Magyarország az uniós csatlakozási tárgyalások ideje alatt egy 2001-es kormányrendeletben az uniós határértékhez igazította a víz minőségéről szóló jogszabályt; így például a jelenleg érvényes 50 mikrogramm/literről 10 mikrogramm/literre csökkentik a víz arzéntartalmát. A 2003 decemberében Koppenhágában aláírt csatlakozási alapdokumentumban vállaltuk, hogy két lépcsőben, 2009-re teljesítjük az uniós előírásokat. A minőségjavító kötelezettség az Észak- és a Dél-Alföldet, a Dél-Dunántúl egyes részeit, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén megye 80 települését érinti - összesen 2,5 millió lakost. Az ehhez szükséges beruházás összköltsége több százmilliárd forintban mérhető.
Magyarország csatlakozási tárgyalásai folyamán volt olyan időszak, amikor az akkori egészségügyi tárca, karöltve az Országos Közegészségügyi Központ-Országos Környezet-egészségügyi Intézettel (OKK-OKI) nem fogadta el az arzéncsökkentés előírt mértékét: elegendőnek tartották a literenkénti 30 mikrogrammos mennyiséget. (Lásd Tíz mikrogramm, pró és kontra című keretes anyagunkat.) Mentességet kérni a vonatkozó közösségi irányelvek alól azonban nem volt lehetőség, a teljesítés halasztására (derogáció) viszont igen.
Az első, 2006-ig tartó ütem azon helységekkel számolt, ahol a vízminőség leginkább eltér a normáktól. E tervből alig valami valósult meg. Hiába a 2001-es kormányhatározat és az EU-nak tett ígéret, mindenki tudja, hogy a vállalt 2009-es határidőt nem tudjuk tartani.
A több arzén is jó
Az ivóvízminőség-javító program két térségben, az Észak- és a Dél-Alföldön indult el. Északon előrébb tart a megvalósítás, igaz, itt csupán 41 településen 109 ezer embert érint, míg a dél-alföldi régióban 217 községet és várost, mintegy 1,2 millió főt.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében önkormányzati vezetők élesen kritizálják a programot. Polgármesterek és megyei közgyűlési elnökök sora - pártállástól függetlenül - értetlenkedik amiatt, hogy az egy-másfél évtizeddel ezelőtt befejezett arzénmentesítési program után mi értelme van a további szigorításnak. "A halálozási mutatók nem kimutathatóan rosszabbak térségünkben, mint országosan, akkor meg mivégre ez a nagy és értelmetlen beruházás?" - tette fel a költői kérdést az egyik meginterjúvolt polgármester (majd neve mellőzését kérte). Azt is kifogásolják, hogy az uniós csatlakozási tárgyalások során nem ismerték a magyar álláspontot, mert abba senki nem avatta be őket. Most viszont az új határértékek betartása miatt rajtuk csattan az ostor: a dél-alföldi program az előzetes számítások szerint 120-130 milliárd forintba kerülne. A beruházás hozzájárulást, önerőt vár el az összes érintett önkormányzattól. E térségben sok halmozottan hátrányos helyzetű település van, közülük tucatnyian működési hitellel próbálják fenntartani magukat, mivel önhibájukon kívül forráshiányosak.
"Nehéz egy olyan program mellett mozgósítani, aminek nincs semmilyen hozadéka, sokba kerül, és az emberek csak szidnak érte" - fogalmazta meg az általános vélekedést egy neve elhallgatását kérő Békés megyei polgármester. Ez azt is mutatja, hogy többüket elsősorban a projekt politikai része izgatja: azaz hogy 2010-ben újraválasztják őket vagy sem. Márpedig ebben szerepet játszhat a néhányuk által "értelmetlennek" nevezett minőségjavító program, hiszen annak a vízdíj akár drasztikus drágulása is következménye lehet - ami könnyen szavazatokat vihet el tőlük. A polgármesterek három-ötszörös vízdíjemelést sem tartanak kizártnak - a vízügyesek szerint ez túlzás, noha "nagyon távol azért nem áll az igazságtól".
A 217 dél-alföldi település a projekt végrehajtására konzorciumba tömörült. Nagy Béla medgyesegyházai polgármester (aki az SZDSZ Békés megyei elnöke is) attól tart, hogy a vízügyi lobbi "rárepül" a beruházásra, miközben egyre feljebb srófolja a költségeket. Elégtelennek tartja az önkormányzatokkal közölt információkat, és bírálja a konzorcium belső működését. Kifogásolja, hogy a konzorciumi ülés a tagok 10 százalékának megjelenése esetén egyszerű többség mellett hozhat határozatot. "Így az érintettek 5 százaléka fontos kérdésekben dönthet, ami elfogadhatatlan" - mondta lapunknak.
