Örömlányok a Józsefvárosban: Az ő törvényük

szerző
Varró Szilvia
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyuri harmincöt éve futtatásból él. Felesége, Ila maga is lehúzott tizenöt évet a placcon. Két gyerekük van, és három "lányuk": Ancsi, Picur és Évi. A szakma veteránjai, mondhatni.

- Innen még senkit se vittek be, hogy futtat, ismerik a rendőrök a fiúkat. Ha szólnak két héttel előtte, hogy hol a zóna, akkor elmegyünk, legalább nincs ez a hercehurca, ez a bizonytalanság. Végül még az adózást is behozzák, csakhogy minket, striciket lenyúlhassanak. Csakhogy amíg a lány nem áll oda, hogy rám keres, addig én nem vagyok strici. Velem semmit se tud csinálni, én csak az utcán beszélgetek. Most már bárcájuk van a lányoknak, vérvétel, vizelet, AIDS-szűrés, gombavizsgálat. Havi ötezer, szarok bele, inkább, mint a százezer büntetés. Állandóan jönnek a húszezres csekkek a lányoknak, hogy megsértették a KRESZ-t. Itt van egy: "Ön szabálytalanul az úttesten várakozott, akadályozva ezzel a szabályosan közlekedő gépjárművek forgalmát." Sose fizetjük ki, amíg miniszterek megkülönböztető jelzéssel mennek át a piroson, addig az én lányaim miért ne várakozzanak a járdaszélen? És mi van, ha ott beszélget? Lehet, hogy nemsokára össze fog bútorozni azzal, akivel szóba állt. Az én lányaimat eddig is rendszeresen bevitték, van egy haragosom, aki ismeri a rendőrt, aki jött mindig. Épp sose voltam ott, különben szóltam volna, hogy ne vigye be, lehet ezekkel szép szóval is beszélni. Én jóba nem vagyok velük, inkább tűrjük egymás arcát, úgy vagyok jóba (a rendőrökkel - a szerk.), hogy szia-szia, két szót váltunk. Nekik most ez a kötelességük, hogy bevigyék a lányokat, csak nem tudom, mitől agresszívak.

Ila: - Eddig édelegtek a lányokkal, meg jöttek a rendőrcsomagért. A rendőrcsomag, az olyan, hogy a rendőr ingyen viszi a lányt. Most meg se ismerik őket, durvák.

- Volt vagy száz lányom, harmincöt éve ezzel keresek. Ez a három most legalább százötvenet megkeres naponta. Most valaki máshova viszi őket minden reggel, de így is csak a negyede jön be. Most azok szívnak, akik máról holnapra élnek. Én nem, én számítok rá, hogy a lányok megbetegednek, nőgyógyászati vagy más bajuk lesz, nekem családom van, ezért félrerakok. Ancsi már majd négy éve velem van, ez a leghosszabb. Volt olyan lány, aki már a fodrásztól elszökött. Átlagban néhány hónapot maradnak, sose tudom, miért marad az egyik, és miért lép le a másik. Sok köztük az állami gondozott, intézetből szabadult, beleesik egy pasiba, egy ideig megy az áj lav jú, aztán egy év alatt végigmegy az egész kocsisoron. Van olyan, aki veri őket. Én sose bántom őket. Én minddel egyformán foglalkozom. A nyolcban én bánok a legjobban velük. Volt egy, aki elszökött, aztán egy éjszaka sírva könyörgött a kapu előtt, hogy vegyem vissza, de mondtam neki, még arra se méltatlak, hogy eladjalak. Van ilyen, akinek menőkéje van. Volt, aki két hónap után kérdezte, hogy mikor adom oda másnak, én mondtam neki: felejtsd el az eddigi élményeidet, innentől én vigyázok rád, vigyázok a külsődre. Ha nem akarsz, úgyis elmész.

- Sok a rossz emlékük, hogy verik őket, tiszta rettegésben élnek a stricikkel, ismerem ezt. Sokat a strici koszosan, karikákkal a szeme alatt enged a placcra, aztán csodálkozik, hogy nem kell, vagy csak kondom nélkül. Az mondjuk jobban fizet.

- Picur négy hónapja van velem, mesélte, hogy amikor meglátott, beszart, egy ilyen kigyúrt tetkós állat, ez széjjel fog verni. Megnéztem, aztán mondtam a fiúknak, vigyék be a feleségemnek, ha neki jó, akkor mehet. Ila azt mondta neki, menjél fürödni. Picur azt hitte, rosszul hall, hogy ő egy ilyen gyönyörű fürdőszobába bemehet. A feleségem a bugyijukon kívül mindent kimos, mire hazaérnek, az asztalon az étel, kávét főz nekik.

Vigyázni kell rájuk. Ha faházakat szavazna meg az önkormányzat, jobb lenne, mint a kocsi. Én se örülök, ha a gyerek az utcán kotonok közt jön haza az iskolából, ha talál egy kukát, miért nem dobja ki. Az enyéim kiviszik a ház elé a kukába, ha végeztek. Én sose engedem őket kocsiba, jöjjenek csak ide fel szépen. Egyszer valaki felnyomott, jól betámadtak a rendőrök. Mondtam nekik, hogy a lány ide van bejelentve, csak beszélgetni jött fel a fiújával, a pasas bólogatott. Meg itt kevésbé kaphatják is el őket. Ha épp bekapja a kocsiban, és jön a rendőr, mit mond? Amíg csak utcán áll, és pénzt fogad el, mondhatja, hogy ajándékba kapta.

