Nem ment olajozottan – Áfacsalás, tanulmányírás és a kitiltások

Máig sem cáfolt híresztelések szerint a hazai növényolajgyártás legnagyobb, amerikai tulajdonban álló cégétől érkezhettek azok az információk, amelyek alapján a washingtoni kormányzat magyar főtisztviselőket, „kormányhoz közeli üzletembereket” tiltott ki az Egyesült Államokból. A háttérben az élelmiszer-keres­kedelem pestise, az áfacsalás ijesztő kontúrjai rajzolódnak ki. Rekonstrukciós kísérletünket olvashatják.

E terület 22 évvel ezelőtti privatizációja is vádak és ellenvádak, koncepciók és prekoncepciók, perek és ellenperek terepe volt. Az egykori Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalatot (Nömov) 1992-ben készpénzért adta el a Szabó Tamás tárca nélküli miniszter vezette Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ). A privatizációs pályázatra a multinacionális (francia székhelyű, de olasz tulajdonban levő) Cereol Holding B.V., a Mentor Kisszövetkezet és az Agrimpex-Nidera adott be értékelhető ajánlatot, és közülük végül az Unilever-Feruzzi tulajdonában lévő Cereol nyert. A Mentor később jogi útra terelte az ügyet, de a bíróságok elutasították a kereseteket. A politika viszont azonnal rea­gált: parlamenti vizsgálóbizottságot állított fel az ügyben, de az 1993-as kutakodás – amit Lakos László későbbi szocialista agrárminiszter vezetett – sem törvénytelenséget, sem korrupciót nem állapított meg. Az ÁVÜ ugyanakkor kemény kritikát kapott azért, mert a termelőket „kisemmizték” a tulajdonszerzésből.

Pedig az ÁVÜ aligha tehetett mást. Raskó György, a földművelésügyi tárca akkori, az ügyben is eljáró államtitkára elemzése szerint a növényolajgyártás az egyetlen olyan élelmiszer-ipari ágazat maradt a rendszerváltozás után, ahol érvényesült a monopolpozíció. Az ágazat egyetlen, érdemi termelést folytató szereplője a Nö­mov, az ország legnagyobb élelmiszer-feldolgozó vállalkozása volt. A vállalat évente 700 ezer tonna olajos magot dolgozott fel martfűi és győri üzemében, s uralta a hazai margaringyártás 100 százalékát is. A cég még a rendszerváltozás előtt komoly technológiai fejlesztésekbe kezdett – de a hitelfelvételt később már a kedvezőtlenné váló piaci viszonyok is indokolták. A vállalat 1991-re 11 milliárd forint rövid lejáratú tartozást halmozott fel; és ennek önálló egységekre való átosztását – a vállalat felszabdalását – a bankok a visszafizetés magas kockázata miatt nem tartották járható útnak. Ráadásul a napraforgóolaj világ­piaci ára 1991 őszén több mint 20 százalékkal csökkent, és az ex­port­támogatás is a felére mérséklődött, ami együttesen 900 millió forint veszteséget hozott a társaságnak.

Trükköznek

A birtokon belülre került Cereol aztán valóban tőkésként látott a munkának. A fejlesztés mellett döntött, a jól ismert Vénusz olaj mellett kijött a prémiumkategó­riás Floriollal, és rövid időn belül megszilárdította monopolhelyzetét a piacon. A cég legközelebb 2002-ben cserélt gazdát, miután a Feruzzinak pénzügyi (és rossz nyelvek szerint adózási) gondjai kerekedtek. Az épp terjeszkedésben lévő amerikai Bunge Limited megvásárolta a cég teljes európai üzletágát, és maga is komoly fejlesztésekbe kezdett. A korszerűsítés csaknem 33 millió dollárt (55-60 milliárd forintot) vitt el, de hozott is szépen: a gyár bevétele az utóbbi években rendre meghaladta a százmilliárd forintot. Ezzel kapcsolatban ezt a speciális piacot közelről ismerő informátorunk megjegyezte, hogy a nyereség legalább fele különböző céges csatornákon keresztül, ha nem is adócsalással, de külföldre vándorol.