Források
Amikor a csatlakozási tárgyalásokon Magyarország megígérte, hogy két ütemben, 2009-re a honi ivóvízminőséget mindenben az EU szabványaihoz igazítja, Brüsszel anyagi segítséget garantált ehhez. Az eredeti elképzelés a Dél-Alföldön az volt, hogy 2006. december végére azokon a településeken végzik el a munkát, ahol az arzéntartalom meghaladja a literenkénti 30 mikrogrammot. Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyében azonban a regionális ivóvízrendszerek nem tették lehetővé a településenkénti tisztítást, s a komplexitást nélkülöző, a költségeket fölöttébb megnövelő megoldást Brüsszel nem támogatta. A csúszáshoz az is hozzájárult, hogy a 2004. május 1. és 2006. december 31. közötti periódusra biztosított európai uniós forrás nem volt elegendő. Ezért a program első üteméből a Dél-Alföldön alig valami - Békésben például semmi sem - valósult meg. A vonatkozó 201/2001-es kormányhatározat 2005-ös módosításakor azonban nem ütemezték újra a programot: maradt tehát az eredeti, 2009-es céldátum is.
Bács-Kiskunban és Csongrádban legalább elkészültek az előzetes megvalósíthatósági tanulmányok, Békésben azok sem. Az Észak-Alföldön jobban halad a program - eleve kisebb területet érint, és kedvezőbbek a pénzügyi feltételek is. Horváth Lászlóné, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) vízgazdálkodási főosztályának vezetője a Narancsnak elmondta, hogy a dél-alföldi program az eredeti tervekkel szemben 2012-2013-ra készülhet el - de a csúszásról tud Brüsszel is, így nem kell arra számítani, hogy Magyarország meg nem felelés miatt az Európai Bíróság elé kerül.
A dél- és az észak-alföldi program pályázhat az EU Kohéziós Alapjának forrásaira. A három déli megye a sikeres pályázat elkészítésére már el is nyert a Nagyprojekt-előkészítő Alapból 1,5 milliárd forintot, amit 508 milliós saját erővel kell kiegészíteni - tudtuk meg a minisztériumtól. Viszont nem jó hír, hogy minden bizonnyal csökken a teljes beruházás uniós támogatása - közölte Horváth Lászlóné. A 217 déli település arra számított, hogy az uniós és a központi költségvetési forrás a teljes költség 90-95 százalékát fedezi. (A korábbi Kohéziós Alap-pályázatoknál a belügyi tárca sajáterő-alapjára igényt lehetett benyújtani, így tényleges önerő nélkül is megvalósíthatók voltak a beruházások.) Az új brüsszeli pályázati rendszer szerint azonban a résztvevők a teljes beruházás esetén csak 75-80 százalékos támogatásra számíthatnak, s a fennmaradó 20-25 százalékot maguknak kell előteremteniük. A 120-130 milliárd forintos projektben ez hatalmas teher a gyenge kondíciójú dél-alföldi településeknek.
Van esély arra, hogy ne mindenütt a drága és bonyolult tisztítótechnológiák beépítésével, hanem új vízbázis feltárásával oldják meg a határérték betartását - mondta lapunknak Solymosi Ernő, a Békés Megyei Vízművek Rt. műszaki vezérigazgató-helyettese a Mezőkovácsháza, Kevermes, Dombiratos és Kaszaper térségében végzett próbafúrásokra utalva. A Bács-Kiskun megyeiek Duna-parti szűrési kútjaikból próbálják a megfelelő minőségű és mennyiségű vizet biztosítani. Sőt vannak olyan elképzelések is, hogy - legalábbis részben - Romániából szerezzék be a szükséges víz egy részét. Nevük mellőzését kérő politikusok és szakemberek ezt annak ellenére is kockázatosnak tartják, hogy keleti szomszédunk EU-tag lett. "A víz a legérzékenyebb szolgáltatás, a külföldi vízátvétel minden esetben nemzetbiztonsági kockázatokat is rejt magában" - fogalmazott egyikőjük.
