Az oktatási tárcát Magyar Bálinttól megöröklő Hiller István 2006. június 27-én jelentette be, hogy a kormány "egyfajta tandíjat", hivatalos nevén fejlesztési részhozzájárulást vezet be a felsőoktatásban. Egy hónappal később a fert tartalmazó törvénymódosítás csont nélkül ment át a parlamenten, a tandíjtól korábban igencsak ódzkodó szocialista képviselők zokszó nélkül támogatták a miniszter-pártelnök javaslatát.
A hirtelen jött fordulat a koalíciós partnert lepte meg a leginkább, ugyanis az SZDSZ majd' egy évtizeden keresztül küzdött sikertelenül a tandíj bevezetéséért. Bár 2002 és 2006 között a liberálisok irányították a tárcát, esélyük sem volt a koncepciójuk megvalósítására. Az előző ciklusban, a felsőoktatási reform kidolgozásakor többször tesztelték a nagyobbik koalíciós pártot, de a szocialisták leszögezték, hogy ha az SZDSZ tovább erősködik, az Országgyűlésben kilövik a bolognai átállás lényeges elemeit. "Tudtam, hogy ennek a kérdésnek az önmagában való felvetése a teljes reformot megakadályozhatta volna" - magyarázta lapunknak tavaly februárban Magyar Bálint (lásd: "Választanom kellett", Magyar Narancs, 2006. február 16.). Nem volt ám mindig
tabutéma
a tandíj. 1993-ban az Antall-kormány csak azért napolta el a leckepénz bevezetését, mert a Mádl Ferenc vezette oktatási tárca úgy ítélte meg, előbb ki kell dolgozni a megfelelő kompenzációs rendszert. Az 1994-es kampányban a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és az MSZP egyaránt kiállt a tandíj mellett, majd a Horn-kabinet - felülbírálva a szocialista elnökség elutasító álláspontját - a Bokros-csomag részeként 1995-ben be is vezette. A Fidesz, látva a diákság ellenkezését, 1996 végén már szembefordult a képzési hozzájárulás intézményével, és kormányra kerülése után eltörölte az első alapképzésben részt vevők tandíját. A 2002-es választások idején a jobboldal azzal riogatta a közvéleményt, hogy az MSZP meg akarja sarcolni a diákokat: a szocialistáknál ez "gázáremelés-komplexust" váltott ki, így 2006-ig hallani sem akartak a tandíjról (részletesen lásd: Jövője van, Magyar Narancs, 2007. április 19.). A bolognai rendszerre való átállás előkészítése során Semjén András közgazdász kidolgozott ugyan egy olyan koncepciót, amely ausztrál mintára a jól kereső diplomásokat "adóztatta" volna meg (ez a tervezett lett az utólagos képzési hozzájárulás alapja), de Magyar Bálint miniszter, illetve államtitkára, Hiller István elzárkózott az ötlettől, sőt 2005-ben a tandíjra vonatkozó rész teljes egészében kikerült a felsőoktatási törvényből.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mivel már 2006 első hónapjaiban hallani lehetett arról, hogy a második Gyurcsány-kormány a sarkára fog állni tandíjügyben - tavaly megpróbálta kampánytémává tenni, és így megakadályozni a tandíj bevezetését. 2006 februárjában a "Beszélgetések a felsőoktatásról" elnevezésű rendezvényen a diákvezérek szondázták a parlamenti pártok szakpolitikusait, akik persze cáfolták, hogy a bevezetését terveznék. "Tartottunk tőle, hogy megismétlődik a 2002-es történet, az MSZP újból begörcsöl, ezért mi sem erőltettük a választások előtt a dolgot" - elemezte a Narancsnak az SZDSZ tavaly év eleji viselkedését egy liberális forrásunk. A HÖOK közgyűlése májusban elvi állásfoglalást fogadott el, melyben a hallgatói érdekképviselet leszögezte: a tandíj semmilyen formáját nem támogatja, ha a kabinet mégis bevezeti, "minden törvényes eszközzel fel fog lépni ellene". Közben javában zajlottak a kormányalakítási tárgyalások, ahol az MSZP világossá tette: igényt tart az oktatási és kulturális tárcára (OKM). Ám az SZDSZ csak úgy volt hajlandó átadni a minisztériumot, ha a szocialisták garantálják a Magyar-féle reform továbbvitelét. Ennek érdekében összeállítottak egy 163 pontos követeléscsomagot, amit beillesztettek a koalíciós megállapodásba. Ennek része volt az utólagos képzési hozzájárulás (ukh) koncepciója, amely május végén bekerült a kormányprogramba is.
