A 16-18 évesek több mint fele regisztrált az oltásra

  • narancs.hu
  • 2021. május 16.

Belpol

Minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat.

A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának. Galgóczi Ágnes fontosnak nevezte, hogy az oltásra érkezőknél legyen ott a szülői beleegyező nyilatkozat.

Elmondta, minden korcsoport folyamatosan regisztrálhat az oltásra, ezt követően pedig állandó jelleggel lehet időpontot foglalni az oltópontokra a Sinopharm-, az AstraZeneca-, a Pfizer- és a Szputnyik vakcinákra. Hangsúlyozta, a Szputnyik vakcinából az utolsó szállítmány érkezett meg a kórházakba, így aki ezt az oltóanyagot szeretné, most még kérheti. Az előbbieken túl a háziorvosok Moderna- és Janssen-vakcinákkal oltanak, utóbbi oltóanyag előnye, hogy elég belőle egy dózis, vagyis már az első oltás után védettséget ad a megfelelő idő elteltével. Emlékeztetett, már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát.

A járványügyi osztályvezető kiemelte ugyanakkor, hogy a járványügyi adatok folyamatos javulása ellenére sem szabad megfeledkezni a védőintézkedések betartásáról, és folytatni kell az oltások beadását is. Ismételten arra kért mindenkit, regisztráljon az oltásra, továbbá figyelmeztetett arra is, hogy a második részoltás is nagyon fontos a hosszabb ideig tartó, teljesebb védelem eléréséért. Egy esetleges negyedik járványhullám elkerüléséért az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbben kapjanak védőoltást, tette hozzá.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.