Visz a víz
Horváth Lászlóné ugyanakkor további gondokat is lát: a döntően önkormányzati kézben lévő vízközműrendszerek állapota az elmúlt 15 évben tovább romlott. Nem egy helyen állapotfelmérés sem volt, nemhogy korszerűsítés. Vízügyes szakemberek nem cáfolják, hogy a hálózati veszteség (amibe több helyütt a ki nem fizetett vízdíjakat is beleértik) 20-30 százalékos. A mostani ivóvízminőség-javító program forrásai viszont korlátozottan használhatók az elavult rendszerek korszerűsítésére - vagyis az uniós határértéknek megfelelő víz egy része, dacára a több mint 100 milliárdos beruházásnak, egyszerűen elfolyik majd. Ráadásul a délinél előrébb tartó észak-alföldi program során a beruházóknak azzal kellett szembesülniük, hogy a kivitelezők nem partnerek a költségek lefaragásában.
Mivel a vízdíjakról a képviselő-testületek döntenek, a díjtétel megállapítása inkább politikai, mintsem szakmai kérdés. (Mi több, jó néhány helyen a rosszul gazdálkodó vízügyi cégekből kivesznek pénzt a települések.) A 2010-től életbe lépő uniós szabályozás éppen ezért radikális változást okoz majd: a vonatkozó EU-irányelv értelmében a magyar víziközmű-szolgáltatóknak is érvényesíteniük kell a teljes költségráfordítás elvét. Ez pedig, figyelembe véve a honi nyomott árakat, az elmaradt fejlesztéseket, a most zajló vagy induló beruházásokat, azonnali és drasztikus vízdíjemeléssel jár majd. Erről ma még senki nem beszél, pedig - mint több forrásunk is megjegyezte - "ehhez képest az éppen most lecsengett gázáremelés társadalmi hatása csak enyhe előjáték volt".
Köszönet Békéssy György vegyésznek, aki a témában született szakirodalmat a rendelkezésünkre bocsátotta.
Tíz mikrogramm, pró és kontra
Az arzén határértéke két évtizeddel ezelőtt az ivóvízben 50, de az üdítőitalokban (amelyeket a mérgező anyagok szempontjából az ivóvízzel azonosan kell elbírálni) 200 mikrogramm/liter volt. Így nagy eredménynek számított, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években a Dél-Alföld mintegy 80 településén az ivóvíz arzénkoncentrációját a korábbi 100-150, de néhol 200 mikrogramm/literről sikerült levinni az akkori határérték, 50 mikrogramm alá. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban kiadott irányelve a határértéket 10 mikrogramm/literre szigorította, és ezt átvette az Európai Unió is - emiatt kerültünk lépéskényszerbe a csatlakozás előkészítésekor.
"Az EU-irányelv határértékeinek betartását hazánk az uniós tárgyalások során - egyes pontjait időbeli eltolódással - vállalta, így a betartás elsősorban jogi és nem közegészségügyi kérdés. Szakmai indokok alapján akkor azt próbáltuk elérni, hogy ne a 10 mikrogramm/liter, hanem csak a 30 mikrogramm/liter értéket kelljen betartani. De erről az EU képviselőivel érdemben nem lehetett tárgyalni" - nyilatkozta a Narancsnak Csanády Mihály, aki a csatlakozási tárgyalások idején hazánk egyik első számú vízhigiénés szakértője, egyben az Országos Közegészségügyi Központ-Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKK-OKI) osztályvezetője volt. Véleményét részben azzal indokolta, hogy ha a táplálékkal kevesebb arzén jut a szervezetbe, akkor - azonos kockázat mellett - a vízzel többet lehet bevinni.
A jelentős arzénbevitel daganatos megbetegedéseket, hólyag-, vese- és bőrrákot okoz - mondta Csanády. A szakemberek nagyobb része szerinte egyetért azzal, hogy az arzént a normális működésű szervezet a májban kevésbé veszélyes vegyületté (metil-arzén) alakítja, ami a vizelettel ürül. Ez a mechanizmus körülbelül napi 200 mikrogrammos terhelésig működik, vagyis a halmozódás (és a daganatveszély) csak efölött jelentkezik.
Egy másik megközelítés a nem daganatos megbetegedésekben játszott szerepéből indul ki. A 10 mikrogramm/literes határérték helyes számítás akkor, ha az arzénbevitel főleg táplálékkal történik. A nyugati országokban a tengerihal-fogyasztás jelentős, nálunk viszont elhanyagolható. Van olyan adat, hogy hazánkban az élelmiszer által bevitt arzén napi mennyisége nem 80, hanem csak 20 mikrogramm. Eszerint a víz vihetne be - azonos kockázat mellett - napi 80 mikrogrammot, amiből 40 mikrogramm/literes határérték adódna, vagyis a javasolt 30 mikrogramm/liter elég biztonságot adna. "Saját véleményem, hogy az 50-ről 30 mikrogramm/literre szigorítás elég lett volna" - állítja Csanády Mihály, aki szerint az arzén jelenléte elsősorban a Távol-Keleten súlyos probléma, ahol a helyenkénti több száz mikrogramm/literes koncentráció sok milliónyi ember egészségét veszélyezteti.
