„Ne foglalkozzanak vele, csinálják azt, amit eddig!” Egy a Narancsnak nyilatkozó pedagógus szerint ezt mondta egy budapesti iskolaigazgató az intézményében tanító ének-zene szakos tanároknak az új Nemzeti alaptantervről (NAT). Az alaptanterv ének-zene részénél különösen szembeötlő a más tantárgyakra is ráöntött nemzeti máz, a tananyag továbbá irreális túlzsúfoltságával tüntet: a NAT az 1.-től a 10. osztályig összesen 350 dal megismerését várja el a diákoktól úgy, hogy a tantárgyat az 5. osztály végéig heti kettő, utána heti egy órában tanulják (az 5.-ben az új szabályozás tett hozzá plusz egy órát az eddigi egyhez).
Egy januári cikkében az Index arról írt, hogy a hónapokkal korábban készre jelentett NAT nyilvánosságra hozatala az irodalom és az ének-zene körüli viták miatt csúszott január 31-ig. Épp e két tantárgyban van különös érdekeltsége Takaró Mihálynak, aki többnyire irodalomtörténészként hivatkozik magára, de első diplomáját a magyar mellett ének-zene szakos tanárként szerezte, és jelenleg is a Pesterzsébet Központi Református Gyülekezet kórusának a karnagya.
| ||
Takaró hivatalosan csak a magyar nyelv és irodalom kerettantervi bizottságban vett részt az Oktatási Hivatal megbízásából, de információink szerint jelentős befolyása volt a többi humán tantárgy, így az ének-zene munkálataira is. Az ének-zene tanterv véglegesítésénél ott volt Rónaszékiné Keresztes Monika korábbi fideszes országgyűlési képviselő és erzsébetvárosi alpolgármester, aki újabban zenei nevelésért felelős miniszteri biztosként tevékenykedik. Rónaszékiné a Magyar Hírlapnak azt mondta, az új tantervnél azt a kodályi elvet tartották szem előtt, amely „a gyermeki személyiség fejlődését nemzeti gyökerekre, harmóniaigényre és keresztény értékrendre építette”.
„A népzene tanítását fontosnak tartom, népdalkincsünkből ma is okulhatnak a gyerekek. A nemzeti identitás ilyen mérvű sulykolása a tantervben ugyanakkor túlkapás, nem attól szeret majd itt élni és akar itthon maradni egy fiatal, hogy folyamatosan azt hangsúlyozzuk, mennyire magyarnak kell lenni. Ez inkább ellenérzéseket szül” – mondja az új tantervről egy neve elhallgatását kérő általános iskolai énektanár.
Orbitálisan sok
Az új NAT az ének-zene tanítás céljai között sorolja fel, hogy a tanuló „erősítse nemzeti öntudatát a magyar népzene, a néphagyományok, a hazai tájegységek életének, szokásainak megismerésén keresztül”, máshol pedig azt írja, a népzene „a családszeretet, a hűség, és a haza iránti elkötelezettség érzését is erősíti”. Ezek a frázisok a NAT 2018 augusztusában társadalmi vitára bocsátott, Csépe Valéria pszichológusprofesszor és kutatócsoportja által jegyzett első tervezetében még nem szerepeltek.
Abban a verzióban „a kulturális műveltség bővítése, a befogadókészség, az empátia megtapasztalása” jelent meg az ének-zene tanítás egyik fejlesztési területeként, a nemzeti identitás „mélyítése” mellett pedig középiskolában azt is célul tűzte ki a Csépe-tervezet, hogy a diákok azonosítani tudják a zenében megjelenő nemi, etnikai sztereotípiákat, a nacionalizmus megnyilvánulásait és az ellenségképeket. Sokatmondó megfogalmazásbeli különbség, hogy míg a végleges NAT szerint a tanuló „önmagát találja meg” a népdalok mondanivalójában, a 2018-as tervezet a zeneművek saját élethelyzetekkel, problémákkal való összekapcsolását ajánlotta a pedagógusok és diákok figyelmébe.
| ||
„Ettől nyilvánvalóan nem lesz magyarosabb az énektanítás, kár is ezen lovagolni” – véli Mészáros Péter, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium ének-zene szakos vezetőtanára. Szerinte általában sem lehet „grammra előírni” a NAT-ban és a kerettantervekben, hogy mi történjen a tanórán, az úgyis a tanár saját elképzelésein, nyitottságán, felkészültségén, az adott tanulócsoport képességein és érdeklődésén múlik.
Mivel az ének-zene jellemzően nem érettségi tantárgy, a tanárok szabadsága is nagyobb, mint mondjuk irodalom- vagy történelemórán. Mészáros Péter úgy látja, itt nem politikai ellenállás, hanem szükségszerűség, hogy a pedagógus nem követi betűről betűre a tantervet.
