A Sándor-palotához hívja estére a tüntetőket a Momentum
Tovább folytatódnak a katatörvény miatti tüntetések.
Tovább folytatódnak a katatörvény miatti tüntetések.
Azt is megindokolták, hogy miért tették.
Döntését megfontolta, nem akart az Országgyűlés akarata elé akadályt gördíteni.
Ahol aktuális közéleti kérdésekről vitázik majd Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC kuratóriumi elnöke és Gulyás Márton, a Partizán műsorvezetője is.
A jogvédő szervezet megszólalt a reggeli tüntetés kapcsán.
Az augusztus 20-i állami ünnepség szervezését nem érintik a megszorítások.
Mert a közoktatásért is felelős Belügyminisztérium minden pályázót indoklás nélkül elutasított.
A maradék tüntetőt levitték a rendőrök, közlésük szerint 5 embert állítottak elő. Megindult a villamos- és autóforgalom a hídon. Az Erzsébet hídhoz ért vonuló tüntetők a Kossuth térre mentek.
Először a Nyugati térre indultak, de tovább mentek a Deák térre, majd az Astoria felé. Ezt követően a demonstrálók az Erzsébet hidat vették célba.
De szó lesz a frakciófinanszírozás átalakításáról, a megyék átnevezéséről, vagy épp az Alaptörvény módosításáról, hogy napon lehessen az EP- és az önkormányzati választás.
Orbán Viktornak írtak. Emellett követelik a katatörvény és a rezsicsökkentésről szóló rendelkezések visszavonását.
Teljesen leállt a forgalom.
Behúzták Mezőtúrt, Szentendrét, míg Jászboldogházán simán győzött a függetlenként indult, de a fideszes Pócs János által támogatott jelölt.