Magyar Narancs: Hogyan ellenőrzik az uniós források fölhasználását?
Bajnai Gordon: Az ellenőrzés szigorúbb a korábbi hazai gyakorlatnál. Az uniónak is van egy mechanizmusa, a saját független ellenőrzési rendszerünk is többszintű. Ez a szigorú szisztéma a pályázóknak olykor kulturális sokkot is okoz. Alapvető érdekünk, hogy a visszaéléseket ne az unió, hanem mi magunk derítsük ki; ekkor ugyanis a visszavett pénz Magyarországon marad, és visszaforgatható a következő kiírási körbe. Tavaly több mint 120 esetet tártunk föl mi magunk, és kezdeményeztünk szabálytalansági eljárást. Idén az első háromnegyed évben 46 olyan esetet találtunk, ahol 10 ezer eurónál nagyobb pályázati összeg volt a tét, és 29 esetben állapítottunk meg szabálysértést. Az ellenőrzési rendszer tehát működik. Elindítottuk például az "anti-lop" portálunkat, amire eddig több mint 150 bejelentés érkezett.
MN: Mennek ezekkel valamire?
BG: Jóval több mint a fele nem értelmezhető, internetes viccelődés, például bejelentik, hogy "Anti lop", de ezt belekalkuláltuk. Ám vannak használható bejegyzések is. Ezek egy részének nincs köze az uniós pénzekhez, ezeket átadjuk az illetékes szerveknek, például az APEH-nek. Az uniós forrásokra vonatkozó bejelentéseknek viszont mi járunk utána. Már most látszik, hogy néhány ügyben feljelentést fogunk tenni, vagy szabálytalansági eljárást indítunk.
MN: A minisztérium szúrópróbaszerűen ellenőriz?
BG: Az 50 millió forintnál nagyobb támogatásoknál minden esetben van helyszíni ellenőrzés is. Az 50 milliósnál kisebb tételeknél az uniós elvárás az 5 százalékos mintavétel.
MN: Pedig azt, hogy egy teljesítésigazolás valós-e, vagy hogy nem kamuszámlákról van-e szó, csak helyszíni kontrollal lehet kiszűrni.
BG: Igen, és éppen ezért tárgyalunk most az államkincstárral arról, hogy az uniós elvárásnál többször ellenőrizzünk.
MN: Ezek szerint igazából csak az 50 milliósnál nagyobb támogatású projekteknél lehet lebukni csalás esetén, kisebb tételnél nagyobb a sansz arra, hogy valaki megússza.
BG: Tételesen, számlával mindenkinek el kell számolnia, függetlenül az elnyert támogatás összegétől.
MN: Ez Magyarországon nem szokott senkinek gondot okozni.
BG: De a pályázat befejezése után még öt évig ellenőrizhetünk, és bárki beleeshet az 5 százalékos mintavételbe. Akár büntetőügyet is kockáztathat az, aki csal. Ez egy kétszintű rendszer. Mi kiírjuk a pályázatot. Ha azon egy önkormányzat, vállalkozás, civil szervezet vagy egyház nyer, a kivitelezésre egy bizonyos összeg fölött közbeszerzésen kell kiválasztania azt a beruházót, aki megépíti az iskolát, kórházat. Ha ebben a szakaszban történik valami, azt a rendőrségnek kell kivizsgálnia. Az "antilop"-ra érkezett érdemi bejelentések nagy része ilyen esetekre vonatkozik. Természetesen mi is vizsgálódhatunk, és ha a közbeszerzés szabálytalan, akkor jogunk van visszavenni a pénzt akár utólag is. Komoly kockázatot vállal az, aki síbolni próbál.
MN: A pályázók tisztában vannak a lehetséges szankciókkal?
BG: Nagyon pontos eljárásrendünk van, amely leírja, hogyan kell egy szabálytalanságot kivizsgálni. A nyertesekkel kötött támogatási szerződésben világosan rögzítjük, mi történik szabálytalanság esetén. Idén emiatt már 780 millió forintot vettünk vissza.
MN: És a pénz mind vissza is jött?
BG: Ez nyilván időbe telik.
MN: Mennyit sikerült behajtani?
