Jogaink ott kezdődnek, hogy a biztost már a lakásba sem kell beengednünk; ha például úri kedvünk úgy tartja, akkor szerencsétlen kérdező a rácsos ablak előtt cidrizhet a válaszadás alatt. A biztosnak továbbá előre kell szólnia, mikor jön. És ha beengedjük, még azzal sem adtuk meg végleg magunkat: például egyáltalán nem fontos, hogy a számlálóbiztos töltse ki a kérdőívet, mert el is kérhetjük tőle. A kérdőívben feltett kérdésekre viszont jórészt kötelező válaszolni.

Jogaink ott kezdődnek, hogy a biztost már a lakásba sem kell beengednünk; ha például úri kedvünk úgy tartja, akkor szerencsétlen kérdező a rácsos ablak előtt cidrizhet a válaszadás alatt. A biztosnak továbbá előre kell szólnia, mikor jön. És ha beengedjük, még azzal sem adtuk meg végleg magunkat: például egyáltalán nem fontos, hogy a számlálóbiztos töltse ki a kérdőívet, mert el is kérhetjük tőle. A kérdőívben feltett kérdésekre viszont jórészt kötelező válaszolni.

A számlálóbiztosok rekrutációjánál igyekeztek folytatni a haladó hagyományokat (lásd keretes írásunkat): előszeretettel toboroztak a tanárok között (akik számára hivatalosan 1949-ig, nem hivatalosan 1980-ig kötelező volt a felmérésben való részvétel), továbbá óvónők, egészségügyi dolgozók, szociológusok és más írni-olvasni tudó nadrágos-szoknyás emberek közül válogatták ki a 45 ezer szerencsés nyertest.

Az persze kétséges, hogy sikerül-e mindenkit számba venni: Lakatos Miklós, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) főosztályvezető-helyettese a maga részéről 1-2 százalékra teszi azok arányát, akiket minden igyekezetük ellenére sem találnak majd meg a számlálóbiztosok.

N. N.

Joggal érdekli a felmérendő közösséget, hogy mi a csudát is kezdenek majd a tőlük felvett temérdek adattal, különös tekintettel népünk módfelett gyanakvó természetére. A KSH illetékesei szerint nincs okunk a parázásra: az adatokat vaskos kötetekben publikálják, mint 1870 óta mindig.

A feldolgozás technikai lehetőségei persze változtak: kevesen tudják, de már 1970-től kezdve számítógépen tárolják és dolgozzák fel a felmérések során nyert adatokat. Vannak persze régebbi, preelektronikus idősorok is: a demográfiai, háztartási, illetve lakásadatokat hosszabb távon is össze lehet hasonlítani. Ennek megfelelően a statisztikusok azt remélik, hogy megfelelő adatok összevetésével akár hossszabb távú változásokra is fényt deríthetnek, hiszen gyanújuk szerint például a társadalmi változások szempontjából nem feltétlenül a legelső demokratikus választások időpontja a határkő.

Hogy a mért adatokból milyen kereszttáblákat publikálnak (papíron vagy elektronikus alapon), azt elsősorban az igények és a lehetőségek döntik el. Vannak itt is hagyományok: a cenzus eredményeit tradicionálisan publikálják regionális (megyei) szinten, országosan pedig általában négy nagy kötetben látnak napvilágot a mért adatok: ezek a demográfiai, a lakás-, a háztartási és a foglalkozási statisztikák. A népszámlálás legértékesebb és legfinomabb adatai a településszintű számsorok; ennél mélyebbre nem lehet hatolni, mivel a név és a pontos lakcím nem szerepel a kérdőíven.

A statisztikusok állítják: a név feltüntetése régebben sem volt fontos tényező (kivéve, mikor igen, lásd a keretes cikket), és most is csak az zavarja őket, hogy ily módon nehezebb a teljesség ellenőrzése. A KSH illetékesei nem győzik hangsúlyozni: a népszámlálások nem egyedi, hanem csoport-, közösségi, illetve makroadatok felvételére szolgálnak. Előzetes vizsgálatok mindenesetre már készültek a tárgyban (Hajdúböszörményben, illetve néhány Heves megyei községben), amelyekből kiderült, miket is tartanak kritikus kérdéseknek a felmérendő polgárok. Nos, az előzetes félelmekkel szemben a vallási és nemzetiségi hovatartozás problémáját viszonylag gyorsan abszolválják honfitársaink, ezzel szemben a felmérők elzárkózást, esetleg heves elutasítást tapasztaltak, ha afelől érdeklődtek, hogy miből is él a célszemély, hány ingatlan vagy mennyi földterület van a birtokában. A KSH illetékesei nem is minden tekintetben értik ezt az aggódást, elvégre meglátásuk szerint a kérdőív javarészt teljesen semleges kérdéseket tartalmaz, sőt az emberek jó része arra sem ránt kést, ha munkahelyük vagy foglalkozásuk iránt érdeklődnek.

