Nagy csinnadrattával harangozták be 2001 júliusában az Orbán-kormány Népegészségügyi Programját, amihez aztán a "hasznos elemek" hangsúlyozott átvételével csatlakozott a Medgyessy-kabinet Nemzeti Programja is. A probléma csak az, hogy az előbbi elképzelés egyszerű választási kampányfogásnak bizonyult - soha nem volt rá egyetlen fillér sem -, míg a közel egy éve beharangozott utóbbi koncepció megvalósítása máig sem kezdődött meg.Aszélesebb szakma is csak akkor szerezhetett tudomást az Orbán-kormány tíz évre tervezett Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Programjáról (Népegészségügyi Program), amikor azt 2001 júliusában sok ezer példányban, könyv alakban is megjelentették. Egy 17 alprogramra osztott, teljesen használhatatlan frázisgyűjteményt lapozgathatott az érdeklődő, amelyben vágyakról volt szó, de hogy azokat mikor, milyen forrásokból és kik valósítják majd meg, arról nem szólt a fáma. Az ötlet szülőatyja, Mikola István akkori egészségügyi miniszter mindenesetre szuperlatívuszokban beszélt a saját gyermekeként kezelt koncepcióról, számos sajtótájékoztatón, konferencián méltatva annak jelentőségét. A választások előtt a minisztérium vezetése talpig kokárdában büszkélkedett a Budapest Kongresszusi Központban, mekkora áttörést jelent e program az egészségügyben. Ám a Népegészségügyi Program soha nem működő elképzelés maradt csupán, amelynek megvalósítására az Orbán-kormány
egyetlen fillért sem
adott. Nem is lett volna rá módja, hiszen a 2001-2002-es költségvetést 2000 végén fogadta el a parlament, amikor még szó sem volt Népegészségügyi Programról.
Költségvetési forrást tehát eleve nem különíthettek el e célra, ami mutatja, hogy Mikola ötletét politikai kártyaként kezelte a Fidesz, leplezendő, hogy az egészségügy átfogó reformjához hozzákezdeni sem hajlandó. A nagy átvágás első lépéseként felállították a Népegészségügyi Programirodát (Programiroda), amelynek a költségeit az amúgy is mélyen alulfinanszírozott, működőképessége határán egyensúlyozó Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatra (ÁNTSZ) lőcsölték. A Programiroda ettől kezdve kis költségvetésű rendezvényeket szervezett ímmel-ámmal: lényegében ezek demonstrálták a Népegészségügyi Program létezését. Az ÁNTSZ fizette a Programiroda - információnk szerint nyolc- (8) fős - személyzetét, akik közül az irodavezető Jávor András és négy kollégája vállalkozóként húzott jövedelmet, hárman viszont kissé meghökkentő módon az ÁNTSZ köztisztviselőiként Jávor kvázibeosztottjaként tevékenykedtek. Szakmai körökben is rejtély, mit csinált ez a nyolc ember másfél évig, hiszen a Népegészségügyi Program egyetlen értékelhető projektet sem tudott felmutatni. Ennek álcázására a 2001-2002-es költségvetés egészségügyi tárcára vonatkozó fejezetéből az emlőrákszűrésre elkülönített 2 milliárd forintot beszipkázták a Népegészségügyi Programba. A pénzt valóban emlőrákszűrésre fordították, ám így máris egy kétmilliárdos programmal szédíthették a közvéleményt. Az ÁNTSZ vezérkara, élén Lun Katalin országos tiszti főorvossal, mindvégig asszisztált ehhez a szemfényvesztéshez.
