Az Akadémia dísztermében, Gyurcsány Ferenc március 7-i külpolitikai évértékelője alatt többen is felkapták a fejüket, amikor a kormányfő a magyar diplomáciai retorikára korábban nem jellemző,
offenzív bejelentéseket
tett. Az első az évek óta a magyar diplomáciai érdeklődés előterében álló Kosovo státusának rendezéséről szólt: "Magyarország abban bízik, hogy Kosovo jövőbeni státusa olyan, az ENSZ BT által jóváhagyott életképes megoldáson nyugszik majd, amely ténylegesen Kosovo lakosai kezébe helyezi sorsuk irányítását, gondoskodik a helyi közösségek jogainak teljes körű tiszteletben tartásáról, s megteremti a kibontakozás esélyét az egész térség számára."
Miután Kosovót túlnyomórészt Szerbiától elszakadni óhajtó albánok lakják, nem nehéz olvasni a sorok között: Magyarország tudomásul venné, ha Kosovo független állammá válna, ami egyértelmű szakítás a korábbi óvatoskodó külügyi fogalmazásmóddal. Mindez a realitások tudomásulvételét jelenti, hiszen a jelenlegi ex-lex állapot már nem tartható sokáig, és Kosovo függetlenné válása minden bizonnyal záros határidőn belül be fog következni (a részletekről lásd Az Ahtisaari-terv című keretes írásunkat).
Kicsit nehezebb volt dekódolni a miniszterelnök eszmefuttatását Oroszországról és a közös európai energiapolitikáról, miszerint nem kell választani a közös európai energiapolitika és az önálló magyar-orosz energiakapcsolatok között. Pár nappal később azonban az International Herald Tribune cikke új megvilágításba helyezte Gyurcsány kissé ködös mondatait. A lap szerint a kormányfő egy interjúban kijelentette: az EU közös energiapolitikája jegyében fogant, a főleg azerbajdzsáni és türkmenisztáni gázra építő Nabucco gázvezeték egyelőre csak álom, a gazpromos orosz gázt szállító Kék Áramlat viszont már létezik (jelenleg Ankaráig ér - M. G.), az országnak pedig létező projektekre van szüksége. A cikkre nemcsak a hazai ellenzék kapta föl a fejét, de Brüsszelben is összevonták a szemöldöküket miatta, mivel a Nabuccót az uniós energiabiztonság fontos pillérének tartják. Márpedig hiába tagja Magyarország a Nabucco-konzorciumnak, nem tűnik ésszerű lehetőségnek, hogy két, egymás alternatívájának számító gázvezeték építésében is részt vegyünk - a kormányfő mégis valami ilyesmire utalt.
"A Nabuccóval csak az a baj, hogy nem tudni, milyen gáz kerül bele, és merre fogják megépíteni" - utalt a Narancsnak Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő arra, hogy a Kaszpi-régióból nem juthat számottevő energia Európának, miután a kitermelt földgázt már most is Oroszország és Ukrajna vásárolja meg. Iránban ugyan óriási készletek vannak, de az országot kereskedelmi embargó és nemzetközi politikai elszigeteltség sújtja urándúsítási programja miatt. A vezetéket ráadásul csak az ellenérdekelt Oroszországon, netán Iránon keresztül, vagy a vitatott hovatartozású Kaszpi-tenger fenekére fektetve lehetne Törökország felé vezetni, ami - a Nabucco nemrég felmerült finanszírozási nehézségeire is tekintettel - a távoli jövőbe tolja ki a megvalósulást.
A Narancsnak nyilatkozó szakértők szerint az oroszoknak a jelenlegi fő tranzitországokkal, Ukrajnával és Belorussziával folytatott gázárvitája miatt már csak azért sem kellene azonnal súlyos eurómilliárdokba kerülő alternatívák után kutatni, mert Oroszország a korlátozásokkal nem legnagyobb piacának, az uniós országoknak kívánt üzenni, és gazdasági expanzióját már rég nem politikai érdekek, hanem tisztán üzleti racionalitás vezérlik. A Kék Áramlat nevű vezeték preferálása tehát megint csak a
realitások
tudomásulvétele, és nem az Európa-szerte nyomuló Gazprom érdekeinek elvtelen kiszolgálása - mondták lapunknak. Ugyanerre utal, hogy több nagy uniós tagállam (Franciaország, Németország, Olaszország) épp a közelmúltban írt alá 20-25 éves gázkereskedelmi megállapodást Oroszországgal - igaz, a politikusok ott nem tettek feltűnő oroszbarát nyilatkozatokat.