Információink szerint a liberálisok az egyeztetések alatt attól tartottak, hogy a szocialisták továbbra is elzárkóznak a tandíjtól, ezért nem mertek az ukh-nál többet kérni. Abban bíztak, hogy a késleltetett leckepénz - a tervek szerint 2010-ben szedték volna először - ötlete elnyeri a népszerűségvesztéstől félő MSZP tetszését. Ugyanakkor végig arra hivatkoztak, hogy az ukh kifejezetten baloldali, a társadalmi igazságosságot figyelembe vevő intézmény, hiszen csak azok fizetnék, akik a diplomájuk megszerzése után jól fizető állásba kerülnek. Bár néhány szakértő - arra hivatkozva, hogy az ukh második diákhitelként működne, és felerősítené a jövedelemeltitkolást (lásd: Nem csak népszerűtlen, Magyar Narancs, 2006. június 8.) - élesen bírálta a tervezetet, érdemi vita nem alakult ki, az OKM pedig feltűnően hallgatott. Időközben a radikálisabb reformokat szorgalmazó Államreform Bizottság, illetve a konvergenciaprogramot kidolgozó, a bevételek miatt aggódó Pénzügyminisztérium (PM) bátrabb fellépésre noszogatta a szaktárcát. Egy epés liberális megjegyzés szerint Hiller
mindenáron reformminiszter
szeretett volna lenni, ki akart lépni Magyar Bálint árnyékából, ezért rálicitált az SZDSZ koncepciójára: június végén nyilvánosságra hozta a fer-tervezetet.
Bár a HÖOK továbbra is ellenezte a tandíj bevezetését, a várakozásokkal ellentétben a fer nem váltott ki különösebb izgalmat az egyetemi polgárok körében. A Műegyetem vezetője, a 72 felsőoktatási intézményt tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Molnár Károly már a bejelentés napján kiállt Hiller mellett, július 3-án pedig az MRK elnöksége is támogatásáról biztosította a fer-t. Az OKM végig ügyesen taktikázott: a tandíjról szóló tárgyalások idején egyeztetett a hároméves finanszírozási koncepcióról is, ráadásul hárította a PM törekvéseit, megakadályozva, hogy a tandíjból származó bevételek a központi büdzsébe kerüljenek. A diákvezérek azt hangsúlyozzák, hogy a rektorokat már Magyar Bálint "lekenyerezte", amikor a két választási forduló között ajánlást fogalmazott meg a vezetők fizetésemeléséről - a minisztercsere után Hiller ellenjegyezte a dokumentumot. A felsőoktatási intézmények egyébként korábban sem ellenezték a tandíj bevezetését: két évvel ezelőtt, amikor több egyetemről és főiskoláról kiderült, hogy jogtalanul szedtek különféle "díjakat", a rektorok még az őket elmarasztaló oktatási ombudsmannal is szembehelyezkedtek (lásd: Szervezet és működés, Magyar Narancs, 2006. április 27.). 2006. szeptember 13-án, a Felsőoktatási Kerekasztal (FKA) alakuló ülésén az OKM már maga mögött tudhatta a legjelentősebb szervezeteket, a tandíj ellen csak a HÖOK és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szólalt fel.
Az intézményvezetőknél kisebb turbulenciát okozott az a törvényi passzus, amely lehetővé teszi, hogy az alapképzés és a mesterképzés irányadó tandíjösszegétől plusz-mínusz 50 százalékkal eltérjenek. Ugyanis az OKM úgy döntött, hogy 2007-től hatezer fővel csökkenti az államilag finanszírozott helyek (áfh) számát, továbbá aszerint határozta meg az áfh-k intézmények közti arányát, hogy melyik képzést hány felvételiző írta be első helyre. Ez versenyhelyzetet teremthetett volna az egyetemek között - a hallgatók a kisebb tandíj irányába vándoroltak volna -, ezért az MRK elnöksége 2006. december 13-án azt ajánlotta az intézményeknek, hogy a kezdő tanévre a képzési hozzájárulás összegét egységesen állapítsák meg.