A választások előtt még hallani lehetett az akkori ellenzék részéről néhány indignált megjegyzést a Népegészségügyi Programról, de a kormányváltás után váratlan fordulat következett. Csehák Judit miniszter és Kökény Mihály politikai államtitkár a Népegészségügyi Program nagyszerűségéről kezdett beszélni, amelynek számos elemét - mint mondták - "be kívánják emelni" a szocialisták által már a kampány során beharangozott Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjába (Nemzeti Program). Ennek elle-nére tavaly nyáron nem történt semmiféle programalkotás. Szeptemberben aztán őrült kapkodás kezdődött: azokat a szakembereket keresték, akiknek van valami elképzelésük, mit is kellene csinálni. Kiindulópontként plagizálták a Népegészségügyi Program szerkezetét, felépítését: az eredeti 17 alprogram helyett 19-et kreáltak, és várták a jórészt külsős alprogramvezetők tervezeteit, akiknek alig egy hónapjuk maradt a
"tízéves koncepció"
elkészítésére. Például a kiemelt célként megjelölt dohányzás visszaszorítása alprogram kidolgozására az Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány elnökét, Szilágyi Tibort szeptember végén kérték fel, annak ellenére, hogy az alapítvány alelnöke akkor már hónapok óta a minisztérium főosztályvezetőjeként dolgozott a tárcánál. Az alprogram november elejére készült el, a tárcánál átdolgozták, s vélhetően ennek a szakmailag igen szerény színvonalú végeredményt produkáló "utómunkának" is szerepe lehetett abban, hogy Szilágyi 2003. január 13-án lemondott alprogram-vezetői tisztéről. Hivatalosan azzal indokolta távozását, hogy munkájának tárgyi és anyagi feltételeit a tárca nem biztosította számára, ráadásul öt hónap alatt sem kötöttek vele formális szerződést.
Az alprogramvezetők részkoncepciói - koordináció híján - nem állhattak össze szerves egységgé, így a sebtében összelapátolt Nemzeti Programot a szerény források miatt egymással is konkuráló szakterületek lobbiereje formálja majd. Talán éppen a színfalak mögötti alkudozásokkal magyarázható, hogy több alprogram irányítására is új vezetőt kért fel május elején a tárca. Fehér János professzor is ekkor értesült arról, hogy az idősek egészségi állapotának javítását célzó alprogram vezetésére őt szemelték ki. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a népegészségügyi főosztály márciusban még csak három (3) fővel működött, nyugodtan állítható: egy évvel a kormányváltást követően embrionális állapotban van a Nemzeti Program. A 2003-2004-es akciótervek is csak az első vázlat szintjéig jutottak, a "hogyan továbbról" pedig, úgy tűnik, a minisztériumnak
halvány elképzelése sincs
Mindenesetre a folyamatosság jegyében - s vélhetően az egyszerűség kedvéért - a Jávor András vállalkozó által vezetett rejtélyes Programiroda zavartalanul folytatja az Orbán-kormány alatt megkezdett munkáját, de hogy ez például 2002 októberéig - az első alprogramvezetők felkéréséig - konkrétan miben öltött testet, azt sűrű homály fedi. Egy népegészségügyi program formális megvalósítása politikai szempontból ugyanakkor igen hasznos lehet, de az eredményessége szinte egyáltalán nem mérhető. Az egyes szakterületeken dolgozó vezető orvosok a katasztrofális egészségügyi helyzet javítása érdekében korábban is számtalan tanulmánnyal bombázták a tárcát: ezek közül volt, amit akceptált a minisztérium, volt, amit nem. Az elfogadott, hosszú évek alatt kidolgozott elképzelések most hirtelen bekerültek a programba, így jelentős mennyiségű szakanyaggal lehet adminisztrálnia magát a Programirodának. Valószínű, hogy az Európában az utolsók közt kullogó magyar egészségügy helyzete az uniós csatlakozás után némileg javul, amit a Nemzeti Program sikereként állíthat be az egészségügyi tárca. A sikerpropaganda pedig elfedheti az egyre csak késlekedő átfogó egészségügyi reform hiányát.
