Jogerősen elítélték zaklatásért a volt fideszes leveleki polgármestert

  • narancs.hu
  • 2020. október 2.

Belpol

Borsodi László többek között szexuális felvételekkel állhatott bosszút. Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztették.

Egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság Borsodi Lászlót, Levelek idén nyáron lemondott fideszes polgármesterét zaklatásért. Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztették – írja a 24.hu.

A leveleki polgármestert még 2017-ben jelentették fel zaklatásért. Az ügyészség 2018 októberében emelt vádat, két nő sérelmére elkövetett zaklatás, személyes adattal visszaélés vétsége, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, becsület csorbítására alkalmas hamis képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette, valamint információs rendszer megsértése vétsége miatt.

Az ítélet szerint Borsodi és a két nő egy ideig kapcsolatban álltak egymással, amelyeknek a megszakadása után a férfi álnéven különböző profilokat hozott létre közösségi oldalakon és képmegosztókon, amelyekre róluk készült fotókat, illetve erotikus videókat töltött fel. Mindezt a sértettek tudta és beleegyezése nélkül, több esetben nevüket és elérhetőségüket is megjelölve tette.

A lap cikke szerint a volt településvezető az álprofilokon keresztül lejárató célzatú üzeneteket is küldözgetett. Az egyik sértett asszonyt ábrázoló, hamisított, előzetesen megszerkesztett erotikus fotót kinyomtatta, azt sokszorosította, majd Nyíregyházán és a környező települések közterein több száz példányban szétszórta. Mindezt úgy, hogy akkor a férfi még polgármester, vagyis közfeladatot ellátó személy volt.

Borsodi a nyomozás során tagadta az ellene felhozott vádakat, de a bíróságon már elismerte a bűnösségét.

Figyelmébe ajánljuk

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.

„A Fidesz elveszített négyezer szavazatot a választókerületben” - helyszíni riport az Esztergom központú körzetből

Egy ciklus kivételével a rendszerváltás óta a Fidesz irányítja az egykori királyi várost, ezalatt megszűnt a mozi, a könyvtár, iskolát is zártak be, utak pedig nem épültek. A választókörzet megosztott, nagy küzdelem várható a Fidesz és a Tisza között. Elmentünk Esztergomba, hogy közügyekről faggassuk a helyieket, és megnéztük azt a községet is, ahol lefejezték volna Magyar Pétert.

Kilátástalanul

A tömött tokiói metróknál és a csúcsforgalomnál egy rémisztőbb van: mikor magunk maradunk egy aluljáróban. Bármelyik pislogó lámpa mögötti kanyarban ott lapulhat egy rém – vagy jegyellenőr! –, a hidegen ásító csempék pedig egyetlen pillanat alatt fullasztó börtönné változhatnak.

A csavar

Gösta Engzell a II. világháború éveiben (is) hivatalnok volt a svéd külügyminisztérium jogi osztályán, ha hinni lehet a filmnek, az alagsorban, közvetlenül a kétes állapotú szennyvízcsatornák szomszédságában, egy emiatt jogosan panaszkodó, kis létszámú stáb főnökeként.

Az ara kivan

Maggie Gyllenhaal dühös, és majd szétfeszítik a határozott tézisek. A mennyasszony! e két érzés nyomait viseli magán a leghatározottabban; feszül a varratoknál, majd kibuggyan belőle a sok vitriol.

Elég, ha röhögünk?

Évek óta következetesen építi drMáriás azt a vizuális univerzumot, amelyben történelmi figurák, kortárs politikusok, popkulturális ikonok és fiktív szereplők keverednek egy groteszk társadalmi panorámában. A most bemutatott anyag az életműnek egy újabb, sűrített fejezete. Egyszerre provokáció és diagnózis, összegzés a kerek számok mentén (Máriás 60/Tudósok 40), ugyanakkor reagálás a mára.