A szocialista felhőkarcoló
A pozsonyi út előtt két nappal addig példátlan dolog esett meg: az SZDSZ a MIÉP kezdeményezésére és a Fidesz támogatásával nyomta le az MSZP-t meg az angyalföldi felhőkarcoló tervét.
A XIII. kerület százméteres toronyházat szeretne látni a Teve utcai rendőrpalota mellett, az Árpád hídnál. A felhőkarcolót azonban sokan ellenzik. Nem nézi jó szemmel többek között a fővárosi SZDSZ, és Schneller István főépítész sem lelkesedik érte. Igaz, a két éve elfogadott szabályozási terv a Hungária körgyűrűn kívül nem tiltja toronyházak építését: az építés ellen legfeljebb az szólhat, hogy nyár elején a fővárosi közgyűlés moratóriumot hirdetett a felhőkarcolók emelésére.
A szocialista többségű XIII. kerületi vezetést azonban valamiért sürgette az idő, eszük ágában sem volt tovább várni. Alighanem megtudták: rendelet készül a városházán, benne a tilalom a harminc méternél magasabb házakra, amit eredetileg október végén tárgyalt volna a fővárosi közgyűlés.
Az októberi fővárosi közgyűlésen az MSZP az előterjesztés korrekcióját javasolta, amire az SZDSZ ráállt. Az MSZP frakcióvezetője arra is kérte az SZDSZ frakcióvezetőjét, hogy ne vegyék napirendre az angyalföldi torony ügyét. Bőhm ezt megígérte, nem gyanakodott semmire.
Csakhogy a MIÉP képviselője időközben meghozta a hírt: a XIII. kerületi képviselő-testület most tárgyalja a felhőkarcoló ügyét. A főpolgármester először nem vette komolyan, aztán mégis utánanézetett; kiderült, a dolog igaz, mire az SZDSZ berágott: Bőhm ígérete visszaszívva, és később napirendre is vették a toronyház ügyét.
"Hisz nincs is az előterjesztésen aláírás!" - kért szót az MSZP. Nem baj, Demszky aláírta, Tiba láttamozta. A MIÉP és a Fidesz csöndesen vihogott a padokban, ide mi nem is kellünk már, hadd gyilkolják egymást. Aztán a vitát követően az SZDSZ-szel együtt szavazták le a szocialistákat.
Erőfitogtatók
A toronycsata csak egyetlen epizód abból a háborúból, amit a főpolgármester kezdett az MSZP-vel szemben néhány héttel ezelőtt, amikor avítt, klientúraépítő állampártnak nevezte koalíciós partnerét, továbbá párhuzamot vont az MSZP és a Fidesz között. Azóta mindennaposak az erőfitogtató akciók a városházán. Az MSZP néhány SZDSZ-es szavazat hiányában nem tudta elsőre bebulizni Pál Lászlót, a Horn-kormány volt ipari miniszterét a BKV igazgatótanácsába, mire büntetésből megvétózták az egyik szabaddemokrata képviselő előterjesztését (amúgy nem kifogásolták azt a javaslatot, miszerint a fővárosi önkormányzat elengedné a szociális segélyt kapó lakosoknak a városrehabilitáció keretében végzett házfelújítások költségeit).
Az MSZP sértődése érthető. A szocialisták ugyanis azt mondják: Demszky Gábor harmadszori megválasztásából az MSZP is kivette a részét azzal, hogy ´98-ban visszaléptette főpolgármester-jelöltjét. Mostanában azonban a szabaddemokrata városvezető, ha meglát egy kamerát vagy mikrofont, nyomban az MSZP-t ekézi, amit egyre nehezebben visel a koalíciós partner. Az SZDSZ-frakció ilyenkor próbálja menteni a menthetőt, és korrigál: nekünk nem az egész MSZP-vel van bajunk, hanem csak néhány politikussal meg a struktúrával, a fővárosi szocialistákkal kiváló a viszony, ők jól végzik a dolgukat; mi csak a múltat akarjuk végképp eltörölni, semmik vagyunk, és minden leszünk, ha sikerül kiradírozni azt, ami 1994 és 1998 között történt: szégyelljük a vatikáni szerződést, a bős-nagymarosi megállapodást, a kereskedelmi tévék pályázatát és Horn Gyula ámokfutását Kuncze Gáborral szemben. Ilyeneket mondanak Demszky emberei.
A múltat eltörölni
A főpolgármester MSZP-ellenes retorikája is érthető. Az SZDSZ túlélése - stratégiájuk szerint - kizárólag a szabaddemokratáktól elpártolt liberális választók visszatérésén múlik: azokén, akik az MSZP és az SZDSZ 1994 nyarán megszületett koalíciós megállapodása miatt vándoroltak a Fideszhez. Demszkyék a sokkterápiában bíznak. Abban, hogy minél előbb el tudják hitetni, ez már nem az az SZDSZ, amelyik csak úgy összeáll a baloldallal.
Ám az MSZP-nek is érdeke, hogy az SZDSZ visszaszerezze liberális szavazóit a Fidesztől, hiszen így kisebb lenne az esélye egy 2002-es Orbán-kormánynak. Érthető tehát, hogy a szocialisták a morgolódás ellenére is lenyelik Demszky attakjait. Kérdés persze, meddig bírják cérnával.
Vajta Zoltán