Van persze egy nagyon is objektív mérce annak megállapítására, hogy mennyire gondolja komolyan a Medgyessy-kormány a Nemzeti Programot. Ez pedig a pénz. Nos, 2003-ra az ezermilliárdos nagyságrendű költségvetéssel működő egészségügy erre a célra megalázóan kis összeget, mindössze 2 milliárd forintot kapott. A Programiroda viszont május 8-án még nem tudott tájékoztatást adni arról, miként kívánja a tárca felosztani ezt a summát a szakterületek között, s a megkérdezett alprogramvezetőknek sem volt fogalmuk arról, mennyi pénzzel gazdálkodhatnak idén. Egyetlen publikus adat forog közkézen: a Nemzeti Program keretében a civil szféra és az önkormányzatok számára meghirdetett pályázati keret, amelyben 408 millió forintot oszt szét a tárca 13 jogcímen. Folytatódik a Kökény Mihály minisztersége alatt alkalmazott "sokaknak keveset" gyakorlata; az egészségfejlesztő civil szervezetek által elnyerhető összeget például 500 ezer forintban maximálták. Az alkohol- és drogmegelőzési szolgáltatások támogatására 20 millió forintos keretet biztosítanak, a pályázati maximum viszont 7 millió forint; extrém esetben tehát csak három szervezet kaphat pénzt. Nehezíti a pályázók helyzetét, hogy a kiírások egy része félreérthető, hiszen egyes értelmezések szerint 6 pályázaton kizárólag kiemelten közhasznú, illetve közhasznú szervezetek vehetnek részt. Tovább csökkenti a jelentkezők számát az a technika, hogy a pályázatok kitöltési útmutatóját május 8-án tette közzé a tárca, miközben május 18-án lejár a benyújtási határidő.
Félix Péter
Szakember apró hibákkal
A tíz évre tervezett nemzeti egészségprogramot az akkori magyar lakosság négy százalékát haláltáborokba küldő Sztójay-kormány egyik belügyi államtitkáráról nevezték el. Johan Béla életrajzát a "kényesebb" pontokon meghamisította az egészségügyi tárca.
A kormány a Horthy-korszak utolsó tíz évében belügyi államtitkárként dolgozó Johan Béláról nevezte el népegészségügyi programját. A szakemberként valóban kiváló Johan nevéhez fűződik az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) kialakítása, a tisztiorvosi szolgálat állami szervezetének kiépítése, a Zöldkeresztes Mozgalom felfuttatása, a fertőző betegségek elleni hatékony oltási rendszer bevezetése. A szakmai hozzáértés, a nemzetközi szinten is kiváló népegészségügyi eredmények önmagukban azonban nem elégségesek ahhoz, hogy az illetőt emblematikus figurának válassza egy demokratikus kormány.
Johan Béla igazi karrierjét 1935-ben, a Harmadik Birodalommal nyíltan szimpatizáló Gömbös Gyula második kormányában kezdte, majd nyolc egymás után következő kormányban vállalta a belügyi államtitkári posztot. (A Horthy-korszakban nem volt önálló egészségügyi tárca.) A parlament által 2003. április közepén elfogadott Az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programjában (Nemzeti Program) szereplő Johan-életrajzot vélhetően éppen a kínos részletek eltüntetése érdekében meghamisította az Egészségügyi Minisztérium.
A rövid ismertetőben többek között ezt írják: "1944-ben, a német megszállás után állásától megfosztották, majd internálták." Valójában Johan 1944 márciusát követően semmivel nem igazolható módon szerepet vállalt az Adolf Hitler követelésére kinevezett korábbi német nagykövet, Sztójay Döme altábornagy bábkormányában. Akkor is a posztján maradt, amikor 1944 júniusában megkezdődött a tömeges zsidódeportálás, s aligha képzelhető, hogy az azt szervező Belügyminisztérium államtitkáraként ne tudott volna arról, mi folyik a gyűjtőtáborokban, a bevagonírozásoknál. Főnöke Jaross Andor, a háborús bűnökért később kivégzett belügyminiszter volt, két államtitkár kollégája a háborús bűnökért Jaross sorsára jutó Endre László és Baky László.
