A Nemzeti Választási Bizottság elutasította az LMP-delegált Bodolai László visszahívását

  • narancs.hu
  • 2020. október 2.

Belpol

A párt az Index-ügy miatt hívta volna vissza Bodolait, de akadt egy kis adminisztrációs baki.

Nemzeti Választási Bizottság pénteki ülésén elutasította a testület LMP-s delegáltjának, Bodolai Lászlónak a visszahívásáról szóló indítványt.

Az NVB elnökét, Rádi Pétert Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szeptember 24-én levélben tájékoztatta arról, hogy a párt nevében eljárva visszavonja a testületbe delegált tag, Bodolai László megbízatását. Mint ismert, az Index ügye miatt jutott erre a döntésre a párt. Schmuck Erzsébet egyúttal azt is tudatta a testület elnökével, hogy a bizottságba a párt új személyt delegál.

Az NVB azonban pénteki ülésén egyhangúlag elutasította a Bodolai László megbízatásának visszavonására vonatkozó indítványt.

Arra hivatkozva tette ezt az NVB, hogy a bírósági nyilvántartás szerint Schmuck Erzsébet képviseleti jogosultsága 2020. július 6-án megszűnt, vagyis szeptember 24-én nem volt jogosult a delegált visszahívásával és az új személy megbízásával kapcsolatban nyilatkozni. A közlés szerint az LMP nem nyújtott be olyan dokumentumot sem – ebben az esetben a változásbejegyzési kérelmet elbíráló jogerős végzést –, amely a közhiteles nyilvántartás adataival szemben bizonyítaná, hogy Schmuck Erzsébet képviseleti joga fennállt a levél megírásakor.

Ezért hát az NVB megállapította: Schmuck Erzsébetnek az LMP nevében tett nyilatkozata nem alkalmas joghatás kiváltására, az alapján Bodolai László megbízatásának megszűnése nem állapítható meg.

A választási eljárásról szóló törvény alapján az NVB hét tagját és három póttagját a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választotta meg 2013 szeptemberében. Az Országgyűlés alakuló ülésétől a következő országgyűlési választás időpontjának kitűzéséig a parlamentben frakcióval rendelkező pártok is delegálhatnak egy-egy tagot a testületbe.
Bodolai László 2015 novembere óta az ellenzéki párt delegáltja a testületben, legutóbb a 2018-as országgyűlési választás után bízta meg az LMP.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.