Adnan Polat ingatlanokba és naperőművekbe fektet

Napelemem, elemelem!

  • Urfi Péter
  • 2017.10.28 12:09

Belpol

Orbán Viktor török barátja százmilliárdokat öntene magyar projektekbe, de nem biztos, hogy ezzel az adófizetők járnak jól. Azt tervezi, egymaga annyi naperőművet épít, hogy az felér a Paksi Atomerőmű jelenlegi kapacitásának felével. Tiborcz István ebben is a segítségére lehet.

Adnan Polatot akkor láttuk utoljára ebben a lapban, amikor a Gresham-palota teraszán lefényképeztük, amint ő és az emberei Rahói Zsuzsanna miniszterelnöki tanácsadóval, Orbán Ráhellel és Tiborcz Istvánnal tárgyalnak, miközben utóbbi ugyanott és majdnem ugyanakkor Ghaith Pharaon ügyvédjével és annak jordániai partnerével diskurált. Ezeken a megbeszéléseken minden bizonnyal szóba került az a hírhedtté vált adásvétel, amikor Polat egyik cége és egy Tiborczhoz köthető cég eladta a József nádor téri volt Postabank-székházat Pharaon egyik cégének. Azóta mindhármukkal sok minden történt. Pharaon például meghalt, de az FBI által is körözött pénzmosó előtte még két hónapon át lázban tartotta a magyar közéletet. A Tiborczhoz köthető céghálóba azóta még több kastély akadt bele, míg Adnan Polat érdekeltségei továbbra is élvezik a magyar adófizetők töretlen támogatását.

A Boszporusz fenekén

A magyar adófizetők, pontosabban a pénzüket kezelő kormány vonzalma Polat iránt annyira nyilvánvaló volt, hogy a török milliárdost bemutató tavalyi portrénkban (lásd: A török meló, Magyar Narancs, 2016. június 2.) előre megjósoltuk, hogy az ő cégei nyerik majd a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) tenderét. Így is lett: cikkünk megjelenése után másfél hónappal a Magyar Nemzet számolt be róla, hogy Polaték cége, az ALX Magyar–Török Kft. nyerte a pályázatot, és a következő négy évben nettó 3,3 milliárd forintért fogja üzemeltetni az MNKH törökországi irodáit. Ezzel egy időben kiderült az is, hogy az eddigi nyolc kereskedőházuk mellé Polaték elnyerték az iráni kirendeltség üzemeltetésének jövedelmező feladatát is, a 444.hu pedig arra figyelt fel, hogy Polat izmiri kereskedőházát az Orbán-gyerekek unokatestvére, Lévai Anikó testvérének fia, Szeghalmi Balázs vezeti.

Azokban a napokban, amikor a magyar közvélemény értesült kereskedőházainak újabb szép sikereiről, a milliárdos üzletember élete egyik nagy traumáját élte át. Ekkor zajlott ugyanis a katonai puccskísérlet, amely személyesen is nagy hatást gyakorolt rá. „Azon az estén Istinyében voltam – nyilatkozta később a Star című lapnak. – Amint megkaptam a hírt, a tengerpartra mentem, és ott leparkoltam az autót. Csónakkal mentem át Kandillibe. A katonák megállították a járműveket, és igazoltatták az embereket. Mivel közel lakom a kuleli katonai gimnáziumhoz, ezért hallottam az összecsapásokat. Ha sikerült volna nekik, a mi csónakunkat is lelőtték volna, és most a Boszporusz fenekén lennénk.” A puccsról Orbán Viktorral is beszélgetett, akit a barátjának nevez – és ez forrásaink szerint jelen esetben nemcsak udvariassági formula, hanem valóban szoros a kapcsolatuk. „Találkoztam a magyar miniszterelnökkel. Ő elmondta, hogy a török demokrácia mellett áll, és a választott kormányt és elnököt támogatja” – adta át az üzenetet Polat. Történik ez ugyebár akkor, amikor Törökországban rendeleti kormányzás van, bírósági eljárás nélkül, tömegesen börtönöznek be embereket, akiknek egy részét megkínozzák, a nem lojális sajtót pedig szinte totálisan felszámolják.

