Hogyan vezették be a tandíjat? - Kés a spanyolviaszban

  • M. László Ferenc
  • 2007. december 20.

Belpol

Bár a kormánypártok a tavalyi kampányban még bőszen tagadták, hogy a tandíj bevezetését fontolgatnák, pár héttel a kormányalakítás után az oktatási tárca vezetője bejelentette: vége az ingyenebédnek, 2008-tól a hallgatóknak fejlesztési részhozzájárulást (fer) kell fizetniük. A fer keletkezéstörténetét rekonstruáltuk.
Bár a kormánypártok a tavalyi kampányban még bőszen tagadták, hogy a tandíj bevezetését fontolgatnák, pár héttel a kormányalakítás után az oktatási tárca vezetője bejelentette: vége az ingyenebédnek, 2008-tól a hallgatóknak fejlesztési részhozzájárulást (fer) kell fizetniük. A fer keletkezéstörténetét rekonstruáltuk.

Az oktatási tárcát Magyar Bálinttól megöröklő Hiller István 2006. június 27-én jelentette be, hogy a kormány "egyfajta tandíjat", hivatalos nevén fejlesztési részhozzájárulást vezet be a felsőoktatásban. Egy hónappal később a fert tartalmazó törvénymódosítás csont nélkül ment át a parlamenten, a tandíjtól korábban igencsak ódzkodó szocialista képviselők zokszó nélkül támogatták a miniszter-pártelnök javaslatát.

A hirtelen jött fordulat a koalíciós partnert lepte meg a leginkább, ugyanis az SZDSZ majd' egy évtizeden keresztül küzdött sikertelenül a tandíj bevezetéséért. Bár 2002 és 2006 között a liberálisok irányították a tárcát, esélyük sem volt a koncepciójuk megvalósítására. Az előző ciklusban, a felsőoktatási reform kidolgozásakor többször tesztelték a nagyobbik koalíciós pártot, de a szocialisták leszögezték, hogy ha az SZDSZ tovább erősködik, az Országgyűlésben kilövik a bolognai átállás lényeges elemeit. "Tudtam, hogy ennek a kérdésnek az önmagában való felvetése a teljes reformot megakadályozhatta volna" - magyarázta lapunknak tavaly februárban Magyar Bálint (lásd: "Választanom kellett", Magyar Narancs, 2006. február 16.). Nem volt ám mindig

tabutéma

a tandíj. 1993-ban az Antall-kormány csak azért napolta el a leckepénz bevezetését, mert a Mádl Ferenc vezette oktatási tárca úgy ítélte meg, előbb ki kell dolgozni a megfelelő kompenzációs rendszert. Az 1994-es kampányban a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és az MSZP egyaránt kiállt a tandíj mellett, majd a Horn-kabinet - felülbírálva a szocialista elnökség elutasító álláspontját - a Bokros-csomag részeként 1995-ben be is vezette. A Fidesz, látva a diákság ellenkezését, 1996 végén már szembefordult a képzési hozzájárulás intézményével, és kormányra kerülése után eltörölte az első alapképzésben részt vevők tandíját. A 2002-es választások idején a jobboldal azzal riogatta a közvéleményt, hogy az MSZP meg akarja sarcolni a diákokat: a szocialistáknál ez "gázáremelés-komplexust" váltott ki, így 2006-ig hallani sem akartak a tandíjról (részletesen lásd: Jövője van, Magyar Narancs, 2007. április 19.). A bolognai rendszerre való átállás előkészítése során Semjén András közgazdász kidolgozott ugyan egy olyan koncepciót, amely ausztrál mintára a jól kereső diplomásokat "adóztatta" volna meg (ez a tervezett lett az utólagos képzési hozzájárulás alapja), de Magyar Bálint miniszter, illetve államtitkára, Hiller István elzárkózott az ötlettől, sőt 2005-ben a tandíjra vonatkozó rész teljes egészében kikerült a felsőoktatási törvényből.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - mivel már 2006 első hónapjaiban hallani lehetett arról, hogy a második Gyurcsány-kormány a sarkára fog állni tandíjügyben - tavaly megpróbálta kampánytémává tenni, és így megakadályozni a tandíj bevezetését. 2006 februárjában a "Beszélgetések a felsőoktatásról" elnevezésű rendezvényen a diákvezérek szondázták a parlamenti pártok szakpolitikusait, akik persze cáfolták, hogy a bevezetését terveznék. "Tartottunk tőle, hogy megismétlődik a 2002-es történet, az MSZP újból begörcsöl, ezért mi sem erőltettük a választások előtt a dolgot" - elemezte a Narancsnak az SZDSZ tavaly év eleji viselkedését egy liberális forrásunk. A HÖOK közgyűlése májusban elvi állásfoglalást fogadott el, melyben a hallgatói érdekképviselet leszögezte: a tandíj semmilyen formáját nem támogatja, ha a kabinet mégis bevezeti, "minden törvényes eszközzel fel fog lépni ellene". Közben javában zajlottak a kormányalakítási tárgyalások, ahol az MSZP világossá tette: igényt tart az oktatási és kulturális tárcára (OKM). Ám az SZDSZ csak úgy volt hajlandó átadni a minisztériumot, ha a szocialisták garantálják a Magyar-féle reform továbbvitelét. Ennek érdekében összeállítottak egy 163 pontos követeléscsomagot, amit beillesztettek a koalíciós megállapodásba. Ennek része volt az utólagos képzési hozzájárulás (ukh) koncepciója, amely május végén bekerült a kormányprogramba is.

