Orbán: „Nem lottón nyertük a védekezést, a kormány tette a dolgát”

  • narancs.hu
  • 2020. május 25.

Belpol

Június 1-én kapják meg az egészségügyi dolgozók a 500 ezer forintot. Kásler viccelődött, amit az ellenzék nem tartott mulatságosnak, főleg Szabó Tímea nem. Vita a parlamentben.

A Jobbik elnökének felszólalásával kezdődött az azonnali kérdések órája a parlamentben. Jakab Péter egyetért Orbán Viktorral abban, hogy ezt a válságot az emberek oldják meg, viszont a miniszterelnök nem ismeri a munkaerőpiac válságát, mert nem rendelkezik kellő tapasztalattal: nem tudja milyen alkalmazottnak lenni, nem tudja milyen az, ha valaki elveszíti az állását. Ezért mondhat „olyan butaságot”, hogy Magyarország sikeresen kezeli a válságot. A közmunka nem siker, az a siker, ha 200 ezer munkahelyet megment.

Orbán Viktor válaszában azt mondta, eddig több mint egymillió ember részesült kormányzati támogatásban, munkahely védelmi támogatást eddig 2500 vállalat vette igénybe, ingyenes digitális képzésre 61 ezer fő jelentkezett.

Jakab erre azzal reagált, hogy félmillió embernek nincs állása, miközben azt mondta a miniszterelnök, hogy 3 hónapon belül mindenkinek lesz. Nem mellesleg sok milliárd forintból munkahely teremtő programot indít a kormány Mongóliában és Kirgizisztánban. Orbán szerint Magyarország egy nagyon nehéz időszakon van túl, megfeszítette az erejét, hogy megvédje sok tízezer ember életét, de ellenzékre nem számíthat ebben az ország.

Nem lottón nyerték

Harangozó Tamás az MSZP képviselője azt mondta, itt az ideje megnézni, hogy milyen döntéseket hozott a kormány. Orbán minden idők legnagyobb mentőcsomagját jelentette be, de aztán nem történt semmi egy hónapig, miközben megszavazták a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházást. A Szent János Kórházban kevesebb bért kapnak az ápolók, mint békeidőben, a katonák juttatásait pedig megvonták.

Orbán válaszában elmondta, június elsejével kifizetik az 500 ezer forintos támogatást az egészségügyi dolgozóknak, és azt üzeni azoknak, akik elvesztették a munkahelyüket, hogy forduljanak a kormányhoz. Harangozó emlékeztette, Szlovákiában 28-an haltak meg összesen. Szerinte nem közmunka programra van szükség, de legalább az államtitkárok pénzét megemelték.

Orbán Viktornak nem esik nehezére Szlovákiának gratulálni, miközben úgy látja, „nem lottón nyertük a sikeres védekezést, a kormány jól tette a dolgát”.

false

Palkovics a zöld megoldások mestere

Sebián-Petrovszki László, a DK képviselője a rokkantnyugdíjasok helyzetére hívta fel a figyelmet, ugyanis őket hatványozottan érinti a járvány, és csak nagyon csekély támogatást kaptak. „Mikor akarja ezt az ügyet rendbe tenni a kormány?” – kérdezte.

Orbán szerint 2010 előtt annyi visszaélés volt ezen a területen, hogy új szabályokat kellett hozni, ezért voltak átminősítések, s ezért akkora a támogatás mértéke, mint amekkora. A képviselő viszontválaszában felhívta rá a figyelmet, hogy a miniszterelnök nem mondott időpontot, amikor megoldaná a problémát. Orbán szerint tényleg lépni kell ebben az ügyben, de emlékeztette, hogy a fogyatékkal élők között jelenleg háromszor többen dolgoznak most, mint 2010 előtt.

Schmuck Erzsébet az LMP képviselője szerint a gazdaság nem fenntartható, nem válságálló. A járvány tanulsága, hogy nem lehet ugyanott folytatni, ahol abbahagyták. A párt kidolgozott egy zöld programot, ami kevésbé környezetszennyező és klímabarát, és amivel sok tízezer munkahelyet lehetne teremteni. Rákérdezett továbbá, hogy miért vonta vissza az egyszer használatos műanyagok kivonására vonatkozó törvényét a kormány?

Orbán szerint elkötelezett a kormány klímavédelmi akcióterve mellett, de nem találtak olyan megoldást a műanyagokra, ugyanis nagyon sokan elveszítenék az állásukat. Schmuck szerint sem megoldás a közmunkaprogram, mert nagyon kevés jövedelmet biztosít, nem tudnak megélni belőle a résztvevők. Rákérdezett még egyszer, hogy miért nem veszi figyelembe a párt által kidolgozott zöld programot. Orbán szerint Palkovics László, innovációs miniszter ilyen megoldásokat kínál a kormánynak.

Hálával tartóznak Szabó Tímea idős rokonai Káslernek

Szabó Tímea emlékeztette a kormányfőt, hogy történelminek nevezte Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének intézkedéseit. Miközben több súlyosan beteg ember küldött haza, ezért sokan életüket vesztették. A frontvonalban harcolók hetekig védőfelszerelés nélkül dolgoztak. Rákérdezett, hogy miért világítja át Pintér Sándor belügyminiszter az egészségügyet, ha még Kásler van az EMMI élén?