„Nem vagyok oktatáspolitikus, nem tudom, lehetne-e egyáltalán olyan tantervet írni, amely minden iskolában és minden osztályban alkalmazható. Talán akkor, ha tényleg csak minimumkövetelményeket és ajánlásokat tartalmazna. De bármilyen dokumentumot felülír az, hogy fontosnak tartsuk a tantárgyunkat és komolyan vegyük magunkat, hogy a gyerekek a lehető legjobb énekórákat kapják” – mondja a Trefort vezetőtanára.
Mészáros Péter a kerettantervekben tételesen is felsorolt 350 dal, valamint a népzene túltengése miatt sem aggódik túlságosan. „Az esztétikai színvonal mellett mindig azt tartom szem előtt, hogy a dalok használhatóak legyenek a diákok saját életében, tudjanak viszonyulni hozzájuk, ha például szerelmi bánatuk van, vagy később, ha gyerekük lesz, altatóként énekelhessék a tanult dalokat. Valakit egy dal ritmusa fog meg, mást a pajzán szövege, vagy épp az, hogy egy József Attila-vers feldolgozása. Érdekessé kell tudni tenni a dalokat. Annál, hogy mit tanítunk, fontosabb, hogy hogyan tanítjuk” – véli a középiskolai pedagógus.
Úgy látja, a tanított korosztály zenei-hangképzési szintjének megfelelő bármilyen dalkincs megtanítható jól, ha a tanár felkészült, lelkes, és változatos módszereket használ. Az új NAT dalmennyiségét ő is túlzónak tartja, de inkább ajánlásként fogja fel, nem előírásként. „Nem hiszem, hogy bárki megkövezne azért, mert az egyik népdal helyett egy a kerettantervben nem szereplő másikat tanítok meg.”
A lapunk által megkeresett két általános iskolai tanár élesebben kritizálta az új tantervben található énekeket. „Ötödikben 74 óra alatt 50 dalt kellene elsajátítani, ez orbitálisan nagy szám. Azt hiszem, a kevesebb itt több lett volna” – mondja egyikük. Kollégája hozzáteszi, hogy a tanévenként 37 vagy 74 énekóra is csak papíron létezik, mivel az ének-zene és általában a készségtárgyak presztízse alacsony; ha ünnepség, kirándulás, orvosi vizsgálat van az iskolákban, az általában ezen órák rovására megy.
Könyvtári példányok
Az új NAT nagy hangsúlyt fektet a dalok memorizálására, de az pontosan nem derül ki, hogy a 350 dal „megismerése” azt jelenti-e, hogy a gyerekeknek emlékezetből kellene énekelni mindet. A kerettantervek ellentmondásosak, az első-második évfolyamnál egy helyen azt olvassuk, hogy a diákok „emlékezetből énekelnek legalább 20 gyermekdalt”, nem sokkal később meg azt, hogy „évfolyamonként legalább 35 magyar gyermekdalt és népdalt ismernek hallás után”.
Az egyik nekünk nyilatkozó általános iskolai tanár azt mondja, ő a fontosabb dalok megtanulását fel szokta adni, de a számonkérést nem veszi véresen komolyan. „Kivetítéssel, játékkal segítek a gyerekeknek – mondja –, három dal közül ők választhatják ki, melyiket éneklik el, illetve lehet a szünetben is felelni, ha valaki nem szeretne a társai előtt énekelni.”
„Az új kerettantervekben vannak olyan szemelvények, amelyeket tapasztalataim szerint nehéz megszólaltatni a gyerekekkel, és van néhány általam nem ismert dal is” – mondja az egyik általunk megkérdezett általános iskolai tanár. A másik, ötödiktől nyolcadikig tanító pedagógus arra panaszkodik, hogy az új tantervi dalanyag az állami kiadású énektankönyvekhez illeszkedik, amelyeket viszont koncepciótlannak, több ponton a korosztálytól idegennek tart.
„Az állami tankönyvben egymás mellett szerepel Kodály Székely fonója, a Gyöngyhajú lány az Omegától és egy Haydn-dal. Ez körülbelül olyan, mintha történelemből a ’48-as szabadságharc után vennénk a tatárjárást” – magyarázza. Az állami tankönyveket egyébként egyik nyilatkozó pedagógus sem használja, a két általános iskolai tanár a Mozaik Kiadó tankönyvjegyzékről már nem rendelhető könyveit adja a diákoknak könyvtári példányként, Mészáros Péter pedig egyáltalán nem használ tankönyvet, inkább kivetíti az anyagot.
