444.hu: Rogán elismerte, amit Vitézy tagadott, a miniszter kapott üzenetet a képviselőtől
Vitézy korábban azt állította, nincs is meg neki Rogán telefonszáma.
Vitézy korábban azt állította, nincs is meg neki Rogán telefonszáma.
Főleg rendezvényekre költöttek, valamint bérköltségekre.
Az állami média portáljának korábbi vezetője pedig immáron az Origót erősíti.
"Egyetért-e azzal, hogy a gödi különleges gazdasági övezet területén változtatási tilalom lépjen életbe?" Ebben a kérdésben tartanának Pest megyére kiterjedő helyi népszavazást a megyei közgyűlés DK-s, momentumos képviselői. Céljuk, hogy ne bővíthesse tovább a Samsung Gödön elterülő bázisát, ahol már a harmadik csarnokát helyezné el mielőbb.
Nem tagadja, hogy ismeri Rogánt, de ő is azt állítja, hogy nem egyeztettek a kampány során.
Már jó ideje nem lepődünk meg azon, ha a MÁV valamelyik járata leáll.
Pedig korábban még várták kedden, de az invitálást mostanra visszavonták.
Karácsony jobbkezét, Kiss Ambrust viszont semmiképp – mondta el Ordas Eszter a Klubrádiónak.
Ha a Tisza Párt nem lép, elkerülhetetlen lesz a Fővárosi Közgyűlés feloszlatása, véli Ferencváros polgármestere.
A politikus hívei kampányolnak az intézkedés ellen.
Tulajdonrésze van benne, a vagyonnyilatkozatában is szerepel.
A magyar állam nem fizetett a zsarolóknak.
A képviselő szerint a kormány a kis gimnáziumok bezárásával oldaná meg a pedagógushiányt.