Johan Béla személy szerint is elkötelezett antiszemita volt: Karsai László történész adatai szerint a húszas években tagja a Fajvédő Szocialista Pártnak. A Magyar Orvoskamarai Közlöny tanúsága szerint tevékenységével messzemenően kiszolgálta a nácikat: számos hirdetménye maradt fenn, amelyekben az OKI orvosi állásaira államtitkári minőségében hirdetett meg pályázatot, hangsúlyozva, hogy a törvényi előírás alapján zsidók nem jelentkezhetnek azokra. Vállalta azt is, hogy a negyvenes években már nyíltan náci Országos Orvosi Kamara számára részletes jogszabály-értelmezéseket adjon, hogy miként kell eltávolítani a zsidó orvosokat a testületből. Kétségtelen, hogy Johan álláspontja némileg "szelídebb" volt a kamaráénál, ez azonban aligha mentség arra, hogy irányítása alatt "árjásodott" az OKI, a tisztiorvosi szolgálatok s az általa létrehozott intézmények. Rideg szakszerűségét jól jellemzi egy 1943-ban a kamara kérésére válaszként írt jogértelmezése: "Az 5. § harmadik bekezdése szerint ugyanis az 5. § rendelkezéseit a 2. §-ban meghatározott, tehát kivételezett személyekre is alkalmazni kell: azaz az említett személyek az 5. § alkalmazása szempontjából zsidónak minősülnek. Ennek a szabálynak a gyakorlati jelentősége a jelen esetben az, hogy az Alap orvosai közé az 1939. IV. törvénycikk hatálybalépésének napja (1939. évi május hó 5.) után még az említett kivételezett zsidókat sem lehetett jogszabálysértés nélkül felvenni, és ilyen felvételnek természetesen a jövőben sem lehet helye. Amennyiben tehát esetleg az 1939. évi május hó 5. napja után vétetett volna fel ilyen kivételezett zsidó az alap orvosai közé, azt az orvosok jegyzékéből azonnali hatállyal törölni kell."
A Nemzeti Programban található életrajzban Johannak nemcsak a II. világháború alatt játszott dicstelen államtitkári szerepvállalását kozmetikázta a mai egészségügyi tárca - arra is vállalkozott, hogy Johant üldözöttként állítsa be. A Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár anyagaiban nyomát sem lelni annak, hogy a nyilasok internálták volna, a minisztériumban viszont senki nem tudott választ adni, milyen forrásból merítették értesülésüket. "Sajnos a háború után sem jutott méltó szerephez a közegészségügyben" - olvasható életrajzában. Ebből az idézetből az derül ki, hogy a világháború előtt sem volt megbecsülve, ami egyszerűen valótlanság. Johant kis túlzással a Horthy-rendszer szakmapolitikai üdvöskéjének is nevezhetjük: 28 évesen az István kórház proszektori főorvosa, harmincévesen elnyeri "A jövő reménysége" Rockefeller-ösztöndíjat, amivel három évet tölt az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Nincs még 38 éves, amikor kinevezik az OKI élére, s negyvenhat évesen lesz államtitkár. "Kedves dr. Johan! A magyar királyi miniszterelnöknek a minisztérium nevében tett előterjesztésére Önnek a haza szolgálatában szerzett kiváló érdemei elismeréséül a magyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adományozom" - áll Horthy Miklós 1942. június 21-i legfelsőbb kéziratában. Nem egészen egy évvel azután kapta ezt az elismerést, hogy a parlament szentesítette a nem zsidók és zsidók házasságkötésének tilalmát elrendelő XV. törvénycikket, amely többek között kimondja: "Vétséget követ el, és három évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az a zsidó, aki magyar honos tisztességes nem zsidó nővel házasságon kívül nemileg közösül..."
1942-ben választották az MTA levelező tagjává.
Mindenesetre fura a világháború utáni kormányokon számon kérni, hogy Sztójay Döme belügyi államtitkárát "nem juttatták méltó szerephez a közegészségügyben".
Kistarcsai internálásáról - amit külön kiemel az életrajz - a Híres magyar orvosok című könyvben az olvasható, hogy három napig tartott, s bár Péter Gábor személyesen is kihallgatta, "nem esett bántódása". Az új magyar életrajzi lexikon három hónapos internálásról számol be; az egészségügyi tárca sajátos életrajza az internálás hosszát nem tartotta fontosnak megemlíteni. A létező szocializmus idején több kisebb kitüntetés és emlékérem mellett a Munka Érdemrend arany fokozatát is megkapta, valamint 90 évesen is dolgozhatott a szakmájában. Johan Béla 1983-ban halt meg. A tudományos akadémia 1989-ben visszaállította tagságát. Nevét a Közegészségügyi Intézet átszervezésekor, 1998-ban az Országos Epidemiológiai Központ vette fel, s a Magyar Örökség díjazottainak Aranykönyve is őrzi. Béke poraira.