Egy beszélgetőpartnerünk az új tanterv belső arányait is bírálta. „Hatodik osztályban összesen 7 tanóra jut zeneművek hallgatására. Ez borzasztóan kevés, ennyi zenei élménnyel nem lehet elvinni a gyerekeket hangversenyre, mert unatkozni fognak, nehéz lesz fegyelmezni őket.” A koncertlátogatást kollégája is fontosnak tartaná, azt mondja, ő az értékelésbe is be szokta ezt vonni.
„Jó kezdeményezés a kormány részéről a Lázár Ervin Program, amellyel az általános iskolások kulturális programokon, például hangversenyeken vehetnek részt. A megvalósítás azonban borzalmas, a tankerületi központ adja meg a konkrét előadásokat, ezeken a diákok rendszeresen halálra unják magukat, mert nem a korosztályuknak, érdeklődésüknek megfelelő műsorra viszik őket, hanem például balettelőadásra” – sorolja a problémákat.
Az új NAT-ban feltűnő a kortárs zene gyakorlatilag teljes hiánya is. A kerettantervekben utalás szintjén már megjelenik a jazz és a könnyűzene, ám ez messze van a 2018-as tervezet alapállásától, mely szerint „a zeneirodalmi örökség megismertetése a jelenkor zenéjéből indul ki, ideértve mind a mai könnyű-, mind a mai alkalmazott zenét is”.
A kerettantervek szerint 25 százaléknyi „szabadon választható órakeretben” a tanárok kortárs zeneműveket vagy a diákok által választott kedvenc dalokat is feldolgozhatnak, de a megkérdezett pedagógusok szerint a törzsanyag olyan mennyiségű, hogy ha komolyan veszik, a választható témákra biztosan nem marad idő. „A valóságban nem a törzsanyag felett fogunk behozni 25 százaléknyi anyagot, hanem azt módosítjuk, tesszük egy kicsit fogyaszthatóbbá” – mondja általános iskolában dolgozó forrásunk.
| ||
Ő nyit a mai zenék felé: „Amikor Prokofjevtől vesszük a Rómeó és Júliát, a klasszikus balett mellett a filmváltozatból is vetítek részleteket, street dance-esekkel és modern zenei feldolgozással.” Mészáros Péter filozófiája szerint a könnyűzenét nem a tanárnak kell megismertetnie a diákokkal, mert „az ő könnyűzenéjük más, mint az enyém. Tizedikben van egy kis jazz, illetve megnézzük a metáltörténeti sorozat első részét, ahol arról van szó, milyen forrásokból merített ez a műfaj.
A lényeg, hogy megértsék: nem a komoly- és könnyűzene között van a fő különbség, hanem jó és rossz zene között.”
Szemérmesebben
A szeptembertől bevezetni tervezett NAT a zeneelmélet, zenei írás-olvasás terén nagy változást nem hoz, pedig a 2018-as tervezet az itteni ismereteket is rendesen visszavágta, illetve a digitális kompetenciákhoz kapcsolta (volna). A végleges változatba aztán visszakerültek a részletes kottaolvasási feladatok.
„Én első-másodikban elhagynám az elméletet, tapasztalataim szerint az ilyen korú gyerekek a játékot élvezik, a szolmizációra már kevesebb affinitást mutatnak. Később persze fontos a kottaolvasás, mert fejleszti a gondolkodást, de az az igazság, hogy ebben az óraszámban már az eddigi tantervben foglaltakat sem lehetett megtanítani. Mindenbe belekóstolunk, leadjuk az alapokat, de nem történik tragédia, ha nem minden gyerek érti a kereszt meg a b-előjegyzést” – magyarázza az egyik általános iskolai énektanár.
Mészáros Péter szerint sem szükséges fetisizálni a zeneelméletet, de nem is lehet teljesen feladni a kottaolvasás megtanítását, mert azzal egész világokat zárnánk el a gyerekektől. „Fontos a differenciált értékelés. Hetedikben kezdek tanítani, a gyerekek eltérő tudással érkeznek, lehet, hogy valaki semmit nem tanult meg a kottaolvasásból, viszont szeret énekelni. Más osztályokban meg épp a közös éneklés megy nehezen, mert valami nem stimmel a közösségben, szégyellnek egymás előtt megnyilvánulni. A lényeg, hogy ne utálják meg az egészet. Nem adom fel, akár egyedül is eléneklem nekik a dalt, bátorítom, de nem nyaggatom őket” – mondja a Trefort tanára, aki szerint be kell látni, hogy énekből nem lehet az ország összes gyerekét az elvárt kimeneti követelmények szintjére eljuttatni. „Ez más tantárgyaknál is így van, csak ott valahogy szemérmesebben beszélünk róla.”