Leszámítva a HÖOK tiltakozását, a tandíj eddig könnyedén vette az akadályokat. Átmeneti zavart csak a köztársasági elnök okozott, ugyanis Sólyom László előzetes alkotmányossági normakontrollt kért a parlament által július 24-én megszavazott törvénymódosításról. Ám az államfő nem magát a tandíjat kifogásolta, hanem azt, hogy a felsőoktatási intézmény rektora csak a gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be az intézmény autonómiáját alapvetően érintő előterjesztéseket a szenátusnak. Az Alkotmánybíróság (AB) igazat adott az elnöknek, az Országgyűlés pedig október 29-én átszabta a kifogásolt részt. A Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán viszont kifejezetten a tandíjra vonatkozó passzusokat tartotta alaptörvénybe ütközőnek, ezért 2006 októberében ő is a taláros testülethez fordult. Bár az Alkotmány 70/f paragrafusa leszögezi, hogy az államnak biztosítania kell a "képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatást", a lapunk által megkérdezett alkotmányjogászok úgy vélik, ez a passzus nem zárja ki a tandíj bevezetését, az AB várhatóan elutasítja Pokorni beadványát. A Fidesz nem is erre építi a fer megbuktatására szőtt tervét: Orbán Viktor tavaly a párt október 23-i astoriai megemlékezésén jelentette be, hogy
ügydöntő referendumot
kezdeményeznek hét kérdésben - az egyik a leckepénzről szavaztatná meg a népet.
"Amikor jeleztem, hogy tudunk egy olyan pénzszerzési metódust, amely kiváltaná a tandíjat, a minisztériumban azt mondták, nem gondolhatom komolyan, hogy Hiller visszavonulót fúj, és átveszi a mi koncepciónkat" - elevenítette fel lapunknak Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke, miként merevedtek meg az álláspontok a tavalyi egyeztetésen. Ezért a szervezet, kihasználva a gólyatáborok őszi szezonját, nekilátott a tüntetések megszervezésének. Az október 19-én megtartott demonstráció viszont nem vonzott akkora tömeget, mint a Bokros-csomag elleni 1995-ös tüntetés, így az érdekvédők újból tárgyalóasztalhoz ültek.
A HÖOK első perctől kezdve jelezte ugyan, hogy semmilyen tandíjkoncepciót nem támogat, a szervezetnek voltak konstruktív észrevételei. A tárgyalások során a HÖOK-osok szóvá tették, hogy miért csak feltételes módban ("adható") nyilatkozik a törvény a legjobb tanulóknak (15 százalék) járó tandíjmentességről. Erre a minisztérium is felkapta a fejét, a jövő évi költségvetési törvény már kötelezővé tette a mentesség biztosítását - pedig a rektorok ellenezték a változást -, illetve megszüntette azt az előírást, miszerint a jók tandíjmentességét az intézmények kötelesek a többi hallgatóval megfizettetni. A tárca vezetősége is reménykedett abban, hogy végül mégiscsak sikerül kiegyezni a HÖOK-kal, ezért különféle kedvezményekkel próbálta érdekeltté tenni a diákvezéreket a változásokban. A felsőoktatási törvényt kiegészítő januári kormányrendelet előírta, hogy az első évben a fer ötven százalékát a jó tanulók jutalmazására kell fordítani, továbbá megszabta, hogy a tanulók legfeljebb fele ösztöndíjban részesíthető. A felosztási arányokat az FKA határozta meg - a HÖOK is áldását adta a tervezetre -, a kormány csak rábólintott. Igaz, a HÖOK közleményében leszögezte: "nem a tandíj bevezetéséről állapodott meg, hiszen azt nem a rendelet, hanem a felsőoktatási törvény szabályozza".
A HÖOK egyébként még tavaly júliusban előállt egy alternatív tandíjjavaslattal. A szervezet felvetette a kormánynak, hogy átlagosan tíz százalékkal csökkentse a képzési keretszámokat, gondolja végig a normatív finanszírozás kérdését, és írja elő, hogy egy oktatónak csak egy főállása lehet. A szervezet javasolta a "büntetőpénz" bevezetését is: a diákok a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített tanegységek után a hallgatói normatíva éves összege egy százalékának megfelelő büntetést fizetnének kreditenként. Míg az első három javaslatot az oktatási kormányzat megszívlelte, a nem teljesített tanegységek után szedhető pénzről sokáig nem nyilvánított véleményt. A HÖOK nem adta fel, az ötlet a 2007-es nyári debreceni EFOTT-táborban is előkerült - az összeget időközben 3-6 százalékra emelték. A tárca, arra hivatkozva, hogy a javaslat büntető jellegű, és nincs tekintettel a szociális szempontokra, előbb elutasította a koncepciót, ám pár hét múlva mégiscsak tárgyalási alapnak minősítette. "Vizsgáljuk a javaslatot, megnézzük, hogy a két rendszer kompatibilis-e" - nyilatkozta a Narancsnak Manherz Károly, a minisztérium szakállamtitkára. Az érintettek azt ígérik, hogy karácsonyig tető alá hozzák az egyezséget, a HÖOK - kormányzati forrásaink szerint alaptalanul - abban reménykedik, hogy a tárca lecseréli a fert az általa szorgalmazott megoldásra.