Minden negyedik ember

A kérdőív kitöltése jórészt kötelező, fakultatív viszont a vallásra, a nacionáléra és az esetleges fogyatékosságra vonatkozó kérdés. A népszámlálók lehetőségeik szerint a teljes magyarországi populációt igyekeznek felmérni, amelyből természetesen nem maradhatnak ki a külföldiek sem - legyenek bár legális vagy illegális itt-tartózkodók -, feltéve, hogy már három hónapnál hosszabban Magyarországon időznek. Mivel ők nem szerepelnek a nyilvántartásokban, így legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy a számlálóbiztos véletlenül beléjük botlik, s még ekkor is kérdéses, nem tévesztik-e őt össze az idegenrendészet munkatársaival. A KSH a maga részéről igyekezett mindent megtenni a jobb ügy érdekében: készítettek például kínai nyelvű kérdőívet, és számítanak arra, hogy egy felmérni szándékozott külföldi kolóniában mindig lesz legalább egy olyan személy, aki képes tolmácsolni a felmérők kívánságait.

A felmérés egy tekintetben feltétlenül hatást fog gyakorolni a reprezentatív mintavételeken alapuló (például a pártnépszerűségeket firtató) felmérések lefolyására és eredményére: a legutóbbi, 1990-es felmérés óta nyilvánvaló módon csak részben korrigálták a bázist, így hamarosan változni fognak a reprezentatív felmérések alapjául szolgáló panelek is.

Nem kartotékadat

A fentiek tudatában is érdekes lehet, hogy vajon milyen adatok kerülhetnek ki magán- vagy intézményi felhasználókhoz. A személyes adatbiztonság szempontjából megnyugtatónak tűnhet, hogy bárki jusson is népszámlálási adatokhoz, azok csak makrojellegűek lehetnek, egyedi adatok tehát nem kerülhetnek ki: ha intenzív direktmarketing-kampány áldozataivá válnánk, azt nem feltétlenül a KSH inkorrektségének köszönhetjük. Ugyanakkor például a településszintű adatokat megvizsgálva - és mondjuk feltéve, hogy ez egy pár száz lakosú dunántúli törpefalu - avatott ember már a megfelelő kombinációs kereszttáblákat ismerve is sok mindent ki tud következtetni.

Amúgy számos minisztériumnak és államigazgatási szervnek is szüksége lehet nem névhez kötődő, összefoglaló adatokra. Akár a KSH-tól kérnek tanulmányokat, akár nyers adatokkal dolgoznak, mindenképpen csengetniük kell, elvégre az adatkezelés sem történik ingyen (a népszámlálást magát a központi költségvetési forrásból fedezik, közel tízmilliárd forintot). A felvett adatok a törvény szerint nyilvánosak, azaz a magánszféra is hozzájuk férhet, no persze ők sem ingyen: magáncégek is rendelhetnek tanulmányokat, amelyek mondjuk egy adott közigazgatási egység foglalkoztatási, jövedelmi viszonyait elemzik valamely rejtélyes marketingszempont függvényében; és vehet nyers adatokat is: a KSH csak arra igyekszik vigyázni, nehogy véletlenül ezekből egyedi adatokra lehessen következtetni.

A KSH-nál azért azt is elárulják: komoly technikai probléma, hogyan lehet úgy adatokat kiadni, hogy abból a vásárló semmilyen egyedi információra ne következtethessen; vagyis az adatok kiszolgáltatása korántsem automatikus.

Barotányi Zoltán

régi cenzusok

Az első hivatalos magyar cenzust II. József, az aufklér autokrata-jelölt rendelte el (1784-ben), és hajtatta végre (1785-ben), mi több, az ő népszámlálási rendelkezéseiben találunk először adatvédelmi passzusokat. A felmérés során - egyébként a nemzet színe-javát, a nemességet is figyelembe vették, amely némi joggal parázott attól, hogy a cenzusnak előbb-utóbb adókivetés lesz a vége; ám ehelyett szívesebben hivatkoztak a rendelet "alkotmányellenes" voltára, ami kétségtelen tény. Ezután - egy 1850-es önkényuralmi cenzust nem számítva - 1869-ben népszámláltak, igaz, ekkor még nem volt KSH: így az év utolsó napjára vonatkoztatott adatokat a Gorove István vezette Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium illetékes statisztikai osztálya végezte. 1880 óta a tízévenkénti népszámlálások eszmei időpontja a nullára végződő évek utolsó napja lett; ez alól kivétel az 1941-es (ezt a területgyarapodások miatt csúsztatták), az 1948-as (ezt a világháború és az azt követő társadalmi átalakulás miatt hozták előbbre) meg az idei, nyilván a millennium miatt. A felméréssel járó kötelezettségeket előbb a községekre, majd a tanerőkre terhelték. 1900 óta kötelező a kérdésekre a válaszadás.

A Magyar Királyi Központi Statisztikai Hivatalt az 1897-es statisztikai törvény hozta létre, s ugyanekkor született az első törvényi rendelkezés az adatszolgáltatók törvényi védelméről. Ebben intézkedtek arról is, hogy mely kérdéseket tilos kötelezően feltenni; kikötötték, hogy a cenzus eredményei az adókivetés szempontjából nem vehetők figyelembe. A KSH-t kötelezték arra, hogy az adatokat az egyénenként való közzététel mellőzésével, csak terület vagy tárgy szerint hozhatja nyilvánosságra. Azért a hatalom, ha akart, belepiszkálhatott a cenzus által feltárt adatokba: a háború után kitelepítendő svábok listáinak összeállításában messzemenően figyelembe vették az 1941-es (ami történelmileg is kritikus dátum) cenzus nemzetiségi és nyelvi adatait.