Gyurcsány Ferenc egyértelműen fogalmazott Törökország uniós tagságáról: kiállunk mellette. A török EU-csatlakozás erősen megosztja az európai országokat és politikusokat. Legalább annyi erős érv szól Ankara uniós tagsága mellett, mint ellene (lásd Törökország és az EU című keretes anyagunkat), ezért a kellő időben tett gesztusok növelhetik az ország diplomáciai tekintélyét.
A kormányfő mellett működő új, nyolctagú, civil kutatókból álló Kül- és Biztonságpolitikai Tanács létrehozása mögött azonban nehéz nem észrevenni a diplomácia hivatalos letéteményese, a Külügyminisztérium kormányzati súlyának gyengülését. A tárca eddig sem kiugró teljesítményével vetette észre magát: a Narancs egyik, a külügyes döntéseket jól ismerő informátora szerint Göncz Kinga kinevezése valójában épp arra szolgált, hogy megfelelő alkatú és tudású külügyes politikus hiányában a minisztérium súlytalan maradjon. Meglehet, a közlés némileg maliciózus, de tény, a külpolitika reflektorfényében eddig is Gyurcsány Ferenc állt, s most ez még inkább nyilvánvaló lett. Erre utal az is, hogy a minisztérium készülő külügyi stratégiájának írásában mostanáig negyedmagával közreműködő Valki László nemzetközi jogász lemondott a megbízatásról, amikor a miniszterelnök kinevezte az új konzultatív testület élére.
Valki a Narancsnak elmondta: normálisnak tartja, hogy a külpolitika alakításában
civilek is
részt vegyenek, és az új tanács létrehozása nem jelent változást az eddigi szereposztásban. Cáfolta a Narancs felvetését, miszerint a kormányfő évértékelő beszédéből az is körvonalazódik, hogy lazulna Magyarországnak az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolata. Ugyanakkor a konfliktushelyzetek tartós megoldása során, mint mondja, természetes a hagyományos európai értéknek számító multilateralizmus preferálása - miként arra a beszédében Gyurcsány is utalt -, szemben a 2002- 2005 között jellemző unilateralista (lásd Irak) amerikai attitűddel. Az új testület munkájában szintén részt vevő Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő szerint mivel az országot sem gazdasági ereje, sem védelmi potenciálja nem predesztinálja főszerepre, a lehetőségekhez szabott külpolitikai stratégiára van szükség. Ezért fontos cél, hogy közelebb kerüljünk az uniós politizálás centrumához. Mivel az EU és az USA érdekei nem mindig azonosak, az előbbi pedig eleve a multilateralizmus alapján szerveződik és működik, természetes, hogy adott esetben az ország a stratégiai kérdésekben inkább figyel Brüsszelre vagy például Berlinre.
A kormányfő beszédéből és a változásokból egyelőre az szűrhető le, hogy a magyar külpolitikai stratégia igyekszik elébe menni a várható változásoknak. Ez igen dicséretes, a kérdés csak az, hogy mindeközben sikerül-e meghatározni az elvszerűség józan kereteit, és azokon belül maradni.
Törökország és az EU
Az Európai Unió 2005 októberében kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, ez azonban a jövőre nézve semmilyen kötelezettséget nem jelent. A 70 milliós, majdnem tisztán muzulmán ország a gyors népességnövekedés miatt - esetleges csatlakozásának időpontjától függően - az Európai Unió második vagy egyből a legnagyobb népességű tagországa lenne. A keresztény történelmi gyökerű uniós országok közvéleményében ez nem feltétlenül vonzó perspektíva. Egy régóta szekuláris muzulmán ország uniós tagsága ugyanakkor jelentősen csökkenthetné az iszlám radikalizmus térnyerését az érintett nyugat-európai kisebbségek körében.