"Nem állja meg a helyét az a vélemény, amely szerint a nyolcvanas években a Dél-Alföldön végrehajtott arzénmentesítési program, amikor literenként 20-30 mikrogrammra csökkentették az egy liter vízben található arzén mennyiségét, nem rejt magában közegészségügyi kockázatot" - nyilatkozta lapunknak Kádár Mihály, aki Csanády Mihály nyugdíjazása után átvette a munkaterületét. Kádár elkötelezett híve a 10 mikrogrammos határ betartásának. A Rudnai Péter-féle vizsgálattal példálózva kifejtette, hogy a bőrrák és a tüdőrák, valamint az arzén között hosszabb fogyasztás esetén szignifikáns az öszszefüggés. Mint mondta, a csatlakozási tárgyalások szakbizottságaiban Csanády Mihállyal együtt harcolt a 30 mikrogrammos határértékért, de a legfrissebb kutatási eredmények meggyőzték addigi álláspontja helytelenségéről.
Múltbéli titkok
1981 tavaszán egy WHO-kutatási program keretében végzett felmérés során derült ki Szarvason, hogy az akkori szabványban engedélyezett 50 mikrogramm/liter határértéknél magasabb az arzénkoncentráció egy mélyfúrású vízműkút vizében. Az akkori kor viszonyait ismerve aligha véletlen, hogy e dokumentumokat titkosították.
1981 őszén megbíztak egy orvoscsoportot, hogy "vizsgálják meg gyermekeken a közelmúltban nyilvánvalóvá vált, magas arzéntartalmú ivóvizek egészségkárosító hatását". 4820 gyermeket vizsgáltak meg Bucsán, Ecsegfalván, Füzesgyarmaton, Körösladányban és Okányban. Az orvosok nem közölhették sem a gyerekekkel, sem tanáraikkal, sem szüleikkel, hogy miért vesznek tőlük haj- és körömmintát, miért kíváncsiak fejlettségi állapotukra, légúti, hasi és bőrtüneteikre. A Békés megyei Bucsán akkor az egy liter vízben kimutatott arzén mennyisége 270- 400 mikrogramm volt, ami jobb esetben 27-szerese, rosszabb esetben negyvenszerese a WHO és az Európai Unió által is elfogadott mértéknek. A megvizsgált gyerekek 92 százalékánál valamilyen bőr-, 46 százalékuknál valamilyen légúti tünetet diagnosztizáltak. Az immunológiai vizsgálatok fokozott sejtaktivitást észleltek, amely a rákos megbetegedések nagyobb előfordulását valószínűsíti, bár a daganatok halmozódása nem volt kimutatható.
Az 1989-es kontrollmérésekkel a Viharsarokban jobbára befejeződött az arzénmentesítési program, és mindenütt az akkori határérték, 50 mikrogramm/liter alá szorították a koncentrációt. Ezek után jobb egészségügyi eredmények születtek. Az orvoscsoport egyik - neve elhallgatását kérő - tagja lapunknak elmondta: a vizsgálatok valódi céljáról akkor már nagyon is érdeklődtek az érintettek, és alig "sikerült megúszni a titkosítás miatti nagyobb felháborodást". Ma mindez roppant komoly személyes adatvédelmi gondokat vetne fel.
"Amikor a nyolcvanas évek elején Békés megyében tényleg nagy probléma volt a vízben található arzén mennyisége, akkor az emberek nem vagy alig valamit tudhattak erről" - utalt a 25 évvel ezelőtt történtekre Maráczi Gabriella, az ÁNTSZ Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának közegészségügyi osztályvezetője.
Az arzénveszélyről tudományos munkák tucatjai születtek, s belső használatra külön kötetet jelentetett meg erről az MTA Szegedi Bizottsága. Török József az Arzéntartalmú rétegvizek az Alsó-Tisza vidékén című munkájában azt írja: "Az arzén ásványai a Kárpátok belső vulkáni koszorújának kőzeteiben fordultak elő, s fizikai mállásuk után az Alföld medencéjét feltöltő ősfolyók szállító munkájával kerültek mai helyükre."
