Film
"Kafaq nótájára", ad notam Kafka - ezt mondja a megyeszékhelyen lakó unokaöcsém, szép nagy város, "de inkább egy nagy falu" mondom neki, "Budapest is az". Hát innen így mesélem tovább, ahogy ő mondja, mondja csak, mondja, hogy: "Nem tudom, álmodtam, telefonáltunk, mondom, nem tudom, de amióta tudok róla, hogy Kafkával foglalkozol, fordítod például annak a parasztnak és a kétes vándornak az egyezkedését az országúton, micsoda abszurdum, tényleg, vagy ahogy a féltékenységről szóló drámát nézi a házaspár a színházban, aztán ahogy az erkélykorlátra könyökölnek, kiderül, hogy a korlát valójában egy cingár ember, a feleség Emil nevű imádója, és a férj is Emil, és a legalpáribb jelenet következik, ezt fordítod, ugye..." Egy pillanatra közbevágok, Olvasóm: milyen jó is olykor akár egy rémtörténet, már amit barátságosan mesél megyeszékhelyi unokaöcsém, jó, mert kizökkent a magunk (kafkai?) gondolatvilágából. Mert hiszen kéféleképp van minden, így lehet nézni! Már csak ennyim és ennyim van, vagy még mindig van ennyim és ennyim. És mulatságos, majdnem kafkai rémálom, hogy még megyeszékhelyi unokaöcsém se érti, amit pedig már négy éve, mindenképp három éve, két és fél éve csak mondok és mondok: hogy ezt hogyan képzelik? Fordítom itt a... és nem csak én, és jó, hát a Kafka ezúttal, kivételesen itt, még csak meg van fizetve valahogy, de akkor is: 4300%-os emelkedések vannak, ami 10 forint volt, ma 430, és persze hogy ez csak négyszázhúsz forint különbség, azt mondja valaki, mi az a rongy 420 forint, na épp ez az, ide jutottunk, de: a 60 filléres, jó, 2,40-es újság helyett a 79 forint, a 89 forint, az 1 forintos pogácsa helyett a 70 forint, és, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, akik maguk sütnek, odahaza, háznál, jó, te ezt nem érzékeled, a Panni otthon süti a kenyeret, de a pogácsa! Ezt mondom neki. A C csarnokban eleve 60 forint volt, egy pogácsa! A B csarnokban 50. Ez 55, amaz 70 forintra ment föl, mondom. És a bor. Azt mondja a kis hölgy az emeleti karzaton: mondtam a főnökömnek, ha nem emeli fel 20-ról legalább 30-ra decijét, én fel se jövök. Föl se megy árulni. Ti magatok termelitek a bort, mondom megyeszékhelyi unokaöcsémnek, de ti is megéreztek nyilván bizonyos változásokat, nem? Az ember nagyon megérzi ezeket, városon főleg, teszem hozzá, bár ez utóbbit máris visszaszívnám.