BG: Nem titok, de végleges számot pontosan nem tudok mondani. A legtöbbször vitatják a megállapításainkat, és ezért elindul egy bírósági folyamat.
MN: Az nem fordulhat elő, hogy a pénz azért nem jön vissza, mert már nincs miből visszafizetni?
BG: Biztosítékot kérünk a pályázóktól. Az I. Nemzeti Fejlesztési Tervnél (NFT) a nyertesnek öt évig fedezetet kell biztosítania a kapott összeg 120 százalékára. Elvileg tehát nincs gond a visszafizetéssel. Hozzá kell tennem, hogy bár ez a szigorú kikötés számunkra csökkentette a kockázatot, a pályázók nagy részénél ellehetetlenítette a működést. Éppen ezért 2007-től egyháztól, civil szervezettől, önkormányzattól nem kérünk biztosítékot, csak a gazdasági vállalkozásoktól, de tőlük is kisebb mértékűt.
MN: Mennyi emberük van az ellenőrzésre? A terepmunkához revizorok kellenek. Az I. NFT 19 000 projektjéből 9000 befejeződött. Egy projektellenőrzés, feltesszük, minimum olyan alapos, mint egy adóvizsgálat.
BG: A rutinellenőrzéseket döntően a Magyar Államkincstár helyi szervezetei végzik. Ezek függetlenek attól, hogy egyébként a vizsgált projektnél van-e szabálytalanság. A szabálytalansági eljárás helyszíni ellenőrzéseit ugyancsak a Magyar Államkincstár végzi. Éppen aláírás előtt van egy szerződés, amely jelentősen növeli a revizorok számát.
MN: Milyen típusú szabálytalanságok fordulnak elő?
BG: Az egyik ilyen a csalás: valaki a megkapott pénzből nem azt veszi, amire szerződött, vagy közvetítőkön keresztül megdrágítja. Egy másik tipikus módszer, hogy áltanácsadók járják például az önkormányzatokat, és felajánlják a "szolgálataikat", mondván, ismerik a rendszert vagy az egyes posztokon ülőket, és sikerdíjért elintézik a pályázatnyerést. Konkrétan rám is hivatkoztak már ilyen szélhámosok. Kis kockázatot vállalnak, mert ha tíz pályázatból mondjuk négy bejön - amik persze nélkülük is nyertek volna -, már komoly összeget tehetnek zsebre. Egyébként nem zárom ki a lehetőségét, hogy adott esetben tényleg el lehet "intézni" valamit. Ez viszont nagy baj, mert azt jelenti, hogy az intézményrendszerünkben valahol probléma van. Ennek a kiküszöbölésére nyújtottunk be a parlamentnek egy szigorú összeférhetetlenségi törvényt, hogy minden közszereplőnek el kelljen döntenie, melyik oldalára ül az asztalnak. Félreértés ne essék: a pályázati tanácsadás komoly szakma, rengeteg felkészült szakember dolgozik, és ezek a szélhámosok nekik okozzák a legnagyobb kárt. Bevett trükk a számlahamisítás is, és ugyancsak tipikusnak mondható az is, ami a gyanú szerint Dögén történt, amikor tehát az uniós forrást arra költik, amire kapták, de a megrendelő a vállalkozót zsarolva a haszonból kér vissza.
MN: A tapasztalatok szerint a vállalkozó a költségei tervezésekor eleve számol a visszacsorgatandó pénzzel. És ezt a pluszt a pályázó belekalkulálhatja már a kért összegbe.