Információink szerint a liberálisok az egyeztetések alatt attól tartottak, hogy a szocialisták továbbra is elzárkóznak a tandíjtól, ezért nem mertek az ukh-nál többet kérni. Abban bíztak, hogy a késleltetett leckepénz - a tervek szerint 2010-ben szedték volna először - ötlete elnyeri a népszerűségvesztéstől félő MSZP tetszését. Ugyanakkor végig arra hivatkoztak, hogy az ukh kifejezetten baloldali, a társadalmi igazságosságot figyelembe vevő intézmény, hiszen csak azok fizetnék, akik a diplomájuk megszerzése után jól fizető állásba kerülnek. Bár néhány szakértő - arra hivatkozva, hogy az ukh második diákhitelként működne, és felerősítené a jövedelemeltitkolást (lásd: Nem csak népszerűtlen, Magyar Narancs, 2006. június 8.) - élesen bírálta a tervezetet, érdemi vita nem alakult ki, az OKM pedig feltűnően hallgatott. Időközben a radikálisabb reformokat szorgalmazó Államreform Bizottság, illetve a konvergenciaprogramot kidolgozó, a bevételek miatt aggódó Pénzügyminisztérium (PM) bátrabb fellépésre noszogatta a szaktárcát. Egy epés liberális megjegyzés szerint Hiller

mindenáron reformminiszter

szeretett volna lenni, ki akart lépni Magyar Bálint árnyékából, ezért rálicitált az SZDSZ koncepciójára: június végén nyilvánosságra hozta a fer-tervezetet.

Bár a HÖOK továbbra is ellenezte a tandíj bevezetését, a várakozásokkal ellentétben a fer nem váltott ki különösebb izgalmat az egyetemi polgárok körében. A Műegyetem vezetője, a 72 felsőoktatási intézményt tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke, Molnár Károly már a bejelentés napján kiállt Hiller mellett, július 3-án pedig az MRK elnöksége is támogatásáról biztosította a fer-t. Az OKM végig ügyesen taktikázott: a tandíjról szóló tárgyalások idején egyeztetett a hároméves finanszírozási koncepcióról is, ráadásul hárította a PM törekvéseit, megakadályozva, hogy a tandíjból származó bevételek a központi büdzsébe kerüljenek. A diákvezérek azt hangsúlyozzák, hogy a rektorokat már Magyar Bálint "lekenyerezte", amikor a két választási forduló között ajánlást fogalmazott meg a vezetők fizetésemeléséről - a minisztercsere után Hiller ellenjegyezte a dokumentumot. A felsőoktatási intézmények egyébként korábban sem ellenezték a tandíj bevezetését: két évvel ezelőtt, amikor több egyetemről és főiskoláról kiderült, hogy jogtalanul szedtek különféle "díjakat", a rektorok még az őket elmarasztaló oktatási ombudsmannal is szembehelyezkedtek (lásd: Szervezet és működés, Magyar Narancs, 2006. április 27.). 2006. szeptember 13-án, a Felsőoktatási Kerekasztal (FKA) alakuló ülésén az OKM már maga mögött tudhatta a legjelentősebb szervezeteket, a tandíj ellen csak a HÖOK és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szólalt fel.

Az intézményvezetőknél kisebb turbulenciát okozott az a törvényi passzus, amely lehetővé teszi, hogy az alapképzés és a mesterképzés irányadó tandíjösszegétől plusz-mínusz 50 százalékkal eltérjenek. Ugyanis az OKM úgy döntött, hogy 2007-től hatezer fővel csökkenti az államilag finanszírozott helyek (áfh) számát, továbbá aszerint határozta meg az áfh-k intézmények közti arányát, hogy melyik képzést hány felvételiző írta be első helyre. Ez versenyhelyzetet teremthetett volna az egyetemek között - a hallgatók a kisebb tandíj irányába vándoroltak volna -, ezért az MRK elnöksége 2006. december 13-án azt ajánlotta az intézményeknek, hogy a kezdő tanévre a képzési hozzájárulás összegét egységesen állapítsák meg.