Polat ebben a komplikált helyzetben úgy próbálta elősegíteni a török országimázs visszaépülését, hogy cége magyar újságírókat utaz­tatott ki, akiknek elmagyarázták, hogy a turizmusnál csak a kereskedelem virágzik jobban, a béke pedig gránitszilárdságú. A Tv2 szépen meg is filmesítette ezeket a lózungokat, de az ATV újságírója kritikusabban szemlélte az utat. A hvg.hu-nak azt nyilatkozta Várkonyi Gyula: „Nem egy Észak-Korea volt, de nem volt rés a pajzson”, vagyis nagyon profin és vigyázva szervezték meg a magyar újságírók útját. A vendéglátók ügyeltek arra, hogy mindig legyen a magyarok körül valaki kísérő, ami egyrészt természetes, mondja Várkonyi, „de azért az fura, amikor egy elvileg turisztikai cég alkalmazottjának a rendőr előre tiszteleg”. Egy évvel később már maga Adnan Polat kísérgetett török gazdasági újságírókat Budapesten, akiket elvitt egy Szijjártó Péterrel közös ebédre, valamint felkeresték a Nemzeti Befektetési Ügynökség, illetve az Eximbank vezetőjét is.

Erről a látogatásról is a Köprü – Híd címen megjelenő, kétnyelvű havilapból értesültünk, amelyet nyugodtan nevezhetünk Polat házi újságjának is, hiszen a török üzletember majd’ minden lapszám címlapján szerepel, a cégei a legfőbb hirdetők, illetve a Köprü újságírói Polat nem nyilvános tárgyalásain is részt vesznek. Tőlük tudjuk például, hogy Orbán júniusi látogatásakor a magyar kormánydelegáció az isztambuli Renaissance Polat Istanbul Hotelben vett részt munkaebéden, ahol Adnan Polat összeismertette a magyar minisztereket a török gazdaság kiválóságaival. Ankarában, az Adnan Polat által megnyitott török–magyar üzleti fórumon elmondott beszédében Orbán Viktor három embernek mondott köszönetet: „Erdoğan elnök úrnak”, „a miniszterelnök úrnak” és „Adnan Polat elnök úrnak”, „aki a török–magyar üzleti kapcsolatok tekintetében jó barátunk és munkatársunk. Köszönjük az eddig végzett munkáját!”

Az biztos is, hogy Polat kulcsfigurája a magyar–török kapcsolatoknak: az ő egyik irodaházában, a Polat Ofisban működik az Isztambuli Magyar Intézet, az Isztambuli Magyar Főkonzulátus, az Eximbank isztambuli képviselete, valamint a Magyar–Török Kereskedőház is. Itthoni cégeinek vezetője, Suat Gökhan Karakus a Török–Magyar Kereskedelmi Kamara magyarországi elnöke és Törökország Európai Üzleti Bizottságának alelnöke, míg maga Polat a Török Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága (DEIK) török–magyar tagozatának elnöke. (Részben e sok fontos vagy annak tűnő pozíció miatt volt visszás, amikor Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtós azzal ütötte el az Orbán és Polat felcsúti stadionnézése iránt érdeklődő Bors kérdését, hogy ez „magánprogram” volt.) A jól hangzó hivatalos pozícióknál azonban fontosabb lehet, amit a Köprünek nyilatkozott Polat még 2013-ban, Er­do­ğan miniszterelnöki látogatása idején: egyaránt „közeli barátságban van a török és magyar miniszterelnökökkel, akikkel a budapesti látogatás alkalmával külön-külön, és együttesen is megbeszéléseket folytatott a magyarországi befektetési lehetőségekről”.

 

Az újabb török meló

A befektetésekről szóló megbeszélések annyira jól sikerültek, hogy az azóta eltelt években Polaték sorra alapították a magyar cégeket. Polat két hollandiai áttételen keresztül birtokolja azt a két magyar céget, amelyek a már említett József nádor téri épületet, illetve egy Városligeti fasori villaépületet vásárolták meg 2015 nyarán. Ezekben szinte rögtön 50 százalékos részesedést szerzett a BDPST Zrt., amelynek alapításakor a 444.hu szerint Tiborcz István fizette be az illetéket. Említettük még a kereskedőházakat üzemeltető kft.-t, de Polat holland cége, a HBRE 2016 nyarán alapított három új magyar céget is, amelyekről semmit sem tudunk azon kívül, hogy az Opten nyilvántartása szerint fő tevékenységi körük az ingatlankezelés. A legfrissebb hír az Átlátszóé, amely júliusban megírta, hogy a HBRE alapított még egy céget DNN Solar Partners Kft. néven. Ennek egyik ügyvezetője maga Adnan Polat, aki ezáltal először jelent meg személyesen a magyar cégnyilvántartásban. A DNN Solar küldetését eddig ugyancsak homály fedte, csak az látszott, hogy „üzletviteli tanácsadás” lesz a szakterülete. A Forbes török kiadásának augusztusi cikkéből azonban már sejthető, mire szolgálhatnak ezek a társaságok.

Az írásban Polat eldicsekszik, hogy a saját cégeivel a következő öt évben 3 milliárd dollárnyi befektetést tervez: ebben lesznek luxusapartmanok és energetikai befektetések külföldi partnerekkel, de kiemeli a Piyalepasa projektet is, amelyben egy egész isztambuli városrészt rehabilitálnak, és amolyan elit lakó- és irodanegyedet építenek. Polat azt mondja, hogy új korszakot nyitott az üzleti életé­ben, és a cikk szerint „kétségtelen, hogy Adnan Polat számára ennek az új korszaknak a kulcsa Magyarország”, ahol szintet lépnek a befektetései.

Az egyik terület, ahol terjeszkedni kíván, az ingatlanfejlesztés. „Három éven belül 300 millió eurónyi befektetést tervez két ingatlanprojektben. Ezek közül az egyik egy lakóingatlan-projekt Budapest központjában, a Duna partján. A másik pedig az isztambuli Piyalepasához mérhető nagyszabású munka” – utóbbi lesz a drágább, 200 millió euró. Itt csak találgatni tudunk, milyen fejlesztésekről lehet szó, mivel Polat ingatlanos cégei nem válaszoltak a múlt héten elküldött kérdéseinkre.

A másik, még ennél is nagyra törőbb vállalkozás, amely egyben megmagyarázza a DNN Solar Partners cégnevet is. „A magyarországi munka valódi része az energia területén lesz” – írja a török Forbes, Polat pedig mond egy meredeket: öt éven belül 700 millió dollárt tervez beruházni Magyarországon a napenergiába, és 1000 MW-os kapacitást akar elérni. Vagyis Polat mostani árfolyamon mintegy 183 milliárd forintért építene naperőműveket, amelyek majdnem négyszer akkora teljesítményre lennének képesek, mint az ország teljes tavalyi napelemállománya.

 

Jó üzlet-e a napenergia?

Ahhoz, hogy megérthessük Adnan Polat legújabb céljait és üzleti lehetőségeit, röviden érdemes áttekintenünk a naperőművek hazai piacát. Ahogy a megújuló energia előállításánál általában, Magyarország ebben a szegmensben is hagyományosan pocsékul teljesít. Az elmúlt 6-8 évben drasztikusan csökkent a háztartási és a nagyüzemi naperőművek költsége, ezért szerte a világon ugrásszerűen nőtt a számuk, sokan egyenesen napenergia-forradalomról kezdtek beszélni. 2014-ben az egymillió lakosra jutó be­épített kapacitás – az Energiaklub összesítése szerint – Németországban 474 MW volt, Csehországban 196 MW, de még a napsütésben finoman szólva sem bővelkedő Egyesült Királyságban is összehoztak 81 MW-ot. Ugyanekkor nálunk ez a szám 4, azaz négy MW volt. Az akkori 38 MW-os országos összkapacitás nem csak Polat 1000 megawattos terveivel összevetve hat sokkolóan: a szomszédos országok, Szlovákia, Ausztria és Románia tízszer, hússzor, harmincszor többel rendelkeztek.

A helyzet ezután kezdett el javulni, majd 2016 végén következett az áttörés. Ekkorra a beruházási költségek kellően csökkentek, ugyanakkor tudni lehetett, hogy megszűnik a napos szektor legjobb barátja, a KÁT. A betűszó az úgynevezett kötelező átvételi rendszer rövidítése, amelynek a lényege, hogy aki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH) megszerezte a jogosultságot, az a következő 25 évben (!) állami támogatással, a piaci árnál magasabb átvételi áron értékesítheti a villamos energiát a MAVIR-nak. Magyar László, az Energiaklub munkatársa szerint üdvözlendő, hogy a kormány nem gördít jogi akadályokat a napenergia útjába, és az utóbbi egy-két évben, úgy tűnik, valóban támogatja a napenergia-termelés térnyerését. A kutató szerint a KÁT jelenlegi egységára is megfelelő. Problémásnak tartja viszont, hogy a 2016-ban kiadott engedélyek alapján a nagyüzemek is ugyanakkora támogatásban részesülnek majd egy kWh után, mint a kis erőművek, illetve a 25 éves támogatási időtartamot sem tartja fenntarthatónak. Iparági forrásaink szerint ez a konstrukció kifejezetten jó megtérüléssel kecsegtet, annak ellenére, hogy a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség rendszeresen és nem alaptalanul panaszkodik a relatíve magas adóterhek és adminisztratív akadályok miatt. A garantált átvételi ár ugyanis nemcsak kiszámítható jövedelmet jelent, hanem egyben a hitelfelvételt is megkönnyíti, és így akár 30 százalékos önerővel is bele lehet vágni a bizniszbe. A számok is azt mutatják, hogy a KÁT mézesmadzagként működött: míg 2015-ben összesen 65 kötelező átvételi kérelmet bírált el a MEKH, addig 2016 decemberében 2428 igénylés érkezett, amelyek közül szinte mindegyik meg is szerezte a jogosultságot. Az Energiaklub úgy számol, hogy ha minden ilyen erőmű megépülne, akkor mintegy 2000 megawattal nőne a kapacitás 2018 végéig – de úgy becsülik, hogy a tervezett erőműveknek legfeljebb a 30 százaléka valósul meg.

A tavalyi buzgalom nem kis részben annak volt köszönhető, hogy januártól a KÁT helyét egy újabb betűszó veszi át: a Megújuló Támogatási Rendszer (Metár). Pontosabban a régi jó KÁT-támogatás már csak 0,5 MW alatti teljesítménynél igényelhető (és 25 év helyett csak 13 éves garanciával), míg a nagyobb üzemeknek tendereken kell elnyerniük az engedélyt és a támogatást. Az Energiaklub elemzője szerint ez papíron fenntarthatóbb rendszer, de a magyarországi haveri kapitalizmust fenntartásokkal szemlélő olvasó felfigyelhetett az előző mondatban megbúvó kulcsszóra. Igen, mostantól az állami tenderek határozzák meg a piacot.

Egy évvel ezelőtt alapos cikkben mutattuk be, hogyan történhetett meg, hogy az Orbán-kormány de facto betiltotta a szélerőművek építését Magyarországon annak ellenére, hogy sokan bármiféle állami támogatás nélkül is örömmel termelték volna a tiszta energiát (lásd: Csak ne a szél!, Magyar Narancs, 2016. szeptember 1.). Az Európai Unió ugyanakkor nemcsak elvárja a tagországoktól a megújuló energiaforrások ará­nyának dinamikus növekedését, hanem bőkezűen támogatja is. Az Európai Bizottság júliusban hagyta jóvá a Metár támogatási tervét, amelynek keretében évi 45 milliárd forint érkezik majd a megújuló szektorba. Mivel a szélenergia nálunk most nem játszik, a források jelentős része a naperőművek épülését segítheti. Eddig sem volt ez nagyon másként: a 2016 tavaszán felavatott mintaprojekt, a 10 MW kapacitású pécsi naperőmű összköltsége közel 5 milliárd forint volt, amiből 4,2 milliárdot az EU fizetett.

 

Pistáéknak jó lesz

Az említett cikkben egy korábbi fideszes kormánytag a következő magyarázatot adta a Narancsnak a szélenergia mellőzésére: „A napelem azért lett priorizált ágazat, mert uniós támogatások sokasága igényelhető rá, bevonható ebbe a körbe a lakossági létesítés – például családi házra –, vagy közintézmények áramellátása is, azaz a kisegységeké. Ezzel szemben a szélerőművek a maguk 2-2,5 MW-nyi kapacitásukkal túl nagynak számítanak. És hiába térülnek meg a jelenlegi támogatási rendszerben, beruházási támogatás nem szerezhető rájuk uniós alapokból, így üzletileg sem lehet olyan jól szétteríteni a kormányközeli vagy az állami cégek közt.”

Meglepőnek nehezen mondható, hogy a napenergia-pályázatok egyik nagy nyertese egy Tiborcz Istvánhoz köthető cég. Az Eliosból 2015 májusában szállt ki a miniszterelnök veje, miután különböző magyar és európai eljárások indultak a cég sajátos pályázati sikerei miatt. De addigra már 5 milliárd forintnál is magasabb értékben nyert el közbeszerzéseket Tiborcz cége, amely a közvilágítás fejlesztésére kiírt pályázatok kétharmadát megnyerte (lásd: Kívül tágasabb, Magyar Narancs, 2015. május 14.). Az Eliost a West Hungária Bau (WHB) vette meg, de azt a sajtó és a piac továbbra is Tiborcz érdekeltségének tekinti. A szoros kapcsolatra nemcsak az utal, hogy a Gresham-palota teraszán készült fotósorozatunkban feltűnt a WHB tulajdonosa, Paár Attila is Tiborcz oldalán, hanem az is, hogy egy évvel az Elios eladása után Tiborcz többségi tulajdonos lett a WHB egyik milliárdos értékű leányvállalatában. Új szerzeményét aztán egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett offshore cégnek adta tovább.

Arra már tavalyi cikkünkben felhívtuk a figyelmet, hogy az Elios – egyebek mellett – a Honvédelmi Minisztériumtól nyert több mint 400 millió forintot napenergia-termelés létesítésére, Újszilváson is belecsaptak a napelembe; a Szegedi Tudományegyetem épületeire pedig közel 620 millióért telepíthettek napelemeket. A legnagyobb sikert azonban már az idén könyvelhették el: az Átlátszó írta meg, hogy az állami tulajdonú – és egyre ironikusabb nevű – MVM Hungarowind Kft. nyílt közbeszerzést írt ki nettó 50 milliárd (!) forint értékben naperőművek építésére, amelyen a három győztes egyike az Elios és partnere lett. Még nem dőlt el, pontosan hány erőmű épülhet és hova, de az biztos, hogy uniós pénz lesz hozzá. A dokumentáció szerint a megvalósítandó naperőművek beépített összteljesítményének el kell érnie a 100 MW-ot – és azokat négy év alatt kell létrehozni.

Sorsszerű egybeesés, hogy a Tiborczhoz köthető cégekkel korábban is üzletelő, Tiborcz feleségével, Orbán Ráhellel is tárgyaló Polat pont azt a szektort vá­lasztotta, amelyben Tiborcz volt cége aktivizálódott, és nagyjából ugyan­ebben az időszakban, a következő öt évben tervezi felépíteni saját naperőműveit. De ő persze ennél sokkal többet akar: 1000 MW-ot. A piacon otthonosan mozgó forrásaink eleve nehezen tudják elképzelni, hogy ez sikerülhet. A világ tíz legnagyobb fotovoltaikus erőműve 500 és 1500 MW között teljesít, de ezek szinte mind amerikai és kínai sivatagokban felhúzott monstrumok. De elég abba belegondolni, hogy a Paksi Atomerőmű négy blokkja összesen mintegy 2000 MW kapacitású – és Polat ennek a felét szeretné elérni öt év alatt. A másik aggály, hogy bár Polat cégei a szélenergiában komoly játékosok, viszont a napenergiában nincs ekkora tapasztalatuk, úgyhogy a konzorciumi partnerek megtalálása, illetve maguknak a napelemeknek a beszerzése, s főleg a kellő számú mérnök és egyéb szakember szerződtetése gondot okozhat a nem csak nálunk telített piacon.

Az viszont iparági szereplők szerint nyugodt szívvel kijelenthető, hogy 1000 MW kapacitást nem lehet 700 millió euróból ki­építeni, ez a fele vagy kétharmada a piaci árnak. Illetve, persze, ezt is lehet, ha a szerencsés vállalkozó több tízmilliárdos állami és uniós támogatásban részesül.

Neked ajánljuk