A meghatározó piaci helyzetet a 2004-es európai uniós csatlakozás előbb elvileg, majd a gyakorlatban is komolyan veszélyeztette. A Bunge Zrt. egyike volt azoknak a magyarországi cégeknek, amelyek 2008-ban erőteljesen támogatták az akkor éppen szocialista irányítás alatt működő földművelési tárca kezdeményezését, amely arra szorította volna a kereskedőláncokat, hogy pultjaikon legfeljebb 20 százalék legyen az importáru. (A cég jelenlegi kommunikációja azt hangsúlyozza, hogy a Bunge Zrt. a nehezedő körülmények között is megőrizte forgalmát, illetve tartja vezető piaci pozícióját.) Ám az elmúlt napokban kirobbant kitiltási botránnyal kapcsolatban az is kiderült, hogy az amerikai cég nem csak az olcsó import beáramlása miatt lett ideges az elmúlt években. (Legalábbis az index.hu ez irányú értesüléseit eddig még senki nem cáfolta.) Ma már köztudott: ha Magyarországon egyik pillanatról a másikra nagy tömegben és olcsón bukkan fel egy árucikk, akkor az vagy silány minőségű, netán közeli szavatosságlejáratú, vagy trükköznek az áfájával.

Az előbbi körbe eső áru behozatalát elvileg a négy éve működő, úgynevezett másodlagos import­ellenőrzésnek, vagyis agrárirányítás szakhatóságainak kellene megfékeznie – nos, vajmi kevés sikerrel teszi. Az utóbbi megoldás sem számít újnak ma már, működését lapunk is többször leírta. A „kereskedők” az árut papíron megutaztatják az igazából szinte minden adminisztrációs korlát nélkül működő nemzetközi szabadpiacon (fő célpont az e szempontból több kedvezményt is – eurós fizetési módot, alacsony áfát – kínáló Szlovákia), aztán az export és az import áfakülönbö­zetét visszaigénylik. Az így keletkező hatalmas profitból bőven futja a legakciósabb árra is – tönkretéve így a tisztességesen üzletelni próbálókat.

Úgy tudjuk, a másodlagos importellenőrzés bevezetése után nem sokkal az akkor még vidékfejlesztésinek nevezett agrártárca egyeztetésre hívta a legnagyobb hazai élelmiszergyártókat és -forgalmazókat, hogy a tanácsukat kérje arról, mivel lehetne még fékezni az igénytelen tömegáruk beáramlását. Az egyik résztvevő visszaemlékezése szerint az ágazat meghatározó cégeinek képviselői egymást erősítve jelezték: addig nem lesz rend, amíg marad a jelenlegi áfamérték, és a fogyasztói adóval folytatott játszadozást szinte bocsánatos bűnként kezelik az adóellenőrzés különböző szintjein. Utaltak arra is, hogy érzékelik: egyes cégek, különösen nagykereskedők, illetve egynémely, nagy forgalmú üzletláncokat uraló hazai vállalkozások szinte bármit megtehetnek, nem merik őket megbüntetni. Eközben viszont az ún. multiknál egymást érik a különböző ellenőrzések, büntetések.

Bocsánatos bűn

A legnagyobb hazai étolajgyártóval napi üzleti kapcsolatban levő informátorunk szerint ezután nem sokkal kezdődött a tapogatózás több hazai nagy cégnél. Nem hivatalosan ugyan, de azt adták az értésükre, hogy az adóhatóság elnézőbb lenne, ha bizonyos összegek bizalmasan, főként megfelelő alapítványok irányába útra indulnának az adott cég számlájáról. „Magam két, több szerződés alapján kifizetett, egyenként félmilliárdos sportcélú átutalásról tudok konkrétan. Ezek a pénzek könnyen elkölthetők másra is, például ingyenes gépkocsihasználatra, kellemes tanul­mány­utakra vagy akár hirdetőhely-bérlésre is” – emlékezik informátorunk. Az pedig, aki az ajánlatnak megfelelően cselekszik, hosszú időre elkerüli az átfogó adóellenőrzést; esetleg a korábbinál jóval csekélyebb kockázattal maga is megpróbálkozhat az áfaelkerülés, illetve a jogtalan áfa-visszaigénylés különböző módozataival.