Törökország rendkívül súlyos szociális problémákkal küzd, a távolabbi, az ázsiai tartományokban nagy a szegénység, ami gazdasági menekültek áradatával fenyeget. A nagyszámú fiatal és viszonylag képzett török bevándorló érkezése viszont segítheti az európai országok szociális vívmányainak (például a nyugdíjrendszer) megőrzését, a dinamikusan növekvő török gazdaság pedig - bár a fundamentumai egyelőre nem túl stabilak - hosszabb távon javíthatja az unió versenyképességét.
A politikai és emberi jogok biztosítása ügyében Ankara "lemaradása" az EU-tagországokhoz képest igen tetemes, elsősorban a szólásszabadság és a kisebbségek védelme terén. Az EU-tagság feltételrendszere viszont gyorsíthatja a jogfejlődést és erősítheti az állam demokratikus működését. Mindez hosszú távon jótékonyan hathat Törökország szomszédaira (Irak, Irán, Szíria) is.
A török integráció komoly akadálya, hogy Ankara egyelőre nem hajlandó elismerni az uniós tagország Ciprust. Görögország, amellyel Ciprus és az Égei-tenger néhány vitatott szigete miatt gyakoriak a kisebb katonai csetepaték, épp a helyzet rendezése érdekében az elsők közt támogatta Törökország uniós csatlakozását.
A stabil NATO-partner - nem mellesleg pedig a katonai szövetség második legnagyobb hadseregével bíró, kiemelt stratégiai jelentőségű - Törökország EU-integrációjának legerősebb támogatója az Egyesült Államok, illetve az Egyesült Királyság. Az uniós országok közül a török EU-tagságot az atlanti kooperáció ügyében hagyományosan különutas Franciaország mellett - főleg történelmi okok miatt - Ausztria ellenzi a leghevesebben; mindkét ország jelezte, hogy adott esetben népszavazásra bocsátaná a csatlakozás ratifikációját.
Az Ahtisaari-terv
Februárban a Kosovóhoz ragaszkodó Belgrád és a függetlenségpárti Pristina feloldhatatlan nézetkülönbsége miatt eredménytelenül zárult a tartomány státusáról - az ENSZ égisze alatt - folytatott bécsi tárgyalássorozat. A megfigyelők többsége azonban egyetért abban, hogy a status quo nem tartható sokáig. Martti Ahtisaari ENSZ-különmegbízott javaslata a hivatalosan még Szerbiához tartozó, de 1999 óta ENSZ-adminisztráció alatt álló, tényszerűen már önálló, többségében albánok lakta tartománynak a független állami lét nagyjából összes jogi garanciáját biztosítaná - a függetlenség formális kinyilatkoztatását leszámítva. A kosovói elnök a tervet elfogadható kompromisszumnak nevezte, a szerb tárgyalódelegáció azonban elutasította, hogy Kosovo a "lényegi autonómiánál" nagyobb függetlenséget élvezzen. Bár Ahtisaari csak március végén mutatja be végleges rendezési tervét az ENSZ BT-ben, az várhatóan nem fog érdemben különbözni az eredeti javaslattól, azaz:
- Kosovo saját alkotmánnyal és törvényhozással rendelkező, többnemzetiségű entitás lesz, külön himnusszal, zászlóval, címerrel, de nem olvadhat be más országba (Albániába);
- Kosovo saját jogon írhat alá nemzetközi szerződéseket és válhat taggá nemzetközi szervezetekben;
- a kosovói menekültek és a (szerb) kisebbség jogainak, érdekeinek védelmét külön alkotmányos rendelkezések biztosítják.
Vlagyimir Putyin már korábban bejelentette: ha Pristina egyoldalúan kinyilvánítja Kosovo függetlenségét, az ügyet Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti. Ez azonban, miként utóbb Igor Ivanov, az Orosz Biztonsági Tanács főtitkára hangsúlyozta, nem jelenti azt, hogy egy Kosovóról szóló határozatot Moszkva automatikusan meg is vétózna. A Narancs egyik forrása szerint több nyugat-balkáni, orosz hátterű energetikai befektetés utalt arra, hogy Oroszország valójában Kosovo státusának a stabilizálódásában és gazdasági megerősödésében érdekelt, márpedig ez nem történhet a többségi albánok akarata ellenében. Arról nem is beszélve, hogy egy esetleges egyoldalú kosovói rendezést Oroszország később bevallottan hivatkozási alapul használna az abháziai, dél-oszétiai, transznisztriai konfliktusok rendezése során.