Orbán szerint a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzset Pintér vezeti, és azért világít át mindent, hogy ne kerüljön rossz helyzetbe, ha újra lecsap a járvány. Szabó szerint Káslerrel elégedett a miniszterelnök, Pintért pedig bünteti. Hozzátette, az emberi erőforrások minisztere miatt többen haltak meg, mint a járványban.

Orbán szerint Szabó Tímea állításai hamisak, és ha az ellenzékre hallgattak volna, akkor úgy járnak, mint azok az országok, akik eredménytelenül védekeztek. Hozzátette, Kásler talán Európában elsőként hívta össze az operatív törzset, amiért Szabó idős rokonai köszönettel tartoznak neki.

Dunai Mónika, a Fidesz-KDNP képviselője a Pesti úti idősotthonban történtekre, valamint Karácsony Gergely főpolgármester felelősségére hívta fel a figyelmet. Kásler Miklós válaszában elmondta, az idősotthonban lakókért a fenntartók felelnek. Az összes idősotthonban fertőzött több mint fele fővárosi fenntartású intézményben betegedett meg. 10 hatósági ellenőrzés során nem találkoztak orvossal, és nem volt biztosítva az ellátást.

Lukács László György, a Jobbik képviselője ezt követően rákérdezett Orbánnál, hogy mi a terve az Káslerrel. Orbán köszönetet mondott Káslernek, ugyanis megérezte, hogy cselekedni kell, és az oktatás területén is eredményes volt. Az orvosokat megpróbálják kifizetni, annak ellenére is, hogy őket elviszik a külföldi vállalkozások .

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP képviselője több emberi élettel járó tragédiát is megemlített, és megkérdezte Kásler Miklóst, hogy ezeknek lesz-e a felelőse. Szerinte a kormány hónapok óta háborúsdit játszik, aminek civil emberek az áldozatai.

A miniszter szerint minden emberi élet rendkívül fontos, soha nem húzott hasznot emberi tragédiákból. Nem akar elé menni a hatósági vizsgálatoknak, de szerinte meg tudja ítélni, hogy mi történt, és az intézkedések és a tragédiák között nincs összefüggés. Hozzátette, úgy látszik „ma Kásler napot tart az ellenzék. A születésnapja március 1, a névnapja Mikulás”.

„Nézze meg a jegyzeteit”

Varju László, a DK képviselője következett, aki szerint az állami felkészületlen, teszetosza volt, semmilyen döntés nem született meg időben. Miközben a DK maszkokat vitt az egészségügyi intézményekbe, a kormány viszont pénzt vett el az önkormányzatoktól.

Orbán szerint az önkormányzatoktól elvont gépjárműadó a költségvetésük 1 százaléka. Varju erre azt mondta, tudja, hogy Orbán annak örülne, ha rendőrséggel vitetnék el őt, ettől függetlenül mondja meg, mikor fizetik ki az önkormányzatokat, s mikor fog kormányozni végre? Orbán válaszában a 2006-os eseményekre, valamint az őszödi beszédre emlékeztette Varjút.

Csárdi Antal, az LMP képviselője szerint nem látszik a munkahely teremtési program, mert nincs eredménye. Azt kérdezte Palkovics Lászlótól, hogy milyen érdemi segítséget kívánnak nyújtani a mikrovállalkozásoknak. Az innovációs miniszter elmondta, rendszeresen konzultál a munkavállalókkal, szakszervezetekkel, több mint 9 ezer céget és 10 ezer kutatót támogatnak, ami azt mutatja, hogy a kormány mindenkivel foglalkozik.

Csárdi szerint nem adott érdemi választ a tárcavezető. Két hét múlva letelik a munkanélküli segély időszaka, és 100 ezrek vannak a vendéglátásban, kereskedelemben, szolgáltatóiparban, akik nem kapnak támogatást. Palkovics erre azt mondta, nézze meg újra a jegyzeteit, ugyanis kevesebben jelentkeznek a foglalkoztatási hivatalnál, mint ahány munkahely teremtődik nap mint nap.

Szabó Tímea azt mondta Káslernek, szégyellje magát, amiért a születésnapjával, névnapjával humorizál. „Ezt azok nem fogják viccesnek tartani, akiknek a hozzátartozói meghaltak”. Kásler viszontválaszában elmondta, rendkívüli fegyelemmel hallgatja a képviselőt, de az állításai közül semmi sem igaz, és nem tud olyan dolgot a fejéhez vágni, amitől kijönne a sodrából. Szabó szerint egy Muppet-show, amit a miniszter csinál.

Csányi Tamás, a Jobbik képviselője az oktatásról kérdezett. Szerinte a digitális tanrend sikeressége nem a kormányon, hanem a pedagógusokon és a szülőkön múlott, miközben nem tudták kellően vonzóvá tenni a kormányzásuk alatt az ágazatot, ezért rengeteg pedagógus hiányzik a rendszerből.

Kásler elmondta, az oktatási rendszer péntekről hétfőre állt át digitális oktatásra, ami rendkívüli siker, nyilvánvalóan a pedagógusok készültsége játszott ebben főszerepet. Szerinte nincs jelentős pedagógushiány a csökkenő tanulói létszám mellett.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”