Elérkeztünk Orbán Viktor kiszámíthatatlan korszakához

Publicisztika

A Fidesz világában már nincs józan ész, csak eltakarítandó ellenségek. A józan ész logikáján túllépve pedig már nincsenek határok, nincs úriemberkedés, nincs emberi méltóság, csak váratlanul kitörő állatias agresszió. 

Az irodalom és a film is számtalan darabban bemutatta már azt, amit most látunk a magyar közéletben: a sarokba szorítottak veszélyes kiszámíthatatlanságát. Kis eltérésekkel mindig ugyanazt látjuk: egy nagy rendszer optimista hangulatban történő kiépülése, csúcsra járatása és aranykora után először megjelennek az első repedések, megtörténnek az első árulások, többen is meghasonlanak, a paranoiddá vált vezető pedig elkeseredésében mindent egy lapra téve támad, mar bele mindenbe maga körül. Ami eltér ezekben a darabokban, az a befejezés: a cinikus végeredménytől a tragédián át a mindenkit megható pozitív változásig terjed a skála; értelemszerűen a valóságban is hasonlóan sokféle végkimenetele lehet annak, amit most a Fidesz csinál.

Az viszonylag egyértelmű, hogy a rendszer csúcsa már mögöttünk van: a 2014-ben teljesen lazán nyert választás során elég volt annyit ígérni a Fidesz plakátjain, hogy folytatják a megkezdett munkát, a gazdasági válság, a 2006-os események, a romagyilkosságok és hasonló szörnyűségek által megtépázott lelkű országnak még a Fidesszel kritikusabb része is rezignáltan vette tudomásul, hogy ez Orbán Viktor újabb négy éve lesz. A viszonylagos nyugalom és persze a lassan, de stabilan növekvő jólét nyilván elfedte a teljhatalmú kormányzás veszélyeit, ahogy olyan sok vizet az sem zavart, hogy közben a NER szisztematikusan szállta meg az állam minden területét. Elkezdődött a nyilvánosság leuralása, később használható fegyverek sokaságát építették be a törvénykezésbe, az pedig már végképp elvont problémának tűnt, hogy a Szájer József tabletjén írt alkotmány bármiféle társadalmi egyeztetés nélkül lett az életünk szervezőereje. Voltak arra visszanézve egyértelmű jelek, hogy ez a kormány alapvetően a leszámolásban hisz kormányzás helyett, de ahogy a nagyobb társadalmi katasztrófákkal lenni szokott, úgy most is csak kis lépésekben lett hétköznapjaink része a ma ismert Fidesz.

Mint minden fasisztoid kormány, úgy ez sem önkorrekcióval válaszol az őt ért kihívásokra, hanem durvulással. 

Mivel kihívások azért szép számmal érkeztek az elmúlt tizenöt évben, ezért volt tere a fokozatosságnak: a médiatörvény 2011-es bevezetése mai szemmel szinte egy jobbközép kormány szabályozásának tűnik ahhoz képest, hogy most ugyanennek a kormánynak a – legtöbb önálló gondolkodásra képes ember elzavarásával – frissített változata már külföldi ügynököket lát mindenhol, ahol nem a saját hülyeségeit hallja vissza. A menekülekről szóló kampány egészen humanista volt 2015 környékén már ahhoz képest is, amit 2018-ban kaptak választáskor ugyanezek a menekültek, de a 2021-es homofóbtörvény is egész barátságosnak tűnik ahhoz képest, hogy most már a gyülekezési jogot sem gyakorolhatják azok, akik szivárványos zászlókat lengetnének. Amikor 2016-ban egészen gusztustalan körülmények közt záratták be az ország legnagyobb napilapját, a Népszabadságot, még mindig senki nem merte gondolni, hogy nem sokkal később a teljes független nyilvánossággal, civilekkel és ellenzéki pártokkal is hasonlót terveznek, vagy legalább is meg akarják teremteni ennek a lehetőségét. 

Mivel önkorrekció helyett a durvulást választották, az egyre kontraszelektáltabb figurákból álló – Simicska Lajosról legalább elhittük, hogy okos, Mészáros Lőrinc meg ugyebár Mészáros Lőrinc – NER teljesítményének alapvető részei nem változtak, úgyhogy a kihívások is egyre  erősebbek és gyakoribbak lettek, ez pedig épp úgy gyorsította a radikalizálódást, és mint minden hasonló helyzetben (lásd főleg: orosz és török példa), egy idő után megérkeztek a falhoz, vagy a sokszor emlegetett vörös vonalhoz, ha úgy jobban tetszik. A NER teljesítményét ugyanis a gazdaság katasztrofális teljesítménye, a rohadó állam, az elmaradottság és stagnálás érzése jelenti, kiegészítve azzal a mentális polgárháborúval, aminek köszönhetően ma már a legtöbb nagycsaládi összejövetel gyomorgörcsben telik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.