BG: A dögei ügyben ezt csak akkor tehették meg, ha a közbeszerzést is befolyásolták. Ez viszont az eddigi vizsgálatok szerint szabályosan zajlott le. Egy jól működő közbeszerzés dolga éppen az lenne, hogy leszorítsa az árat. Szándékunkban áll, hogy a közbeszerzést ebből a szempontból is felülvizsgáljuk, mivel az uniós szabályok szigorúbbak. Szabálytalanság esetén nemcsak pénzbüntetés van, mint a magyar gyakorlatban, hanem vissza is kell kérni az összeget. A saját gyakorlatomban volt rá példa, hogy az ezzel való puszta fenyegetés hatására inkább fölbontották a szerződést és új közbeszerzési eljárást folytattak le, aminek az eredménye milliárdokkal lett olcsóbb. A korrupció során egyébként az igazi nagy kárt nem is mondjuk egymillió forint ellopása okozza - persze az is nagy baj, büntetendő és morálisan üldözendő. Hanem az, hogy az egymillió ellopása érdekében egy ezermilliós döntést rosszul hoznak meg, drágább kivitelezőt, gyengébb technológiát választanak. Ha ez rendszerszerű, akkor az uniós forrásból kevesebb dolog épülhet meg. Ráadásul a korrupció az embereknek azt a hitét, motivációját rombolja, hogy érdemes részt venni valamiben. Belénk égett, hogy itt a közpénzek elosztása úgysem fair módon zajlik. A Fidesz az ősz elejei korrupciós kampányában - néhány ügyből általánosító következtetéseket levonva - a magyar társadalomnak arra az atavisztikus ösztönére erősített rá, hogy "azok" ott fönt úgyis ellopnak mindent, nekünk semmi értelme csinálni bármit is. Ráadásul a feltálalt ügyeknek csak egy része volt valós, a másik nem, például nem volt benne uniós pénz, egy esetben pedig az általuk támogatott polgármester keveredett gyanúba. Pedig ezt a fejlesztési tervet arra építettük föl, és a sikere is azon múlik, hogy minél többen vegyenek részt benne. Találjanak ki valamit, és azt ennek a forrásnak a segítségével valósítsák meg. Mi nem jelöltük ki felülről, mi az a három dolog, amire az országnak szüksége van. Mint az a brazil diktátor, aki fölhúzatta a Maracanát, mert úgy gondolta, az ő népének hatalmas futballstadion kell. Épp ellenkezőleg: jöjjön sok tízezer pályázó, vállalkozó, civil, egyház, és valósítsák meg az uniós források segítségével azt, amit elképzeltek. Aki az értelmes, öngondoskodó cselekvésbe vetett hitet veszi el az emberektől, az iszonyatosan nagy károkat okoz. A magam részéről annyit tudok tenni - és ezt meg is teszem -, hogy tűzzel-vassal irtom a korrupciót, feltárom és felmutatom a visszaéléseket. Ám szeretném azt is hangsúlyozni, hogy nem a visszaélések a jellemzők a források felhasználásakor. A pályázók döntő része tisztességes.
MN: Márciusban azt nyilatkozta lapunknak, hogy kulturális szemléletváltásra is szükség lenne az uniós források értelmes fölhasználásához. De mi van, ha ez az irdatlan mennyiségű pénz nem megváltoztatja a struktúrát, hanem a legrosszabb tulajdonságokat hozza ki mind a rendszerből, mind az emberekből? Valami megvalósul ugyan, de tisztázatlan viszonyok között, ráadásul bebetonozódnak a helyi erős emberek, hatalmi hierarchiák. A gazdagok meg gazdagabbak lesznek. Az önök feltételezése, hogy az emberek egyéni érdekeik érvényesítésén át a köz javát is szolgálják, szép, és nincs senki, aki ne ebben reménykedne. De biztos, hogy jól mérték föl ezt a dolgot?
BG: Veszélyeket én is látok. A pénzeket mindig valamilyen struktúrába vagy struktúraváltásba fektetjük. Egy nagy, átfogó fejlesztés csak akkor lehet sikeres, ha egy nagy kultúraváltó - de mondhatnám úgy is: modernizációs - projektnek a része. A fejlesztéseken kívül strukturális reformok és tudati átalakulás is kell hozzá. A magyar társadalomban a preindusztriális vagy prekapitalista-félfeudális struktúráktól egészen a posztmodernekig sok minden jelen van - és nem a posztmodern a domináns, az biztos. Az uniós pénzek fölhasználásának akkor van értelme, ha azokkal egyfajta modernizáció kényszeríthető ki a magyar társadalomból. Magyarországon elvileg létrejöttek nagyon nyugatos szerkezetek, egyfajta kapitalista gazdaság, modern európai jogszabályokkal, van egy modernnek tekinthető politikai struktúránk, legalábbis a jogszabályok szintjén. És mindez szembetalálkozik azzal az átmenetiséggel, ami a finom textúrákban, a köznapi mentalitásban, a társadalom szövedékében jelen van. A társadalom számára egyfajta érettségi próba, hogy ezeket a pénzeket miként képes hasznosítani. És a vizsgán nagyon könnyű megbukni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy a bukási arány: az unióban az ilyesfajta felzárkózási kísérletek nagyobb része kulturális értelemben és a fenntarthatóság szempontjából nem volt sikeres. Innen nézve a fejlesztési terveink elsősorban nem is a pénzekről szólnak, hanem arról, hogy e pénzek segítségével megteremtünk-e végre egy korszerű, versenyképes struktúrát. Nem véletlen, hogy minden pályázati kiírásunkban tetten érhető valamilyen modernizációs szempont. Ez a fő dilemma: egy olyan országot, ami ahhoz van szokva, szoktatva, hogy az állami osztogatásból lehet jól élni, hogyan lehet állami pénzek újraelosztásával leszoktatni erről.
