Habony hitelezője kebelezte be a Mandinert

  • narancs.hu
  • 2017. június 1.

Belpol

Az erősen kormányközeli Tombor András vette meg a portált.

A Habony Árpádot 20 millió forinttal kisegítő volt miniszterelnöki főtanácsadó vásárolta meg a Mandinert, s ezzel alighanem az utóbbi időkben a kormánykritikus hangoktól sem visszariadó portál sorsa megpecsételődött.

false

Mindez – a Mandiner közleménye szerint – hivatalosan így fest:

„2017. június 1-től a Tombor András által alapított és tulajdonolt Mandiner Press Kft. vásárolta meg a Mandiner.hu portált. A kiadót lapigazgatóként Szalai Zoltán irányítja, a főszerkesztő továbbra is Rajcsányi Gellért marad.”

Az Alfahír írta meg, hogy az új kiadó jött, két mandineres máris ment: Bukovics Martin és Bakó Beáta távozott a szerkesztőségből.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.