Horváth András, az adóhatóság egykori középvezetője az áfacsalás módszerét leíró, úgynevezett „zöld dossziéban” részletesen elemezte az eljárás lényegét, hangsúlyozva azt is, hogy a játszadozás az adóhatóság különböző szintű döntéshozóinak segítsége nélkül aligha mehetne olyan nagyban, ahogy most már megy. Az ő szájából hangzott el az is, hogy a Bunge-nál egy kétmilliárd forintos, adóhivatali közvetítéssel érkezett ajánlat verte ki a biztosítékot (egyes források szerint tavaly novemberben, a már idézett cégközeli informátorunk szerint viszont az idén, közvetlenül a tavaszi országgyűlési választások után). Ekkor két feljegyzés készült. Az egyik az adóhatóságnak jelezte, hogy bizonyos személyek az üzleti tisztességgel össze nem egyeztethető ajánlatot tettek a cégnek, s ebben „bizonyos érintettsége az állam egyes szerveinek is felmerülhet”. A másik pedig részben írásban, részben személyesen a Magyarországon dolgozó amerikai illetékeseket tájékoztatta. Úgy tudjuk, az amerikai tulajdonosokat különösen az ajánlat technikai része döbbentette meg. Ennek lényege szerint meg kellett volna rendelniük az ágazat jövőjéről, lehetőségeiről szóló tanulmányt egy kormányközeli intézetnél. Ezt azonban nekik kellett volna elkészíteniük, átadni annak a bizonyos intézetnek, majd saját munkájukat a nevezett összegért vissza kellett volna vásárolniuk. „Beadhatták volna a Kincskereső kisködmönt is, a kutyát nem érdekelte volna, csak a pénz számított” – minősít informátorunk.

A Bunge az ügyről – nyilván jól felfogott érdekében – hallgat, mint a sír. A céget jelenleg vezető lengyel vezérigazgató titkárságán levélben kérték kérdéseinket, de amikor kiderült, hogy a múlt héten napvilágra kerül korrupciós ügyről lenne szó, jelezték: nem kívánnak reagálni. De a Bunge vélt vagy valós megkísértése még mindig csak csepp a hazai csalási tengerben. Az olajosokéhoz hasonló gondokkal küzd a legális cukorkereskedelem, a gabonaágazat, másként, de a lényeget tekintve hasonlóan a tej- és az édességipar – szinte mindegyik tömegárugyártó és forgalmazó szektor. Az ügy kipattanásakor Varga Mihály gazdasági miniszter hirtelen talált ugyan egy hasonló nagyságrendű, 2011 óta (!) kivizsgálás alatt levő ügyet – lám, rajta van a dolgokon az adóhivatal és a bűn­üldözés ellenőrző szeme –, de annak semmi köze a Bunge-történethez. (Ha információink pontosak, a korábban a CBA-csoporthoz tartozó egyik vállalkozás 14 tagja ellen folyik nagy értékre elkövetett adócsalás, sikkasztás és egyéb pénzügyi bűncselekmények gyanújával eljárás.)

Fura megjegyzések

Szigorúan nem hivatalos körülmények között sikerült beszélnünk az adóhatóság egyik közepesnél magasabb beosztású, áfa-ügyeket is felügyelő tisztviselőjével. Elmondása szerint a történet rendkívül kellemetlenül érinti a hivatal dolgozóit. A folyosón korábban nem hallott – és most is csak halkan elejtett – fura megjegyzések hangzanak el arról, hogy most talán végre megrázzák már a fát. Ahogy fogalmazott, „akad néhány kolléga, akiért nem feltétlenül tenném tűzbe a kezem, de a túlnyomó többség tisztességes és becsületes hivatalnok. Személyesen ismerem például Vida Ildikót is, képtelenségnek tartom, hogy korrupcióba keveredhetett volna.” (Szavait később szinte szóról szóra megismételte egy tévéműsorban Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhatóság korábbi elnökhelyettese is.) Ám a hivatal­nokok többsége mégis zavarban van, mivel az esetleírások szerint a nagy tételű áfacsalások ellenőrzése és az eljárások esetleges jegeltetése, netán következmények nélküli megszüntetése ezer az egyhez arányban nem valamely csekély hatalmú alrevizor elhatározásán múlik. A kiemelt ügyeket magas beosztású vezetők irányítják, innentől pedig a beosztottak csak végrehajtanak. Némán, lehajtott fejjel.