MN: A mezőgazdaságban az uniós támogatások sok mindent eltorzítottak például.
BG: Különválasztanám az agrárszférát. Ez az egész unióban sajátosan működik, és e működést mindenhol a támogatásra alapozzák.
MN: Világos, csak a párhuzam kedvéért mondtuk. De tapasztalataink egyelőre ebből az ágazatból vannak, és azok nem okvetlenül jók.
BG: Manapság is van politikai mozgalom, amelyik azt sulykolja, hogy az államból kell megélni, az államtól kell a segítséget várni. Pedig az az állam erős, amelyiknek a polgárai erősek - és nem az, amelyik sok embert eltart. Az alapdilemmát - hogyan lehet az öngondoskodás eszméjét erősíteni úgy, hogy ennek érdekében közpénzt osztogatunk - a pályázati kiírásokban próbáljuk feloldani. A pályázat nem pusztán technikai dolog, a jelentősége épp abban áll, hogy a közérdek a rész- vagy magánérdekkel szembesül. A pályázat lényegi feltételeiben kell megjeleníteni azokat az elveket, amikről beszéltünk. Például ha egy vállalkozó ma uniós forrást nyer a beruházásához, azt kell vállalnia, hogy a beruházást követő három évben reálértékben 4-8 százalékos növekedést produkál. Ebben a bátor újítók között vagyunk az unióban, itthon pedig teljesen szokatlan volt ez.
MN: Milyen alapon várják el ezt?
BG: Ha valaki közpénzt kap a magánbizniszéhez - mert az uniós fejlesztési pénz nemcsak úgy van, hanem a német, brit, holland stb. adófizetőktől származik -, akkor a köz számára adjon is vissza valamit. Mivel ma Magyarország legnagyobb feladata az, hogy visszatérjen az EU növekedési ütemét meghaladó tartós növekedési pályára, a közpénzt felhasználó vállalkozásoktól elvárjuk a reálértéken legalább 4 százalékos növekedést minimum három éven keresztül. De ez csak egy példa arra, hogyan jelenik meg ez a filozófia a pályázati kiírásban. A rendelkezésre álló nagyon sok, de véges mennyiségű pénzt azokhoz tereljük, akik húzzák az országot maguk után. Nagyon sok vitánk volt az érdekképviseletekkel meg az ellenzékkel, hogy miért nem osztjuk szét a pénzt mindenkinek. Voltaképpen egyfajta klientúraépítő vagy népszerűség-javító osztogatást kértek tőlünk számon - furcsa módon még az ellenzék is.
MN: Az NFT I.-ben is ezek voltak már a kritériumok?
BG: Akkor is voltak vállalások, de nem ezek. Nem tagadom, voltak kételyeink, hogy az új feltételek mellett is lesz-e elegendő pályázó.
MN: És?
BG: Az eddig lezárt kiírásokra átlagosan kétszeres túljegyzés volt, de akadt olyan is, amire ötszörös.
MN: Az NFT I.-nél ez hogyan alakult?
BG: Körülbelül harmincszoros volt a túljegyzés. Az Új Magyarország Fejlesztési Tervnél egy területen voltak jegyzési nehézségek, a leghátrányosabb térségekben működő vállalkozások számára elkülönített ún. védett keretnél. Erre azért volt szükség, hogy a legfejlettebbek ne szívjanak el minden pénzt. Míg Budapesten 100 vállalkozás jut ezer főre, Észak-Magyarországon csak 50 - már csak ezért is kevesebb az igény e keretre.
