Karácsony: Kórházból visszaküldött lakó vihette be a vírust a hajléktalanszállóra

  • narancs.hu
  • 2020. április 21.

Belpol

Ugyanaz történhetett a főpolgármester szerint, mint az idősotthonokban. Az érintett teszteredménye csak azután lett meg, hogy már újra a szállón volt.

Mint arról hétfőn lapunk is beszámolt, kilenc koronavírusos hajléktalan került kórházba a Magyar Vöröskereszt budapesti, Madridi úti hajléktalanszállójáról a hétvégén, ahol további 14 lakónál mutatták ki a fertőzést, majd a Nemzeti Népegészségügyi Központ az egész szállót – benne 120 emberrel – két hétre lezárta.

Karácsony Gergely főpolgármester kedden Facebook oldalán azt írta, hogy jó eséllyel az történt, mint a fővárosi idősotthonokban: kórházból visszaküldött beteg vitte be a fertőzést.

A főpolgármester közlése szerint az első érintett koronavírus-teszt eredménye csak azután érkezett meg, hogy már visszaszállították az intézménybe a kórházból. "Ez a sajnálatos eset is mutatja, hogy a kormányhivatalnak azonnal módosítania kell a  határozatát", hogy kizárólag negatív teszttel lehessen bárkit elbocsátani a kórházakból.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.