Leszámítva a HÖOK tiltakozását, a tandíj eddig könnyedén vette az akadályokat. Átmeneti zavart csak a köztársasági elnök okozott, ugyanis Sólyom László előzetes alkotmányossági normakontrollt kért a parlament által július 24-én megszavazott törvénymódosításról. Ám az államfő nem magát a tandíjat kifogásolta, hanem azt, hogy a felsőoktatási intézmény rektora csak a gazdasági tanács egyetértésével nyújthatna be az intézmény autonómiáját alapvetően érintő előterjesztéseket a szenátusnak. Az Alkotmánybíróság (AB) igazat adott az elnöknek, az Országgyűlés pedig október 29-én átszabta a kifogásolt részt. A Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán viszont kifejezetten a tandíjra vonatkozó passzusokat tartotta alaptörvénybe ütközőnek, ezért 2006 októberében ő is a taláros testülethez fordult. Bár az Alkotmány 70/f paragrafusa leszögezi, hogy az államnak biztosítania kell a "képességei alapján mindenki számára hozzáférhető közép- és felsőfokú oktatást", a lapunk által megkérdezett alkotmányjogászok úgy vélik, ez a passzus nem zárja ki a tandíj bevezetését, az AB várhatóan elutasítja Pokorni beadványát. A Fidesz nem is erre építi a fer megbuktatására szőtt tervét: Orbán Viktor tavaly a párt október 23-i astoriai megemlékezésén jelentette be, hogy

ügydöntő referendumot

kezdeményeznek hét kérdésben - az egyik a leckepénzről szavaztatná meg a népet.

"Amikor jeleztem, hogy tudunk egy olyan pénzszerzési metódust, amely kiváltaná a tandíjat, a minisztériumban azt mondták, nem gondolhatom komolyan, hogy Hiller visszavonulót fúj, és átveszi a mi koncepciónkat" - elevenítette fel lapunknak Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke, miként merevedtek meg az álláspontok a tavalyi egyeztetésen. Ezért a szervezet, kihasználva a gólyatáborok őszi szezonját, nekilátott a tüntetések megszervezésének. Az október 19-én megtartott demonstráció viszont nem vonzott akkora tömeget, mint a Bokros-csomag elleni 1995-ös tüntetés, így az érdekvédők újból tárgyalóasztalhoz ültek.

A HÖOK első perctől kezdve jelezte ugyan, hogy semmilyen tandíjkoncepciót nem támogat, a szervezetnek voltak konstruktív észrevételei. A tárgyalások során a HÖOK-osok szóvá tették, hogy miért csak feltételes módban ("adható") nyilatkozik a törvény a legjobb tanulóknak (15 százalék) járó tandíjmentességről. Erre a minisztérium is felkapta a fejét, a jövő évi költségvetési törvény már kötelezővé tette a mentesség biztosítását - pedig a rektorok ellenezték a változást -, illetve megszüntette azt az előírást, miszerint a jók tandíjmentességét az intézmények kötelesek a többi hallgatóval megfizettetni. A tárca vezetősége is reménykedett abban, hogy végül mégiscsak sikerül kiegyezni a HÖOK-kal, ezért különféle kedvezményekkel próbálta érdekeltté tenni a diákvezéreket a változásokban. A felsőoktatási törvényt kiegészítő januári kormányrendelet előírta, hogy az első évben a fer ötven százalékát a jó tanulók jutalmazására kell fordítani, továbbá megszabta, hogy a tanulók legfeljebb fele ösztöndíjban részesíthető. A felosztási arányokat az FKA határozta meg - a HÖOK is áldását adta a tervezetre -, a kormány csak rábólintott. Igaz, a HÖOK közleményében leszögezte: "nem a tandíj bevezetéséről állapodott meg, hiszen azt nem a rendelet, hanem a felsőoktatási törvény szabályozza".

A HÖOK egyébként még tavaly júliusban előállt egy alternatív tandíjjavaslattal. A szervezet felvetette a kormánynak, hogy átlagosan tíz százalékkal csökkentse a képzési keretszámokat, gondolja végig a normatív finanszírozás kérdését, és írja elő, hogy egy oktatónak csak egy főállása lehet. A szervezet javasolta a "büntetőpénz" bevezetését is: a diákok a leckekönyvbe felvett, de nem teljesített tanegységek után a hallgatói normatíva éves összege egy százalékának megfelelő büntetést fizetnének kreditenként. Míg az első három javaslatot az oktatási kormányzat megszívlelte, a nem teljesített tanegységek után szedhető pénzről sokáig nem nyilvánított véleményt. A HÖOK nem adta fel, az ötlet a 2007-es nyári debreceni EFOTT-táborban is előkerült - az összeget időközben 3-6 százalékra emelték. A tárca, arra hivatkozva, hogy a javaslat büntető jellegű, és nincs tekintettel a szociális szempontokra, előbb elutasította a koncepciót, ám pár hét múlva mégiscsak tárgyalási alapnak minősítette. "Vizsgáljuk a javaslatot, megnézzük, hogy a két rendszer kompatibilis-e" - nyilatkozta a Narancsnak Manherz Károly, a minisztérium szakállamtitkára. Az érintettek azt ígérik, hogy karácsonyig tető alá hozzák az egyezséget, a HÖOK - kormányzati forrásaink szerint alaptalanul - abban reménykedik, hogy a tárca lecseréli a fert az általa szorgalmazott megoldásra.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.