Mi kerül 200 milliárdba az új Puskás Stadionon?

  • narancs.hu
  • 2017. március 3.

Belpol

Újabb 90 milliárd forint jut az eddigi 100 milliárd mellé a Puskás Stadion beruházására. Az összes fölépült és tervezett stadionra fordított vagy fordítandó közpénz összege 315 milliárdnál tart. Részlet a legfrissebb Magyar Narancsból.

Huszonnégy óra sem telt el az után, hogy Orbán Viktor visszavonta a 2024-es budapesti olimpiai pályázatot, és Lázár János a múlt csütörtöki kormányinfón máris újabb sportügyi bejelentéssel sokkolt. A kancelláriaminiszter elmondta, hogy lezárult az új Puskás Ferenc Stadion – az egykori Népstadion – kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárás, és a kormány úgy döntött, hogy bruttó 190 milliárd forintot fordít az építkezésre annak érdekében, hogy a 2020-as futball-Európa-bajnokság négy meccsét megrendezhessük benne. A hatalmas összegre – mely 90 százalékkal haladja meg az eddig kalkulált százmilliárdos összeget – mindenki felkapta a fejét.

false

 

Fotó: MTI

Több mint zavarba ejtő, hogy szinte csak órákkal az után jelentették be a tetemes költségnövekedést, hogy a népszavazásra összegyűlt 266 ezer aláírás láttán Orbán Viktor teljes hátraarcot vezényelt a 2024-es olimpiai pályázatból. Az első híradások szerint több hete ismert volt, hogy az új Puskás lényegesen többe kerülhet a beharangozott összegnél (100 milliárd), de a kormány a népszavazási aláírásgyűjtés miatt vonakodott igent mondani rá. Az olimpiai álom „legyilkolását” követően viszont egyből jöhetett a méregdrága új építmény. (Megjegyzendő, hogy eredetileg nem is új stadionról, hanem rekonstrukcióról volt szó.) Igaz, Orbán Viktor reflexeit ismerve legalább ennyire életszerű a másik lehetőség is: ha Budapest elvette tőle az olimpiát (meg a nagy üzletek lehetőségét), akkor kerüljön a duplájába az új stadion fölépítése. Hogy is mondta egy hasonló helyzetben Orbán? Ha támadják a felcsúti kisvasutat, akkor nemcsak Bicskéig, de Lovasberényig is meg fogják hosszabbítani.


A beruházás – és persze a folyamatos drágulás – hátteréről és folyamatáról a legújabb Magyar Narancsban olvashatnak elemzést, amelyből az is kiderül, hogy a most bejelentett plusz 90 milliárddal az Orbán-kormány stadionfejlesztési programjának költsége egy csapásra a másfélszeresére kúszott. Most 315 milliárd forintnál tart az orbáni stadionláz ára.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.