Lakatos Márk lakása előtt tüntettek szombat este

  • narancs.hu
  • 2024. október 27.

Belpol

A stylisttal szemben Ábrahám Róbert újságíró feljelentést is tett fiatalkorú ellen elkövetett szexuális bűncselekmény gyanújával.

A tudósítások szerint több százan tüntettek szombat este Budapesten a Batthyány téren. A demonstrációt Ábrahám Róbert újságíró, a Pesti Srácok korábbi munkatársa szervezte, jelen voltak a Mi Hazánk aktivistái is. A résztvevők gyerekcipőt, mécsest vittek a helyszínre. A cipő azt jelképezte, hogy egy gyermekkorában állami gondoskodásban élt férfi azt állítja: szexuális bűncselekményeket követett el vele szemben egy ottani lakás tulajdonosa.

Ábrahám Róbert ezzel a tettel Lakatos Márk stylistot vádolja. Feljelentést tett, vallomásokat adott le hétfőn a főügyészségen gyermekprostitúció, nemi erőszak és emberkereskedelem gyanújával.  A főügyészségre eljuttatott vallomás szerint az állami gondozott fiúkat, akik megvásárolhatóak voltak homoszexuális együttlétekre, kerítő kutatta fel, aki jutalékot is kapott. 

A tüntetést Ábrahám azért is hívta össze, mert az a meggyőződése, hogy akik korábban a gyermekvédelem ügyében nyilvánosan megszólaltak a kormányt és az intézményrendszert bírálva, demonstrációt szerveztek, ebben az ügyben hallgatnak, kettős mércével mérnek. A hatóságokat is vádolja, azzal, hogy engedték, a megvádolt közszereplő eltűnjön: 

A Telex a tüntetés kapcsán azt írta, hogy próbálta elérni telefonon a megvádolt közszereplőt, de nem sikerült. 

A Magyar Nemzet baloldali véleményvezérnek és homoszekszuális influenszernek nevezi Lakatost az esetről írva, és emlékeztet, hogy az influenszerek demostrációjának egyik támogatója volt. 

A Magyar Hang kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte, Ábrahám Róbert beadványa alapján a rendőrség nyomozást rendelt el ismeretlen tettessel szemben. A lap arról is beszámol, hogy a stylist Facebook-oldala szombaton délután eltűnt.

A Bors márciusban írta meg egy férfi beszámolója és kimásolt csetbeszélgetései alapján, hogyan közeledett hozzá a stylist, tudva azt is, hogy még fiatalkorú volt. 

Az Ábrahám által hallgatással vádolt Pottyondy Edina azt írta a videóra rögzített vallomás kapcsán, hogy „a megrendítő beszámoló után, akármennyi fenntartásom van az interjút készítő személye és szándékai kapcsán, az egyetlen helyes döntés az alapos nyomozás, a megfelelő jogi eljárás”. Elvárja, hogy a hatóságok lépjenek, tájékoztassák a közvéleményt a nyomozásról, és azt is elvárja, hogy a megvádolt ember reagáljon. Hozzátette, érdekes, hogy most „nem vádolják sem a HírTV-t, sem a Magyar Nemzetet, sem az Indexet, ahol ez idáig nem számoltak be a vádakról, és nem követelik a miniszterelnök vagy Kocsis Máté vagy a kormány bármely tagjának az állásfoglalását. Épp ahogy nem követelték a pedofil katolikus papok kapcsán, vagy ahogy nem követelik ma sem, hogy hozzon minden kegyelmi döntést nyilvánosságra a kormányzat, és legyen nyilvános vizsgálat K. Endre szabadon engedéséről”.

A címlapkép forrása Ábrahám Róbert Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Szétszakítva

Magyarország politika- és művelődéstörténetét évszázadok óta végigkísérik a kibékíthetetlennek tetsző, idővel valóságos és szellemi polgárháborúkig, vagy éppen sima tömeggyilkosságokig elvezető ellentétek.

A puska a falon

  • Domány András

Kedvező kamatozású hitellel segítené az Európai Bizottság Lengyelország honvédelmének feltuningolását, ám az államelnök megvétózta a majd’ 44 milliárd eurós programot. A szálakat még mindig Jarosław Kaczyński mozgatja, aki a németekkel ijesztget, és a szélsőjobb szavazói felé kaczyngat.

Pengeélen

Vasárnap kiderül, hogy Szlovéniát továbbra is Robert Golob baloldali-liberális kormánya irányítja-e, vagy a Janez Janša vezette jobboldali koalíció lép a helyébe. Janša Orbán legodaadóbb szövetségese vagy inkább közvetlen alárendeltje; megbonthatatlan barátságuk fájdalmas tüske lehet az Európai Tanács és az egész EU oldalában.

Széljobbosnak sem egyszerű lenni

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.