Vajon meddig mennek el? Bármeddig. Ameddig engedik nekik

Publicisztika

Tévúton járnak, vagy csak a szokásos köldöknéző csőlátásuk van azoknak, akik a sajtót és a civil szervezeteket látják veszélyben forogni az ún. átláthatósági törvényjavaslat beterjesztése után.

Nem értem, sokakban honnan a remény még mindig, hogy „ezt úgyse merik/lehet megcsinálni”. De. Akarják, merik is. Megpróbálni biztosan, az már csak rajtunk múlik, sikeresen-e. A kérdés egyre inkább csak az, hogy milyen drámai fordulatok fogják tovább élezni a helyzetet, kell-e elmenniük a végső eszköz igénybe vételéig, netán a vörös khmer, a fekete ezredesek (az 1967-től 1974-ig tartó katonai diktatúra vezetői Görögországban – a szerk.) vagy Galtieri (Leopoldo Galtieri argentin tábornok, diktátor, bukását az angolok ellen vívott vesztes Falkland-szigeteki háború hozta el 1982-ben – a szerk.) módjára külső kalandban próbálnak elmenekülni az elkerülhetetlennek látszó vég elől.

Papírtigris. Még most is ezt ismétli a jól ismert és tisztelt ügyvéd, ez ellenzéki próbálkozások jogi szervezési machere, sőt, bő évtizede főpolgármester-jelöltje. Szóval tényleg sokat látott (no, nem Deák Dánielként) és komolyan vett emberként azzal érvel, hogy ezt a törvényt – ha így lesz belőle norma – nem lehet végrehajtani, alkalmazni. Aztán azt is hallani, hogy ez csak amolyan súlyos fenyegetés, a reakciókat látva (netán a „nagy terv” részeként eleve így kigondolva) jócskán visszanyesnek belőle, végképp „csupán” riogatástorzónak farigcsálva, a gyakorlatban használhatatlanná kicsontozva (mintha ez nem volna önmagában elfogadhatatlan). Nem kedvelem az olcsó publicistafordulatot, hogy „én megmondtam”. Pedig de. Sokan figyelmeztettünk, legutóbb több hónapja, még híre-hamva (legalábbis tudhatóan) nem volt a terítéken lévő kezdemény, hogy tessék komolyan venni, és következő lépésben a valóban fogatlan oroszlánnak látszó szuvenírvédelmi hivatal kap immár éles eszközt. Mert már az is bűnös önáltatás volt, hogy ez csak úgy lebeg ottan, mint Mohamed koporsója. Dehogy, dehogy. Az első kötcsei beszédben minden „el lett mondva” 15-20 évig uralkodó nagy kormányzó párttal, centrális erőtérrel, viták helyett „a maga természetességével” képviselt „nemzeti ügyekkel”. Minden ebből következik másfél évtizede.

A változás annyi, hogy a csehovi színpadi puskát felváltotta az állítólag Pap János, valamikori Veszprém megyei pártitkár által egy vitát lezáró érvként az asztalra kivágott stukker. Ahogyan a helyzet megváltozott, és képes beszédből csontig hatoló fenyegetés lett. Nem mese ez(,) gyermek, még ha nem éppen Arany János-i értelemben is.

Tévúton járnak, vagy csak a szokásos köldöknéző csőlátásuk van azoknak, akik a sajtót és a civil szervezeteket látják veszélyben forogni.

Nem, ez mindenkire lesújtani kész pöröly. Mindenkire, aki mer más véleményt hangoztatni,

ahogyan ezt mondatról mondatra végig vettük szakértő segítségével. A tudományban is, bárhol. Ami történik tizenöt éve, annak nem csak harminc éve kerültek a falra első kontúrjai, hanem minden esetlegességével együtt jól látható íve van. És a vége se lesz más, mint amit az elmúlt száz év kitermelt: ez háború. Belső (végtelenségig fokozott verbális) polgárháború vagy a ’79-es kambodzsai, a pár évvel korábbi görög, a ’82-es (falklandi) argentin végjátékkal, ezt nem tudjuk; a most felfedhetetlenül kusza (ukrán) kém-kavarás egészében mindenesetre dermesztő érzést kelt a „háború nulladik fázisával” és a „békementalitással” szakítással. Mindezeket egymás mellé állítva vág szemünkbe a vallatólámpa fényével annak butasága, hogy: „Vajon meddig mennek el?” Bármeddig. Ameddig engedik nekik.

Félrevezet sokakat az is, hogy a késznek tálalt szöveg rossz, slendrián, úgynevezett gumiszabály. Persze, az ilyen rezsimek egyik velük született tulajdonsága a silány minőség. Ha képesek lennének kormányozni, nem volna szükség erőszak(osság)ra. És az is igaz, hogy – másik genetikai vonás – hamar kikopik a hozzáértés, a minőségre felesküdtek zömét kiveti a rettegő bizalmatlanság és saját szakmai ethoszuk; akik maradnak, kevesen, az okos, de a romlottságot választó lázárjánosok, gulyásgergelyek és a névtelenek maroknyi szellemi martalóca. Ezek a berendezkedések végül önnön (el)nyomásuk súlya alatt pusztulnak ki, ha egzisztálásuk nem torkollik háborúba, a tönkretett gazdaság káosza végez velük. De amit most látunk, az nem pancsermunka. Csak a még mindig naiv filosz széplelkek és magukkal hozott jó ízlésűek látják így, szerintem inkább profin megfestett homályszöveg annak palástolására, hogy mindenki a bot végén van. A rosszabbikon. Azok is, akik még nem ismerték fel annak cinizmusát, hogy „miért a pánik amiatt, hogy átláthatóan kell működni”, s akik még most is azzal nyugtatják magukat-egymást, hogy „ha nem csinálsz semmi »rosszat«, nincs félnivalód”. A belénk oltott megalkuvás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.