Gyurcsány igazat ad Magyar Péternek, feloszlatná az Országgyűlést
A DK elnöke határozati javaslatot nyújt be az időközi választás érdekében. Hadházy Ákos szerint kár hiú reményeket kelteni.
A DK elnöke határozati javaslatot nyújt be az időközi választás érdekében. Hadházy Ákos szerint kár hiú reményeket kelteni.
A Népszava értesülései szerint a kórház is a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó céghez kerül.
Böröcz László I. kerületi fideszes polgármester utasítására.
A szakmailag problémás gyakorlatot több megyében már évek óta alkalmazzák.
Hatásköre azonban ebben az ügyben csak az I. kerületi önkormányzatnak van.
Székely a sokadik egyházi ember, aki legalább beismeri, hogy gondok vannak az egyházban.
A Tisza Párt elnöke szerint ők jövő héttől kampányüzemmódba kapcsolnak, a fideszes politikusok szerint szó sincs idei választásról.
Egyelőre nem sikerült felépítenie Lázár Jánosnak azt a híres várat.
A párt korábbi társelnöke szerint a párt parlamenti képviselőinek inkább vissza kellene adni a mandátumukat.
Csütörtökön átmenetileg enyhül az idő, péntekre virradó éjszaka pedig hidegfront érkezik többfelé csapadékkal.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint nem lesz előrehozott választás.
Két év alatt 5 plusz 2,6 milliárd forintot szán a kormány az Országház felújítására.
Egy elejtett megjegyzés a Magyar Közlönyben keresztbe tehet a gyógyváros egészségügyi intézményének, pedig az eredeti tervek kifejezetten védték volna a betegellátást.
Karácsony előtt még cáfolták a hírt, de egy rendelet szerint mindenkinek fizetnie kell az igazolványcseréért.