MN: Ha a pályázatokkal serkenteni tudják a gazdasági növekedést, akkor a fejlesztési terv ezzel megteszi a magáét szociálpolitikai értelemben is?
BG: A vállalkozásfejlesztés elsődleges célja nem a szociálpolitika. A hatás közvetett, például úgy, hogy a hátrányos helyzetű térségben új munkahelyet tud teremteni a támogatott vállalkozás. Ha kifejezetten szociális célokra adnánk a pénzt, azzal megkötnénk a vállalkozó kezét, ami versenyhátrányt jelentene. Viszont a leghátrányosabb helyzetű térségek számára vannak külön programok szociálpolitikára: foglalkoztatásra, átképzésre, oktatásra, rehabilitációra, sőt erre jóval több pénz van, mint a vállalkozásösztönzésre. De a vállalkozásfejlesztést nem szabad összekeverni a szociálpolitikával. Ha a vállalkozások növekedését tartósan biztosítani tudjuk, akkor érezhető lesz a felzárkózás az unióhoz. Másrészt 4 százalék fölötti tartós növekedés esetén van esély arra, hogy bővüljön a foglalkoztatás. Ha tehát a vállalkozó a saját üzletét fejleszti, azzal a közcélt is szolgálja.
MN: Amikor hónapokkal ezelőtt a második fejlesztési terv indulásáról készítettünk anyagot, az egyik regionális tanácsba delegált fideszes politikus azt nyilatkozta nekünk: ők nem azért vannak ott, hogy acsarkodjanak a szocialistákkal, mert a választóik nem ezt várják el tőlük. Változott azóta a helyzet?
BG: Azt látom, hogy a Regionális Fejlesztési Tanácsokban konszenzussal születik a döntések 75-80 százaléka. Ez a jegyzőkönyvekből visszanézhető. Az együttműködés többnyire korrekt, és ezt sikerként élem meg. Egyébként a nem konszenzusos, vitatott döntések oka jórészt nem politikai, hanem például területi vagy ágazati érdekellentét. Döntően nem nagypolitikai, hanem helyi érdekek ütköznek. Van egyfajta pragmatizmus, hiszen például eminens érdeke a polgármesternek, hogy fejlődjön a települése, mert azzal nő az esélye az újraválasztásra. És persze érdeke ez a kormánynak is, hiszen a fejlesztés végső soron az ő teljesítményét is minősíti - ha fejlődnek a települések, akkor nehéz lesz majd avval kampányolni, hogy a kormány semmit nem tett. Akadnak természetesen ezen a szinten is értelmetlen nézeteltérések, például amikor megy a kiszorítósdi, hogy ki álljon oda átvágni a szalagot. De nem ez a meghatározó.
BőségszerűA Nemzeti Fejlesztési Ügynökség adatai szerint a 2004 és 2008 között fungáló I. Nemzeti Fejlesztési Tervben előirányzott támogatások 82 százalékát már kifizette a hivatal, és evvel Magyarország az első az új tagországok rangsorában. Ami az NFT II.-t, a 2007 és 2013 közt érvényes Új Magyarország programot illeti, 2007 végén hazánk a kiírt pályázatok számát és összegét is tekintve veri az összes tagországot: a több mint száznyolcvan pályázaton elérhető összeg eléri az 1300 milliárd forintot. A kormány ezenkívül 340 kiemelt projektet fogadott be eddig, ami további 1600 milliárdot jelent - összesen tehát csaknem 3000 milliárd uniós forint felhasználására nyílt meg a lehetőség. Ez utóbbiak egy része helyhez kötött, egyedi projekt (klasszikusan ilyen az útépítés), de vannak köztük országos foglalkoztatási projektek (például a munkanélküliek átképzésére kiírt "Lépj egyet előre" program, vagy a "Start", amelynek keretében kiegészítést kapnak a hátrányos helyzetűeket foglalkoztató vállalkozók). De kiemelt projekteket a regionális tanácsok is javasolhatnak (például turisztikai fejlesztésekre). Ezek közül a legnagyobb sem haladja meg a 10 milliárdos értéket. |
