek egyik velük született tulajdonsága a silány minőség. Ha képesek lennének kormányozni, nem volna szükség erőszak(osság)ra. És az is igaz, hogy – másik genetikai vonás – hamar kikopik a hozzáértés, a minőségre felesküdtek zömét kiveti a rettegő bizalmatlanság és saját szakmai ethoszuk; akik maradnak, kevesen, az okos, de a romlottságot választó lázárjánosok, gulyásgergelyek és a névtelenek maroknyi szellemi martalóca. Ezek a berendezkedések végül önnön (el)nyomásuk súlya alatt pusztulnak ki, ha egzisztálásuk nem torkollik háborúba, a tönkretett gazdaság káosza végez velük. De amit most látunk, az nem pancsermunka. Csak a még mindig naiv filosz széplelkek és magukkal hozott jó ízlésűek látják így, szerintem inkább profin megfestett homályszöveg annak palástolására, hogy mindenki a bot végén van. A rosszabbikon. Azok is, akik még nem ismerték fel annak cinizmusát, hogy „miért a pánik amiatt, hogy átláthatóan kell működni”, s akik még most is azzal nyugtatják magukat-egymást, hogy „ha nem csinálsz semmi »rosszat«, nincs félnivalód”. A belénk oltott megalkuvás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.