Amíg nincs türelmi zóna, valamit csinálni kell. Aki begyűjtött, az tud várni. De a nyolcban biztos emelkedni fog a bűnözés. Én nem megyek el bűnözni, mert bűnöztem eleget, ültem nyolc évet. Itt van ez a Tasnádi, hogy ez egy mekkora hülye, mit érdekli pár százezer, ez se bírt maradni a seggén.

Vannak persze talált pénzek, de nem rakom a szájába a fegyvert, engem nem fognak durrogatni. Itt engem ismernek a nyolcban, hogy vagyok, mint privát ember, néha lehet rám számítani. Ha pénzért újítanék is, lehet, hogy a kocsiban félúton visszafordulok, mert mindig előttem van az a nyolc év a sitten.

- Mi csövesen kezdtük, albérleteztünk.

- Tőlem rettegett a főbérlő, mert nem fizettem.

- Azért álltam ki, hogy együnk. Fél évig matracon aludtunk.

- Nem engedtem, hogy dolgozzon.

- Nem, de én azért hajtottam sokáig.

- ´szintén: én ebből a pénzből élek, de nem szeretem a kurvákat. Nem bírnám, hogy a feleségem csinál húszat, azt este összefekszünk. A feleség legyen feleség, uraljam, mint nőt.

- A pénzt nem adják ingyen.

- Azért vagyok férfi, hogy gyűjtsek, vigyázzak a feleségemre meg a gyerekeimre. A feleségem legyen a feleségem, hogy azelőtt mi volt, az nem érdekel. Aki szép, új, azt elviszem, ha kapok telefont, elmegyek, de azt nem tudja a felségem. Bántani nem bántok senkit. Az egyik haver is bent van, felnyomta az asszony verésért.

- Az egy faszszopó.

- Lehet, hogy volt benne rossz, de az a nő is elszökött, most egy másik stricivel van együtt. Én féltékeny vagyok, volt, hogy rászakítottam az ajtót a feleségemre, hogy elment üzletbe, mert vagy felség legyen, vagy kurva.

- Én irányítom őket, megbeszélem a gondjaikat. Sokan úgy bánnak a lányokkal, mint a kutyákkal, én tudom. Együttérzek velük, mert én is csináltam.

-Attól, hogy strici vagyok, tudom, hogy kell bánni velük: az ő baszós pénzükből élek...

- És jól.

- Jól.

- Hál´ isten, ezek normális lányok. Visszük névnapra, szülinapra őket.

-Beleszarok a pénzükbe, ha kell, elköltöm. Én az apjuk vagyok, olyanok, mint Andika, a kislányom. Én cigány vagyok, de cigány lány nem kéne. Azokat baszni kell. Azok azt mondanák: a stricim vagy, és meg se akarsz baszni? Én mindnek elmondom: az apátok leszek, mint férfi nincs rátok szükségem, itt van az én gyönyörű feleségem. Tudok olyat, aki rosszul bánik velük. De nem lehet ezeket kajakra tartani, mert leintik az első rendőrt. Volt egy csomó lány, amíg Ancsiék beálltak. Nehéz, mert ha elszöknek, nincs egyik napról a másikra nő. Én költök a lányokra. Évinek fogakat csináltattam, Picurnak szilikont, az elején tiszta rosszul volt. Ancsi nem tudott járni, úgy ment, mint egy mozgássérült. Idebent tanítottuk, seprű a vállak alá, segg ki, mell ki, lépegetés. Nem gizdáskodunk, pedig jól élünk.

Te azért vagy a MaNcsban, mert jó helyre születtél. Már nyolcadikos kislányként benned volt ez. De én ezt az összes merzsdós csávót a placcon ismerem kölyökkorától. Azért vetem meg a Tasnádit, mert ő a bőrét adta ezért. Ezeket a fiúkat kinevetem, ha belobognak az új Porschén, én már ezt kinőttem. Sárfészekből jöttek, most meg nem látnak a gizdaságtól. Mindenki tudja egymásról, hogy miből van.

- Mi már kiéltük magunkat.

-Elszórhatnánk napi ötszázat ruhára, de minek, annyi a ruhám, hogy az egész placcot fel tudnám öltöztetni. Aztán jönnek a gizdák, hogy hú, sógor, el kellett adni a kocsit. Mert gépezett, és hiába futtatja az összes nőrokonát, az viszi a pénzt. Elfelejti, hogy ez nem biztos jövedelem. 4-5 kiló mindig maradjon a zsebemben, ez kihúz.

Eddig itt éltem, a placcon, eztán is itt fogok. Én élek itt, ez meg az ő törvényük. Mondják el, hol lehet. Velünk nem kell harcolni, mi nem fogunk az önkormányzat elé menni, hogy helló, mi vagyunk itt a stricik; megtehetnénk, de nem tesszük. Ha megmondanák, hová, már itt se lennénk. Ez a mi országunk szégyene, hogy itt hatvanévesen is kiáll a nő.

Varró Szilvia

szerző
Varró Szilvia
publikálva
1999/37. (09. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra