Jogerősen pert nyert a DK az ÁSZ ellen

  • narancs.hu
  • 2021. május 16.

Belpol

ÁSZ: A DK gazdálkodását évek óta törvénysértések jellemzik.

„A DK több pengeváltáson van túl az Állami Számvevőszékkel, ami mára semmi másra nem szakosodott, hogy az ellenzék pártjainak életét megkeserítse” – mondta Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatójának vasárnapi online sajtótájékoztatóján.  

Az országgyűlési képviselő szerint a DK székházában 2018 novemberében történt tűzeset utánaz ÁSZ az elégetett iratok eredeti példányát követelte a párttól, minimális türelmet és toleranciát sem tanúsítva. „Szinte naponta láttuk vendégül az ÁSZ munkatársait, minden segítséget, információt megadva nekik, hiszen nincs mit rejtegetnünk. Az ÁSZ közel sem volt ilyen segítőkész: hiába kértük ki a 2011-2016 évi és a 2018. április 2-4 között, az általuk végzett vizsgálat közben keletkezett iratok másolatát, megtagadták ezt, így kénytelenek voltunk perelni” – fogalmaz. 

A DK most jogerősen pert nyert az ÁSZ ellen: a Fővárosi Ítélőtábla arra kötelezi a számvevőszéket, hogy adják ki a kért adatokat a DK részére is fizessenek perköltséget is. „11 éve nem volt arra példa, hogy az ÁSZ pert veszítsen közhatalmi ügyben – ez is bizonyítja a mi igazunkat. Mi, európai magyarok elutasítjuk a fenyegetést és a hatalommal való visszaélést. Ezért a 2022-es kormányváltás után minden jogtalan cselekedeteket fel fogunk deríteni, és minden ilyen visszaélés után a bírósághoz fogunk fordulni” – fogalmaz Sebián-Petrovszki közleményében. 

Reagált az ÁSZ

„A Demokratikus Koalíció gazdálkodását évek óta törvénysértések, szabálytalanságok jellemzik. Rögzítve az ellenőrzési bizonyítékokra alapozott, az ÁSZ nyilvános jelentéseiben olvasható tényeket: a DK könyvvezetése és gazdálkodása 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban  sem felelt meg a törvényi előírásoknak. A 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek felhasználása során a DK a számviteli, a párt- és a kampánytörvényt is megsértette. Mindez azt jelenti, hogy a DK a fenti években az adófizetők, valamint a saját támogatói, tagsága felé sem számolt el szabályszerűen” – reagálta az ÁSZ a pártigazgató sajtótájékoztatójára. 

A számvevőszék szerint a Demokratikus Koalíció gazdálkodását bemutató minden jelentés nyilvános, bárki számára elérhető az ÁSZ honlapján. „Előremutató, hogy a DK 2020-ban megragadta az esélyt és 2019-re vonatkozó dokumentumokkal igazolta, hogy a pártnál megteremtették a törvényes gazdálkodás alapvető kereteit. Az ÁSZ egyúttal tudomásul vette a DK elnökének intézkedési tervét, amelyet a 2017-2018-ra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés megállapításai alapján állított össze. Az intézkedési tervben meghatározott feladatok megküldésével a DK elnöke kinyilvánította, hogy helyreállítja a párt gazdálkodásának törvényességét” – írta az ÁSZ. 

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."